Az Internetes adatbiztonságról, általában
A számítógépes hálózatokon történő kommunikáció, adatátvitel a legtöbb esetben nincsen titkosítva. Ennek legfőbb oka az, hogy a titkosítási folyamat rendkívül számításigényes. Néhány speciális felhasználási területtől eltekintve – ilyenek például a katonai, titkosszolgálati, illetőleg banki rendszerek – az adatok a számítógépes hálózatokon jellemzően titkosítatlanul utaznak.
Az utóbbi évek (immáron évtizedek) robbanásszerű technikai fejlődése lehetővé tette, hogy a civil szféra is egyre nagyobb arányban titkosítva kommunikálhasson: a titkosításhoz szükséges számítókapacitás egyre olcsóbb, és elérhetőbb lett. Az informatika terjedésével egyre nagyobb mértéket ölt az elektronikus bűnözés is, így ma már jogos elvárás, hogy legalább a személyes és bizalmas adatainkat titkosított formában továbbítsuk.
A biztonsági tanúsítványokról
Bár a titkosítás megakadályozza azt, hogy két fél kommunikációját egy idegen harmadik fél lehallgassa, azt azonban nem garantálja, hogy a kommunikáció szereplői valóban azok, akiknek magukat állítják. Lehetséges például, hogy kényes banki adatainkat – titkosított csatornán! – illetéktelenek kiadjuk, amennyiben ők sikeresen elhitetik magukról, hogy mi valójában a bankunkkal kommunikálunk.
Kommunikációnk tehát csak akkor lehet teljesen biztonságos, ha a másik fél hitelt érdemlően tudja azonosítani magát. Ennek megfelelő módja, ha rendelkezik egy olyan hitelesítő tanúsítvánnyal, amit egy általunk is elismert hitelesítő szervezet (pl. közjegyző, tanúsítványkiadó) írt alá.
Adatbiztonság a Közgazdasági Politechnikum weboldalain
A Politechnikum weboldalai részére a hitelesítő tanúsítást a Datacast Rendszerház Kft végezte.
Természetesen, az Ön számítógépe csak akkor fogja rendszerünket hitelesnek tekinteni, amennyiben Ön elfogadja a Datacast Rendszerház Kft.-t, mint megbízható hitelesítő szervezetet, és telepíti számítógépére a Datacast Rendszerház Kft. saját biztonsági tanúsítványát.
A tanúsítvány letöltéséhez kattintson ide!
A tanúsítvány telepítése Mozilla Firefox böngészőbe:
A letöltésre kattintva a Firefox a fenti ablakot jeleníti meg. A három szükséges mező kipipálása után az OK gomra kattintva a telepítés automatikusan elkészül.
A tanúsítvány telepítése Internet Explorer böngészőbe:
A letöltésre kattintva az Explorer felkínálja a fájl megnyitását:
Válasszuk a “Tanúsítvány telepítése” gombot.
Válasszuk a “Tovább” gombot.
Válasszuk ki, hogy a tanúsítványt a “Megbízható legfelső szintű hitelesítésszolgáltatók” nevű tárolóban kívánjuk elhelyezni.
Válasszuk a “Befejezés” gombot.
A tanúsítvány jóváhagyásához válasszuk az “Igen” gombot.
A telepítés elkészült!






















21 hozzászólás:
Beleírtam a cikkbe, hogy a tanúsítványt a “Megbízható legfelső szintű hitelesítésszolgáltatók” (Trusted Root Certification Authorities) tárolóban kell elhelyezni, amennyiben valakinek az okozná a problémát, hogy valamiért a Windows rossz tárolóba akarná helyezni azt.
[Válasz]
Valami gáz van ezzel. Amióta felraktam a tanusítványt ilyen módon, az Aromora már ugyan nem panaszkodik a Chrome, viszont nem fogadja el a Google tanusítványát (nem bírom megnyitni a Gmail-t – azt írja nem elérhető, de más gépen működik) és más ismert oldalak tanusítványával is sz*rakodik (bocsánat a kifejezésért). Esetleg valami tipp, hogy mitől lehet? Mit csináljak?
