Pálos György nyílt levele a szülőtársakhoz
Kedves Szülőtársak!
Tudom, hogy a vörösiszap károsultjai is segítségre várnak.
Tudom, hogy az árvízkárosultakra is kell gondolnunk.
Tudom, hogy közeleg a karácsony, és mindenhonnan segélykiáltások zúdulnak majd ránk.
Tudom, hogy mindezt elviselni sem könnyű.
Tudom, hogy közben mi magunk is nehezebben élünk.
Tudom, hogy a Poli sem lett olcsóbb az elmúlt években.
De azt is tudom, hogy ha most nem lépünk, a Poliba a jövőben csak a tehetős szülők gyerekei fognak járni.
Tudom, hogy a Poli még jobban el fogja veszíteni a maradék sokszínűségét, ha most nem cselekszünk.
Tudom, hogy ha nem lépünk az anyagi szegregáció e következménye ellen, akkor a gyerekeink rosszabbul fognak járni.
Tudom, hogy a Poli már kimerítette tartalékait.
De azt is tudom, ha a Szolidaritási Alap rendszerét befizetéseinkkel fenntartjuk, az erre szánt pénzt csak és kizárólag szociális ösztöndíjra fogják felhasználni.
Tudom, hogy már mindenkinek elege van mindenből.
De azt is tudom, ha most nem hagyjuk magukra az anyagilag megszorultakat, a mi befizetéseinkből sok gyerek a Poliban maradhat jövőre is.
De azt is tudom, ha nem cselekszünk, elmennek.
És azt is tudom, hogy ez mindenkinek rosszul esne.
Tudom, hogy képesek vagyunk szolidaritásra.
De csak akkor, ha tényleg teszünk is valamit.
Támogassuk a nálunk rászorultabbakat a Szolidaritási Alapon keresztül!
Számlaszám: 11709002-20603708
https://poli.hu/wp/2010/01/17/a-szolidaritasi-alaprol-film/
Pálos György
GamMa szülő