< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Hargitai Bea
Művészetismeret- és kommunikációtanár, 2007 óta a Hoppá osztály egyik osztályfőnöke, a Szociális Bizottság titkára.
A Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem 1977-ben. Miután nagyon jó tanáraim voltak, feltétlenül a nyomdokaikba akartam lépni. 1979 és ’84 között el is végeztem a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakát. Ötödévesen már tanítottam a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol azután hét évet töltöttem, többek között Jakab Judit és Kalina Yvette társaságában. Amikor a Poli megszületett, én még másfelé próbálkoztam: egy Budapest környéki nyolcosztályos gimnáziumba szegődtem igazgatóhelyettesnek. 1995-től a magánéletemben bekövetkezett változások miatt kihagytam néhány évet. Közben korrektúráztam különböző könyvkiadóknak, és dolgoztam újságoknál is. Egy tanár azonban nem tud sokáig meglenni iskola nélkül, úgyhogy amikor régi kollégám megkérdezte, nincs-e kedvem a Poliban művészetismeretet tanítani, azonnal igent mondtam. Ez 2002 nyarán történt. Azóta az életem egyik fele a Poli, a másik fele a családom: egy férj, egy nagy és három kisebb gyerek.
habea[kukac]poli.hu














