Gallai Zsófia
< vissza a Tanári arcképcsarnokba
Művészetismeret-, kommunikáció- és franciatanár, a művészetismeret munkacsoport vezetője
1981-ben végeztem az ELTE BTK magyar-francia szakán. Utána 1989-ig a kispesti Landler Jenő Gimnáziumban (ma Kispesti Deák Gimnázium) tanítottam mindkét szakomat, egy osztályt vittem végig osztályfőnökként. Közben az Európa Könyvkiadónak is dolgoztam egy ideig − lektori
jelentéseket írtam −, és fordítottam egy afrikai regényt is magyarra, ez is az Európánál jelent meg 1985-ben. Iskolámban diákszínjátszó szakkört vezettem. 1987-ben megnyertük a budapesti fesztivált Harold Pinter Csönd című darabjával.
1991-ben − a GYED mellett −, az induláskor kerültem a Közgazdasági Politechnikumba, akkor még kommunikációtanárként és a tantárgyi program kidolgozójaként. Öt osztály (iGRic, Intenzív, GamMa, ZÓNA és a ReZsó) társosztályfőnöke voltam.
Alapvetően művészetismeret-kommunikáció tantárgyat és franciát tanítottam, ma már − nyugdíjasként − csak az előbbivel foglalkozom.
1998-ban megválasztottak koordinátornak. Az adminisztrációval, működésünk törvényes kereteivel foglalkoztam elsősorban. Hatévnyi koordinátorság után abbahagytam az iskolavezetést, és a művészetismeret-kommunikáció-média-vizuális kultúra munkacsoport vezetője lettem. A tantárgyak folyamatos karbantartása mellett új programokat is dolgoztunk ki (praktikus tanulás a nyelvi előkészítő évfolyamon, aktuálisan praktikus szövegtan egy évvel feljebb), illetve részt vettünk a kompetencia alapú oktatást fejlesztő programban (HEFOP, majd TÁMOP). Ennek eredményeit beépítettük a tananyagba, ma is használjuk.
Oszlopos tagja vagyok a Majer Tibor vezette Másik Színház felnőtt tagozatának, sok bemutatónak voltam aktív részese.
Politechnikumi munkám mellett húsz évig voltam választmányi tagja a Magyartanárok Egyesületének, az alapítástól 2016-ig.
Kertvárosi környezetben élek a Wekerle-telepen, egy lányom van: Buba, alias Andrea (1990).
zsofi[kukac]poli.hu