Előre kösz.
[Válasz]
Írd be a címsorba: chrome://settings/advanced
Itt a HTTPS/SSL szekcióban lesz egy olyan gomb, hogy “Manage Certificates”. Ezen belül, az “Authorities” lapra bökve, kapsz egy listát a böngészőbe telepített tanúsítványokról.
Itt kellene látnod a “Datacast Rendszerház Kft”-t is, és a Google-t tanúsító “Verisign Class 3 Public Primary Cerification Authority”-t is.
A Datacast tanúsítványán “Delete” gombot nyomva el tudod azt távolítani, hátha attól bármi jobb lesz, de nem igazán látom, milyen összefüggés tudna lenni a tanúsítványok között.
(Az általad leírt hiba valami olyanra utal, mintha a Datacast tanúsítványának telepítésével egyidejűleg kitörölted volna az összes többi tanúsítványt.)
[Válasz]
az óra természetesen jól jár.. a böngészőm nem frissítettem (egyiket sem, mert ugye se Chromeban se Firefoxban nem hajlandó megnyitni a Gmail-t). meg nem is hiszem, hogy a Google levelezőrendszerének tanusítványát visszavonnák.
ja, és lehet, hogy buta kérdés, de a géped órája ugye jól jár?
a hitelesítésszolgáltatók szükség esetén visszavonhatják a tanúsítványokat. valószínűleg a két gépen nem egyezik a böngészők verziószáma, és az egyik már tudja, amit a másik még nem…
Megtaláltam, kitöröltem, nem lett jobb. Megkerestem a mail.google.com-ot, amivel ugye nekem van jelenleg gondom. Az a fura, hogy a “Nem megbízható közzétevők” tárolóban találtam rá, és a tulajdonságoknál azt írta, hogy “A tanusítványt a hitelesítésszolgáltató visszavonta”. Amit már csak azért nem hiszek, mert bármilyen másik gépről jó. Én biztos nem piszkáltam bele, mitől kerülhetett át oda?
Google Chrome-hoz sem jó a tanusítvány.
[Válasz]
Nálunk remekül működik Windows-os és Linux-os Chrome-ban egyaránt.
[Válasz]
Igen, a tárolóval volt a gond! Most már jó. Kösz.
[Válasz]
ugyanez volt a gondom az IPhone-nal is, természetesen.
[Válasz]
Nem látom a választ a mac-es kérdésre… gondolom, azóta van valamilyen megoldás, mert a Safariba nem lehet telepíteni a tanúsítványt.
[Válasz]
A tanúsítvány szabványos, bármilyen böngészőbe fel kellene tudni telepíteni. Hol akad el vele?
[Válasz]
A tanúsítvány nem elérhető: a Datacast oldalán 404-es hibát jelez!
[Válasz]
Köszönjük, javítva a hiba.
[Válasz]
Ha elvesztettem a jelszót az elektronikus naplóhoz mit tudok tenni?
[Válasz]
Szülő vagy diák?
Szülő: elérhetőségeink odafenn, az “Elérhetőség” menüpontban. Diák: ha minden más csődöt mond, akár meg is látogathat minket az informatika kuckóban…
[Válasz]
És mi van mac-en? Nekem se tölti le (os x 10.6.2)
[Válasz]
Mi történik ha ráklikkel a letöltésre?
Van valami hibaüzenet?
[Válasz]
JÓ, megoldottam!!!
[Válasz]
hahóó!! nem akarja letölteni nekem!! A tanúsítvány letöltése után nekem nem jött be semmi, és mikor újra kezdeném akkor az jön ki hogy már le van töltve és ide lentre is az van írva hogy a telepítés elkészült!!!!!!
[Válasz]