< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Kelemen Hajna
Művészetismeret- kommunikáció-, művelődéstörténet-, művészettörténet- és alkotástanár, 2008 óta a HaRibó osztály egyik osztályfőnöke.
1985-ben végeztem az ELTE magyar-történelem szakán, két nyelvből nyelvvizsgáztam, de még hármat tanultam hosszabb-rövidebb ideig.
Pályakezdőként három éven keresztül a II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskolában magyart és történelmet is tanítottam. 1988-ban innen indult az a kezdeményezés, aminek eredménye az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Magyarország első alternatív iskolájának a létrejötte, és én is tagja lehettem az alapító tizenkét fős tanári gárdának. Nagyon sokat tanultam az itt töltött két plusz hét évben. Az előkészítő időszakban tanterveket, taneszközöket állítottam össze, a tanterv az első integrált művészetismereti képzés megvalósításának szándékával készült, a tankönyvpótló szöveggyűjtemények pedig az AKG saját kiadásában tankönyvként és a Holnap kiadó gondozásában antológiaként jelentek meg. Az ott töltött hét tanévben pedig új tanítási módszereket ismertem meg, tanítási tapasztalatokat szereztem, és sokat utaztam – angol nyelvtudásomnak hála – különböző iskolákba és konferenciákra, hogy az európai gyakorlatot is megismerjem.
1996-tól hét évet otthon töltöttem két gyerekem nevelésével, közben kiadóknak szerkesztettem – elsősorban gyerekek számára kiadott ismeretterjesztő könyveket –, és textiltervezéssel és -kivitelezéssel is foglalkoztam. Nagyon vonzódom a kézműves tevékenységekhez, mindent autodidakta módon tanultam meg, de ez nagy szabadságot is jelent. Igyekszem kreativitásomat azóta is ilyen módon fejleszteni és kiélni.
A gyes lejárta után a Politechnikumba szerződtem, ahol az elmúlt időben művészetismeretet, kommunikációt, művelődéstörténetet, művészettörténetet, alkotást és praktikus tanulást tanítottam nagy élvezettel, mivel „a változatosság gyönyörködtet”.
Az M&M’s osztály osztályfőnöke voltam Molnár Csabával, majd Rob Dawsonnal, jelenleg a HaRibó osztályt nevelgetjük szintén Robbal.
hajna[kukac]poli.hu














