Molnár Dávid Márk: Tőkehal

– Kiszakadtam a szerelem burkából és arcon csapott a büdös, halszagú külvilág.

– Mi van? Bocs, nem figyeltem.

– Kiszakadtam a szerelem burkából és arcon csapott a büdös, halszagú külvilág.

– Kifejtenéd, kérlek?

– Igen.

 

Tőkehal

 

Beléptünk a piaccsarnokba. Az egész csarnok fényárban úszott, és a kellemes kinézetű, megnyugtató, javarészt idős hölgyeknek tűnő árusok mosolyt csaltak az arcomra. Egy finom illat enyhén keveredett Petra parfümjéhez. Jó pár üzlet zárva volt. A rolók lehúzva. Alig néhány vásárló volt bent, ők is inkább csendesen beszélgettek egymással, vagy az eladókkal. Vidám kisgyerekek jelentek meg az egyik zöldséges stand lábainál és kedélyesen szaladtak tovább anyjukhoz, aki finom, friss eprekkel várta őket. Csodás érzés fogott el. – Visszafogott, ámde élettel teli zsizsegő élet van a piacon – állapítottam meg valószínű olyan csillogó szemmel, amilyennel az a két kisfiú az eperre meredt éppen. A barátságos légkör finoman ölelt körbe, miközben én Petrát szorítottam magamhoz. Szíve olyan hevesen vert, mint majdnem pontosan 27 hónappal ezelőtt.

Furcsa hely első randinak egy piac, ezt belátom. De azt a találkozót nem randevúnak szántam. Megbízásom volt. Cikket írtam volna a piacról és kellett valaki, aki ismeri a terepet. Petrát pedig még középiskolából ismertem. Egy évvel járt alattam. Szemrevaló lánynak tartottam, de volt barátnőm, szóval megmaradt tökéletesen idegennek. Tehát majdnem pontosan 27 hónappal ezelőtt megkerestem, mert megtudtam, hogy a piacon dolgozik, hogy segítsen egy helyi újságnak megírni a cikket.

A találkozót a piacra beszéltük meg. Ő késett, én vártam. De mikor megjött, tudtam, hogy az egész cikkből nem lesz semmi. Csodás, magával ragadó lány lett belőle az évek során. Azonnal beleszerettem tipegésébe és mosolyába. A találkozó végére összesimulva álltunk a tömegben, a halas kofa standja előtt, és úgy dobogott a szíve, mint most.

– Peti, – mondta nekem lesütött szemekkel – Peti, már vagy harminc hónapja együtt vagyunk.

– Most lesz 27 – javítottam ki.

– Elég. Ezen a helyen szerettünk egymásba. Itt is legyen vége – ennyit mondott. Sarkon fordult és eltipegett. Le mertem volna fogadni, hogy elmorzsolt egy könnycseppet.

Zavartan éreztem magam. Nem fogtam még fel, mi történt, csak émelyegtem egy kicsit. Összeszűkült szemem vadul tekintett jobbra-balra. Őt kerestem. Nem találtam. Zavart tekintetem végkimerültségében a halas kofán pihent meg.

– Mit bámulsz, köcsög?

Ő felém ront

Halat kivont

Karral.

Fallal

Közeli színben pompázó arcom

Tagadja meg előre bukott harcom.

És akkor fehérre dermedt arcom befogadta a hal által küldött hullámokat. Őrült vihar tombolt a felszínen és a mélyben is. Szemem reflexszerűen hunytam le, de szerencsére a hal üres tekintetét még elkaptam. Ő is az enyémet. Szemünk összefonódott, és ott és akkor megindult lelkemben az özön. Ajkam összehúztam – apróra, mint egy kis rózsaszín kavics – az ijedtségtől. Minden csókunk élénk képe tárult elém. Minden csókunk. Fájó emlék. A hullámok megtörték orrom merev tartását. Szeretkeztünk. Éreztem a szenvedélyt, éreztem illatát és szagát, éreztem a lüktetését. Aztán lassan lecsendesedett arcom tengere.

Persze az egészet csak én éltem meg ennyire drasztikusan, de ami fáj, az fáj.

Nem volt időm még feleszmélni, mert már jött is visszafele a tőkehal és újra összesimultunk. Beleremegtem. Éreztem finom tapintásait, ölelését. Szememben könnyek jelentek meg. A vihar hát megfordult, és új irányból fújt a szél. Új hullámok szaggatták sima arcom. Új emlékek-örvények támadtak fejemben. Bántások és sérelmek. Valamennyiben én voltam a sértő, és nem a sértett. Pikkelyek százai szakadtak le a halról és tapadtak arcomhoz. A térdem megrogyott, és oldalammal a földhöz vágódtam. Átkaroltam lábaim, összehúzódzkodtam olyan kicsire, amennyire csak tudtam.

A rettentő kegyetlen kofa mellém lépett és újra lesújtott. A szívem szakadt belé. És újra lesújtott. És újra. És újra. Újra! Zokogtam és rángatóztam. Magam mellé kívántam Őt és a férfi meg is adta: Valami laza mondat kíséretében lehajította mellém a halat. Én meg átkaroltam és nagy levegőt vettem.

A hideg, idegen kőről feltápászkodva vetettem néhány pillantást a környezetemre. Hatalmas tömeg. Beteg és beteges vásárlók. Haldokló, rokkant, ronda árusok. Az orrfacsaró csalamádészag a halas pult tömény bűzével párosodott a levegőben. És egy meggyötört tőkehal fátyolos szemmel hever a földön.