< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Fekete Ádám
Angoltanár, 2009 óta a Fibonacci osztály egyik osztályfőnöke, oktatásszervező.
1978-ban születtem Cegléden, itt és Kecskeméten nőttem fel.
1997-től élek Budapesten, ekkor kezdtem egyetemi tanulmányaimat a Károli Gaspár Református Egyetem angol szakán, ahol 2002-ben diplomáztam.
2001 szeptemberétől tanítok a Politechnikumban. Itteni pályafutásom során voltam több éven át IT-tag, jelenleg vizsgabeosztó, órarendkészítő és angoltanár funkcióban működöm.
2003 és 2009 között Lendvai Györgyi mellett a (P)Olympos osztály osztályfőnöke voltam.
2009 óta Csürke Ibolyával a Fibonacci osztállyal töltöm az időmet.
Emellett szervezek Nomád tábort (rendszeresen), TMT-t (néhány éve), Poli-SzüliNapot (egyszer), maratonokat (alkalmanként), valamint színészkedem (Másik Színház), sportolok, zenélek (Szinging, The Present Perfects).
mrblack[kukac]poli.hu














