Poli


Emlékek gyertyafényben

Aranyinga

 

Egy szál gyertya égett csak a szobában. Csendben, fény nélkül. Hideg és átlátszó viaszcseppek folytak végig az oldalán, és építették tovább a gyertyatartón emelkedő várat. A falióra szerint két óra is elmúlt már, mint ahogy a havazás is alábbhagyott odakint. A friss hóban ropogó lábnyomok sorai építették fel azt az útvesztőt, amelybe a gyanútlan emberek, gondolataikat kergetve tévedtek bele, de mit sem törődéssel vágtak rajta keresztül, mintha ott se lett volna. Útjukat az utcai lámpák arany fénye kísérte. Az inga most a másik oldalra lendült, újabb másodperc telt el. A gyertya lángja megingott és elhajlott, ahogy ajtó nyílt, majd csukódott. Az asztalhoz lépett, és lefújta a fehér világítótorony tetejéről a hatalmas izzó cseppecskét. Világosság árasztotta el a szobát, megvilágítva a hatalmas aranyformát, amely ismét lendült egyet. A kanóc még egy utolsót pislantott álmosan, majd sercegéssel, és füstjelekkel adta tudtára az érkezőnek, hogy aludni tér. Elmosolyodott. Kabátját és cipőjét levetve, a kandallóhoz sietett, és száraz rózsafa hasábokat rakott a kialvó félben lévő tűzre. Öccsével ellentétben, ő még nem térhetett pihenőre. Mire az inga harmadszor is meglendült, a kandalló halk dúdolásba kezdett. Megigazította haját, majd két borospoharat vett elő a faliszekrényből és félig töltötte őket. Kellemes és édes meleg járta át a szobát. Újabb lendület, újabb másodperc. A falon lévő kis ablakokból barátok mosolyogtak vissza. Ezeket nézegetve ült le az asztalhoz, kezében az egyik borospohárral, míg a másikat az asztal túloldalán ülő barátnőjének nyújtotta. Az arany alabárd ismét lendült egyet. Nem fogadta el senki, így csak lerakta az asztalra. Kopogtak. Felállt, majd az ajtóhoz lépve kinyitotta azt. Beengedte a hópelyheket, akik keringőzve üdvözölték vendéglátójukat, mígnem az utolsó fordulatban elszédülve, elfeküdtek a padlón, vidám hahotázás közepette. A társaságot, csúf és haragos jégszél váltotta fel, kedvesen és aranyosan odadörgölőzve az arcához, akár egy macska, akinek szőre helyett süntüskék nőttek. Gyorsan becsukta az ajtót, miközben szeme sarkában, arany villanást látott, biztos jeléül, hogy telik az idő. Újra kopogtak, de ezúttal bizton lehetett hallani, hogy nem az ajtón. Körbenézett, míg tekintete meg nem állapodott az egyik fiókon. Odasietett és kirántotta. Egy életemlék mászott ki belőle, majd esetlenül a földre esett és üveggolyók formájában számtalan darabra robbant. Egy másik fiókot akart kinyitni, de zárva volt. Furcsa. Nem emlékezett, hogy bezárta volna. Gyorsan körbenézett, nem e látja valahol a szobában a kulcsot, míg észre nem vette a kis borítékot az asztalon az érintetlen borospohár mellett. Odasietett, miközben újabb lendületre bíztatta magát az aranyló, gyilkos fegyver. A borítékon egy név állt, amelyet nem tudott elolvasni és egy figyelmeztetés, miszerint csak a címzett nyithatja fel azt. Megpróbálta felszakítani a pecsétet, de az haragosan mordult egyet. Visszarakta az asztalra. Eközben az utcán épp egy autót szedett áldozatul a lábnyomokból szőtt útvesztő, de a lakoma most is elmaradt, nem úgy, mint a szobában álló faliórának, aki hatalmas bődüléssel adta a világ tudtára, hogy végzett a második fogás utolsó másodpercével, és hozhatják neki a következő órát. Beleszörnyedt ennek a hangnak a hallásába, kezein és az egész testén végigfutott az a bizsergető érzés.

Újra végignézett a barátain, majd felszedett egy üveggolyót a földről, és a tenyerébe helyezve, felmelegítette azt.

