Gömb

Gömb

A gumilabda rózsaszín felszínén áttűző nap az utca szürke járdáját színesre festette. A homályosan átlátszó gömb rózsaszín árnyéka az enyhén lejtős utcán finoman gurulva mozgott. Néha a járda egy-egy mélyebb repedésében meg-megpattant, majd visszatért nyugalmi állapotába.

A labda egy kirakat előtt gurult. Az üvegen túl két hentes mozgolódott. Az egyik ritmusos csapkodással sújtott le a pulton heverő sertés húsra.  A másik egy szőke nőnek szolgálta fel a megrendelt másfél kiló darált húst.

Repedés. A labda tovább pattant egy kávézó elé, ahova az egyetemisták a forró délután elől menekültek. A hatalmas nyitott ablaknál egy pár ült. Az asztal alatt kezük kosár módjára fonódott össze. Szemük egymás tekintetét fürkészte.

A kis plasztik gömb most egy babakocsi szélárnyékába érkezett. A négy gumikerék folyamatosan pörögve hajtotta a kisfiú alatt a kocsit. Ahogy a labda, áthaladt a kocsi alatt és a pelyhedző hajú, fogatlan baba látószögébe ért, ő azonnal izgatottá vált, hangosan nevetgélni kezdett és kis dundi karját előrenyújtotta.

Egyszer csak minden elnémult. A kocsik zaja az utcán, a hentes bárdjának csapkodása, a járókelők zsibongása. A kis rózsaszín gömb egy apró kavicsos útra gördült, ahol most hosszú útja után végre lepihent. A nap még mindig a kora délutáni magasságban sütött. A park csendes volt. A kis kavicsos ösvény két oldalát gyönyörű, szinte zölden világító fű szegélyezte. Jobb oldalon egy dombra futva fel, aminek tetején egy gyümölccsel teli cseresznyefa terpeszkedett. Baloldalon egy gödör tátongott, mintha csak a jobb oldali domb negatív tükörképe lett volna. Egyenesen, amerre az ösvény folytatódott, fák emelkedtek az út fölé.

A labda most újra mozgásba lendült, ahogy egy kézen fogva sétáló szerelmespár fölötte áthaladva belerúgott. Egy tükörsima pocsolya mellett pihent le újra. A víz alatt jól látszódtak a sétány apró kavicsai. A víz olyan tiszta és áthatolható volt, akár a levegő. Az ég kékjét és a felhők fehérjét gyönyörű csillogással duplázta meg. A pocsolya felett az égen most galambok repültek keresztül. Szárnyuk lassan, nyugodtan verdesett. Nem siettek sehova. A nap fényében fürödve tették meg útjukat. A madarak felett a magasban egy kétszázötvenkét személyes utasszállító repülő törte maga előtt a levegőt.

A hatalmas, kék óriás fehér csíkokkal üvöltve érte el az ötezer méteres magasságot. Alig negyvenöt perce szállt fel egy másik város szívébe épített reptérről. Az E23-as és E24-es ülésen ülő „szerelmespár” épp azon veszekedett, hogy a férfi miért nem pakolta be a bőröndbe a mellette ülő hölgy hajszárítóját. A nő szavaira egyszerű válasz érkezett:  Miért nem fogod be végre?

