Kámán Attila

< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Testkultúratanár, 2022-től az aqua osztály egyik osztályfőnöke

Kámán Attila vagyok, testkultúratanár. Életemet 1983-ban kezdtem meg  a zalaegerszegi kórház ugyanazon emeletén,  ahol Boncz Betti. Együtt pislogtunk bele a neonfénybe. Sporttagozatos osztályba jártam abban az iskolában, ahol édesanyám testnevelőként és atlétikaedzőként dolgozott. Az első négy évemben elég aktív voltam, mivel jártam társastáncra, néptáncra, valamint cselgáncsra. Majd eljött az idő, hogy én is beálljak a családi “vállalkozásba”, atléta lettem. Először édesanyám próbált formálni, majd később édesapám, mivel ő is atlétikaedző. Dobóatlétaként kezdtem meg pályafutásomat a rekortán mezsgyéjén, majd egy sajnálatos bringabaleset következtében kötöttem ki a futók között, akiket apukám edzett. Nem mondhattam magamat nagy tehetségnek, de a váltóba tökéletesen helytálltam mint rajtoló ember. Fedett pályán szereztünk is egy országos második helyet 4 x 200 méteren. Ez segített hozzá a főiskolára való felvételhez. Ám ne ugorjunk ennyire előre! Már általános iskolában 92-93-ban megismerkedtem a görkorcsolya és a síelés rejtelmeivel, amiket azóta is művelek. Középiskolai tanulmányaimat egy kereskedelmi szakközépiskolában végeztem, ahol nem annyira neveztek jó gyereknek, inkább elevennek. (Úgyhogy tudom, mitől döglik a légy 🙂 ) Nem akartam mindenáron főiskolára menni, jobban lefoglaltak a haverok meg a hepajkodás. Mivel azonban akkori barátnőm feljött, kénytelen voltam magamnak valami főiskolát találni, ahova felvételi által felvesznek, mert nem voltam éppen lelkes tanuló. Viszont elhatároztam, hogy bekerülök és kész. Ezért az utolsó évben keményen hajtottam, s köszönhetően a család hozzáértésének, na meg a plusz pontnak, fel is vettek az ELTE testnevelés─rekreáció szakára. Itt nagyon sok sportágba belekóstolhattam, ami inkább szabadidősport volt, mint versenysport. A főiskola alatt elég sokat rajzolgattam de csak hobbiból, ez majd a későbbiekben érdekes lesz (vagy nem, ezt mindenki maga eldöntheti).

Aztán eljött a főiskola vége végre, a nagybetűs élet… Nem találtam magamnak munkát, úgyhogy hála egy ismerősömnek, bekerültem egy idegenforgalmi céghez, ahol jegyeket árultunk az utcán külföldieknek: folklór, hajóút, szimfonikus koncert, orgonakoncert, túrák, blablabla. Onnan bekerültem az irodába, ahol már azon vettem észre magamat, hogy én tanítgatom az embereket. A hivatalos megnevezésem idegenforgalmi ügyintéző volt. Tartottam a kapcsolatot vendégekkel, szállodákkal, partnerekkel, intéztem a hajók ügyes-bajos dolgait (ülésrendeket csináltam, hajókat és ételt rendeltem, felügyeltem a hajón dolgozó hostok munkáját, valamint vendégeket kísérgettem, foglalásokat vettem fel), és még sorolhatnám. Itt kezdtem el grafikai feladatokat csinálni, bár inkább hívjuk próbálkozásnak. Majd jött egy telefonhívás: “Atti, kellene nekünk egy graffiti.” Egy síiskola volt, ahol régi főiskolás évfolyamtársaim dolgoztak. A graffiti által kerültem ide… Ezek után sít, snowboardot oktattam, nyáron segítettem gyerekek táboroztatásában amolyan napközis tanárként. Kitaláltuk, hogy mi lenne, ha oktatnánk görkorcsolyát is, úgyhogy ebbe is belekóstoltam. Ezek által elég sok helyre eljutottam 🙂

Mindezek mellett még voltam kőművessegéd, ipari alpinista, aktív szigetre járós és minden jó!

2016 nyarán megkeresett Boncz Betti, hogy nem szeretnék-e testnevelőtanár lenni végre. Belementem. Így kerültem a Poliba. 2017-től a chill. osztály osztályfőnöke lettem Melles Évivel. Most is ugyanúgy görkorizom (tavasszal egyik legjobb barátommal megtettük a Tihany─Vonyarcvashegy távolságot kb. hat óra alatt), a mai napig imádom a síelést és a snowboardot (az utóbbit jobban), továbbra is rajzolgatok-tervezgetek, fát égetek Graffko Design név alatt (meg is találhattok a közösségi médiában), valamint a sneakerbox.hu csapatát erősítem mint grafikus.

Ha bárkinek bármi kérdése van, nyugodtan tegye fel.

Minden jót nektek!

attikaman[kukac]poli.hu