 

Egy sötét városban találta magát. A felhők furcsa spirálba csavarodtak és villámok cikáztak keresztül az égen. Körbenézett, hátha valakitől meg tudja kérdezni hol is van, de az emberek bezárkóztak házaikba, senki sem járt az utcákon. Elindult az egyiken, míg egy kereszteződéshez nem ért. Itt balra fordult és az erdő felé vette az irányt, mivel amott két alakot vélt felfedezni alig láthatóan a ködbe burkolódzva. Ahogy közelebb ért, láthatta, hogy az egyikük egy felnőtt férfi fekete ruhában, a másik pedig egy hosszú hajú kislány. Már majdnem odaért, amikor elszabadult a pokol. Fekete szellemek lepték el az utcákat, kezükben arany alabárddal és vérszomjas tekintettel közeledtek a két alak felé. A lány térdre esett miközben a férfi csak nevetni tudott. Az erdőből azonban zölden vibráló lények másztak elő, talán facsemeték lehettek, vagy kisebbfajta bokrok. A heves küzdelem közepette sikerült a lányt megmenteniük és egy erdei tisztásra hurcolniuk. Megpróbálta követni a kis lényeket, de ekkor meglendült az egyik szellem kezében az arany inga és széthasította az emléket.

 

A megtört üveggolyót az asztalra rakta, majd egy újabbért nyúlt.

 

Számtalan virág illata keveredett a helyiségben. Épp kifele tartott egy csokor virággal, amikor egy lány lépett a boltba, és egy szál amarilliszt akart venni. Megbabonázta a lány látványa és egy pillanatig azt is elfelejtette, hogy nagyon sietnie kell. De hova is? Egy percig csak állt és nézte, ahogy a sorban egyre előrébb és előrébb kerül, mígnem már csak egy nő állt előtte, aki egy szál rózsát vett, tüske nélkül. Fizetett és sietve kirohant az ajtón, és ugyanilyen hirtelen a lány is megdermedt, arca elfehéredett, szemében csodálkozás és csodálat vegyes fénye keveredett. Az ambróziákat nézte, vagy legalábbis azt hitte, hogy azt nézi, míg meg nem látta őt… Mérhetetlen elkeseredés áradt szét benne, és örömmel fogadta a kasszagép negyed hármas kongását, amely ismét megtette a kellő hatást.

Az üveggolyó halkan koccant a társához az asztalon, míg végül teljesen megállt, tetején az apró repedéssel. Újabb gömb melegedett fel.

 

A villamos, mint kígyó kúszott be az állomásra. Egy csapat turista szállt le, majd a síneken keresztülfutva, a szemközti szocreál szállodába igyekezett. Az ajtók becsukódtak, és a szerkezet ismét megrándult, majd a következő kereszteződésnél élesen jobbra fordulva az emelkedőnek feszítette vaslábait. Miután a villamos a megállót elhagyva belezuhant az egyik kiégett utcai lámpa által vetett árnyékba, lelépett az úttestre és átrohant a túloldalon emelkedő öntöttvas kerítéshez. Késő este volt már, és a sírokban a megfáradt dolgozók álmukban üdvözölték egymást, táncoltak, nevettek, néha sírtak, élték leélt életüket. Valahol a távolban egy rendőrautó szirénája törte meg a képet, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott is. Végigsétált a temető főutcáján, míg meg nem találta a frissen hantolt sírt. A sírkövön a saját neve szerepelt és a két évszám: 1992-2010. Noha a temetés még csak a mai nap zajlott le, a fekete földből egy fehér krizantém bukkant elő.  A temetői harang megkondult, ahogy az arany inga nekicsapódott.

 

Kint a hó ismét elkezdett szemerkélni, feltöltve a lábnyomokat, helyet engedve az újaknak. A kandallóban a tűz a dal végéhez érve csendben elszunnyadt, betakarva magát hamujával. Megszédült és az ágynak esett, miközben kezéből kirepült a megrepedt üveggolyó. Tudta, hogy folytatnia kell, de a rosszullét olyan hirtelen támadt rá, hogy képtelen volt kinyitni a szemeit. Ügyetlenül botorkálva kitapintott egy újabb emlékfoszlányt, és elszakadt a valóságtól.

 

… A piros kádban lebegett, csendben, pirosan, illatosan, ahogy az egy rózsasziromtól elvárható, miközben gyertyák fénye vetített érdekesebbnél érdekesebb képeket, hangulatokat, érzéseket. A vízben egy lány feküdt, meztelen testén játszadoztak a sárga sugarak, cirógatták, kényeztették becsukott szemeit. A lány szép lassan álomba süllyedt, ahova már nem tudta követni. Hosszú percek teltek el, mire ismét felnyitotta szemeit, és boldogság, elégedettség sugárzott belőle. Szép lassan felállt és kilépett a puha szőnyegre, miközben apró vízcseppek gördültek végig illatos testén. Törülközőbe rejtette szépségét, és egy borítékból elővett kulccsal (amelyen a pecsét dorombolva engedett), kinyitotta az ajtót, amely halk kongással, megrepesztette az üveget…

 

Hanyatt feküdt az ágyon, és a csillárt bámulta, kezében egy gyönyörű emlékgömbbel, amelyben kihunytak a gyertyák. Megpróbált felülni, de a fáradtság és az elkeseredettség nem engedte. Odakint egyre jobban zuhogott a hó, és a lábnyomok már képtelenek voltak tartani az iramot ezzel. Az útvesztő megbukott. Ezt érezte ő is, és akaratlanul is a következő golyóért nyúlt.