Néhány üléssel arrébb a D12-esen helyet foglaló úriember felállt és kegyetlenül arcba öklözte a D11-esen található fiatalembert – aki ezután rángatózva csúszott le a székről – az agresszív vélemény-megnyilvánulás oka valószínűleg az volt, hogy a fiatalember korábban sikamlós utalásokat tett a D12-es másik oldalán ülő, 50-es évei végén járó hölgy mély dekoltázsára. Mindeközben a gép orrában ülő pilóta megoldást keresett egy szörnyű felismerésre, a kerozin körülbelül tíz perc múlva elfogy. Talán a megoldás hiánya volt az, ami arra késztette, hogy felálljon és egy pánikroham közepette kirohanjon a pilótafülkéből, és az utasok között elrohanva az üvöltse: Meghalunk! Talán ez késztette arra a két méter huszonhárom centis, elég nagydarab afroamerikai légi-utaskísérőt, hogy a pilóta útjába álljon, és jobb lábával egy hatalmasat talpaljon annak gyomorszájába. A káoszt kihasználva – amit talán a „Meghalunk!” felkiáltás okozott – két arab férfi pattant fel a helyéről, az A05-ről és a C11-ről, és kezdtek el üvöltözni és hadonászni kezükben egy-egy félautomata 9mm-esnek álcázott vízi pisztollyal. Talán ezért ugrott fel az E01-es számmal ellátott ülőhelyről egy harmadik arab úriember, aki aztán két gyors lövéssel szétloccsantotta a vízi pisztolyosok fejét. Talán a lövöldözés miatt szaladt ki a másodpilóta, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Sajnos abba nem gondolt bele, hogyha a pilóta gyomorszájon talpalva fetreng valahol a sorok között, ő meg kimegy és ellenőrzi, minden rendben van-e, persze közben lelöveti magát a harmadik arab fickóval, aki egyébként valami furcsa megszokásból gépeltérítéses, gyilkolászós kedvében különösen szeretett szmokingot viselni, akkor senki nem fogja vezetni a gépet, ami egyébként is öt percen belül örök nyugalomra tér a város szívében, le fog zuhanni. Talán az arab fickó harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik és tízedik lövése miatt esett össze holtan nyolc ember. Talán a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik és tízedik lövése miatt rándult meg a WC-ben térdelő hölgynek, az az arcizma, ami a rágásért volt felelős, és ezért csapódtak rá fogai annak a férfinak a péniszére, aki nemi szervét valamilyen megfontolatlan okból a térdelő hölgy szájába tette. Továbbá kérdéses volt, hogy miért pattant fel a D23-as székből egy James Bond kinézetű, titkos ügynöknek öltözött valószínűleg titkos ügynök, és robbantotta szét fekete ravasszal ellátott halálosztó botjával a harmadik arab fickó arab fejét. Ezután egy pillanat alatt a pilótafülkében termett.

Naivak lennénk akkor, ha elhinnénk, hogy egy James Bond kinézetű, titkos ügynök ruhát viselő úriember megmenthet kétszáznegyven életet, plusz három arab és nyolc egyéb hullát attól, hogy apró darabkákra roncsolódjanak és szétszóródjanak mindenfelé. Szóval ez a gép, amiről az imént beszéltem körülbelül 823 km/órával csapódott bele abba a parkba, ahol a kis, rózsaszín gumilabda játszadozva pattogott.

Nem messze a becsapódástól, ahol a gép darabjai nem zúztak le minden épületet, ahova csupán a forró, égő kerozin fröccsent, vidám, óvodások játszadoztak egy udvarban egészen addig, amíg a forró, égő kerozin rájuk nem fröccsent.

A becsapódás helyszínénél, ahol korábban egy öreg házaspár otthonában, barátságos környezetben nézte kedvenc délutáni szappanoperáját, hát ott most nem volt öreg házaspár, de maradvány se nagyon.

Megint kicsit arrébb egy hatalmas tetőtéri teraszon, tujákkal, fákkal és egy füves résszel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra és a zuhanó gépre, ott most két kisgyerek ült és kacagott fel a robbanás látványára.

Az öreg pár otthonának közelében, a hentes üzlettől eggyel jobbra, egy Non-Stop Shop elnevezésű boltocska állt. A kasszánál éppen egy doboz diétás coláért fizető úr állt, akinek százhetvenkét kilógrammján a cukormentes üdítőital valószínűleg nem segít. Mindeközben a pénztáros magas sarkú cipőket kedvelő barátnőjére gondolt, aki gyakran fogyasztott hasonló üdítőt. A csilingelés azt jelentette, hogy a botjával lassan csoszogó rokkantnyugdíjas hölgy kilépett az ajtón. Majd az óriási robaj azt, hogy ez az idős hölgy meghalt, ugyanis a hatalmas utasszállítóhoz tartozó hatalmas hajtómű körülbelül 213 km/órával csapta el.

Talán ezt az egészet le sem szartam volna, hogyha a hatalmas géphez tartozó nem olyan nagyon hatalmas fekete doboz – ami nem is volt fekete, hanem inkább piros – most nem a barátnőm néha zavaróan nagy fejéből állt volna ki. Talán egy könny is kicsordult volna a szememből, és talán még egy másodpercre meg is álltam volna szomorkodni, hogyha a mellettem fekvő hulla, aki korábban a barátnőm volt, nem lett volna egy hatalmas ribanc. Talán még le is térdeltem volna a vértócsa mellé, amiben agya apró darabkái úszkáltak, hogy kezét megfoghassam, de nem tettem. Nem tettem, mert programom volt.