 

Képek váltották egymást, érzések kergették magukat, emberek száguldoztak, autók sétáltak szentjánosbogár szemükkel keresve a helyes utat, amelyet elfedett a hó és a reménytelenség ködös valósága. A várfalon állt és a mélységbe bámult, mélységbe, amelynek alján ott várta az ismeretlen, mégis biztos halál, szája furcsa mosolyra húzódva, ahogy kaszájára újabb vonalat húzott az öngyilkosok táborát növelve. Egy hajdan oly kedves lány képe derengett fel a sötétségben, szinte valótlanul, maga felé hívogatva őt. De vele ellentétben a mélység nagyon is valóságos volt, és újabb másodperc telt el, újabb ingalengés törte szét a teremtett világot.

 

Arra riadt fel, hogy egy barátjának a képe hangos csattanással tört szét a parkettán, ahogy a mélység magába fogadta. Nem érzett bánatot, mint ahogy boldogságot sem. Odakint feltámadt a szél, és az ablakon apró hópelyhek jelentek meg, ahogy az üvegen végigcsúszva furcsa arcokat vágtak kicsúfolva a bent morgó meleget. Felébresztette a gyertya lángját, és csak figyelte, mint kezdődnek újra a munkálatok a vár építésénél. A szobában ismét sötét lett, és csak az utcai lámpák világítottak be. A földön már alig kevesebb, mint számtalan széttört vagy még be nem fejezett üveggolyó feküdt, és már csak egy volt, amiben még világított a fény. Felemelte és a homlokához érintette.

 

A legénység kapkodva, engedte le a mentőcsónakot, hogy szeretett királyukat kimentsék az emberiség által tűzvész sújtotta, majd özönvíz áztatta mocsárból. Mikor már mind a ketten, apa és lánya, a fedélzeten voltak, a kapitány, beszélgetésbe elegyedett őfelségével, aki eközben a távoli kis szigeten épült malmon gondolkozott. Néhány perccel később a hajó horgonyt vetett a szárazföldön, és a küldöttség tagjai eltűntek a malom falában tátongó, aprócska résen. Az ajtó feltárult, és egy macska sétált peckesen a parthoz, mögötte egerek díszes sorban követték. A szövetség létrejött, közös a cél, közös az élet, a toborzás kezdetét vette. Díszes zászlón arany alabárd, szabadság, ütött az óra.

 

Asztalra borulva sírt, miközben újra és újra leperegtek előtte a képek. A szögek képtelenek voltak tartani a keretek és az üvegek súlyát, lezuhantak és apró darabokra törtek szét. Már csak páran maradtak a falon, kitartóan és elszántan. A vár elkészült és a gyertya végleg kialudt. A szobát ismét fény árasztotta el, de a kandalló egyre kevesebb meleget sugárzott. Lassan elkezdett kihűlni a levegő a szobában. Az inga ugyan meglendült, de az óra szerkezete képtelen volt tartani a rárakódott terhet, és az arany korong vészes hanggal kondult meg, ahogy földet ért. A hang nem gyengült, egyre csak erősödött és erősödött, szinte már elviselhetetlenné vált. Az ablakok betörtek, kiengedve a meggyengült meleget, végső rohamra ösztökélve a gúnyolódó hópelyhek ellen, akik félelmükben vízcseppekké sápadtak. Az üveggolyók csilingelve szaladgáltak a padlón, jajveszékeltek, tudták, hogy tudásukat átadva, pusztulás vár rájuk. A maradék képek is meginogtak a falon, majd egymást követve zuhantak alá és követték társaik sorsát. Még épp időben kapott észbe, hogy odarohanjon és elkapjon egy képet, amelyen két ember állt, köztük repedés jelent meg az üvegen. A többivel nem foglalkozva, magához szorította a keretet, kabátot vett és cipőt, az ajtóhoz sietett, kinyitotta, majd még egyszer, utoljára, körbenézett a szobában, (hosszasan nézve a fa és üveg törmelékeket), majd kilépett. Kint elállt a szél, és a havazás is enyhült. Ahogy az ajtó becsukódott, a rezgés is csillapodott, de a ház omladozni látszott. Elindult a havas úton, nem gondolkozva, merre megy vagy mit szeretne, hagyta, hogy vezéreljék az ösztönei. A házban a halott falióra hármat kongott, jelezve, hogy újabb óra felett győzedelmeskedett, még egyszer, utoljára, megrepesztve a falakat és a tetőgerendákat, amelyek engedelmeskedtek a mélységnek, és magukba roskadtak.

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár