Szirtes Manka: 7 nap

1. nap

A kávéház hátsó sarkában ült. Egy bögre volt előtte. Ő sem tudta már, mit ivott, a szokásosat. Az új pincérnő megkérdezte, kér-e még valamit, mikor elment mellette, ő csak mordult egyet.

– Megint ír – súgta a kolléganőjének a pultnál.

Az vállat vont.

– Mindig ír.

– Mióta van itt? – kíváncsiskodott a másik.

– Fél hét óta. Mindig ezt csinálja. Ő az első vendég és ő az utolsó…

– Nem úgy. Mikor jött először?

– Ja hogy az. Hát azt nem tudni. A főnök se tudja. Az mondja, törzsvendég volt már, mikor átvette a céget az apjától.

– De fura… És mi a neve?

– Mi Franknek hívjuk. De ki tudja… Nem beszél. Csak bejön, leteszi a pénzt és leül. Aztán, ha megkapja a kávéját, egész nap azt issza… Nézd csak a borostás fickót, aki most jött be…!

Frank megkavargatta a kávéját és körmölt tovább.

„Megint új lányt hoztak… túlcukrozza a kávét… azt kérdi, kérek-e még valamit… Ő kérdezte mindig… de nem így… egyre rövidebbek a szoknyák… nem panaszkodom… formásak a lábai… a másik hordhatna hosszabbat… Ő hosszú szoknyában járt… nyakig zárt ing… és még így is… és amikor levette… Marilyne…”

 

2. nap

Mary aznap délutános volt.

– De jó, hogy jöttél! – kolléganője magára kanyarította a sálját és átadta a kulcsokat – Kevesen vannak ma. Csak az a lány a könyvvel meg az a család. A gyerekkel vigyázz, pont az előbb borította ki a kakaót, fél óráig azt pucoltam…

– És Frank.

– Ja igen, délelőtt se voltak sokkal többen, szerintem este se lesznek, biztos amiatt a fesztivál miatt…

– Mit iszik?

– Ki?

– Frank.

– Hát a szokásosat. Olyan pasit szedtem össze…! Az egyik koncertre megyünk – az órájára pillantott – és máris késésben vagyok! Na szia! Ne felejtsd majd el bezárni a kasszát!

Az ajtó csapódott Janine mögött.

Mary elnézte Franket egy darabig, aztán ledobta a kulcsokat az asztalra és hátrament átöltözni. Mikor visszaért, a férfi még mindig ugyanúgy ült és sercegtette a papírt. Mary vett egy mély levegőt, odament hozzá, és leült vele szemben.

– Milyen a kávé, uram? – kérdezte erőltetetten nyugodt hangon.

A férfi fel se nézett.

– Frank? Szólíthatom Franknek? Mit iszik, Frank? – próbálkozott megint.

A férfi kezében megállt a toll, egy másodpercig csönd volt, mintha megfagyott volna az idő, aztán Frank mordult egyet.

– A szokásosat.

Mary sóhajtott.

„Rendben. Legalább tud beszélni” – gondolta.

– Nem akar kipróbálni esetleg valami mást? Valamelyik különlegességet… A ház ajándéka! – tette hozzá gyorsan.

Frank a papírt bámulta, nem mozdult. Így ültek még vagy másfél percig, aztán Mary felállt és csalódottan visszament a pulthoz.

Frank megint írni kezdett.

„Az új lány zaklat… beszélni akar… azt mondja, uram… uramnak szólít… Ő szólított uramnak… este 10–ig mindig… csak 10 után hívott Franknek… az új lány ezt is mondja… Ő hívott Franknek… este 10 után mindig… csak éjfél után mert a szerelmesének nevezni… Marilyne…”

 

3. nap

A kulcs fordult a kis kávézó ajtajának zárjában. Mary nagyot ásított és benyitott.

– Fél hét… – motyogta és villanyt gyújtott aztán gyorsan el is fordult a vakító fény elől.

„Egyre hidegebb van” – gondolta miközben felcsavarta a fűtést.

Épphogy csak kigombolta a kabátját, elővette a tejet és bedugta a konnektorba a kávégépet, az ajtó fölötti kis harang megcsörrent és belépett Frank. A pulthoz ment, lerakott három dollárt, aztán leült a hátsó sarokban. Mary meglepődött.

„Semmi nincs három dollárért – gondolta – A sima tejes kávé 2,80…”

Vállat vont és megcsinálta a kávét, aztán körülnézett. A süteményeket csak 8-kor hozták, de előző napról maradt még néhány csokis fánk. Gyorsan megmelegítette, egy kis tányérra tette és a kávéval meg a 20 centtel együtt kivitte Franknek.

– Ha éhes… – fűzte hozzá és már fordult is el, de végül mégis visszanézett – Nem akar átülni egy radiátor mellé? – tette hozzá tétován.

Csönd. Mary elbizonytalanodott.

– Uram? – egy lépéssel közelebb ment, hátha Frank válaszra méltatja.

– Nem kell… – morogta a férfi.

Mary meglepődött a goromba hangnemtől és már ment is volna vissza, mikor a férfi utána szólt.

– …köszönöm.

A lány visszanézett, de addigra Frank már megint a noteszába bújt, így nem láthatta az arcát.

„Nem is olyan… tévedtem… kedves… egész kedves… és szép is… egész szép… persze nem szebb Nála… még mindig beszélni akar… minek… jó illata van… messziről is… ne jöjjön közelebb… a másik mindig kávé szagú… ő nem… az ő illata más… kicsit hasonlít az Övére… milyen isteni illata volt… Marilyne…”

 

4. nap

Mary késett. Már két órája. Janine anyázott, a főnöknek telefonált, hogy neki kettőkor lejár a munkaideje, és haza akar menni, a főnök nem érte el Maryt a mobilján, ezért Pault hívta, aki néha beugrott segíteni, ha nagy volt a forgalom, Paul viszont aznapra már programot beszélt meg a barátnőjével, akivel épp ki kellett volna békülniük, ezt azonban lemondta, hogy Janine hazamehessen, ezért szakítottak.

Mary távolmaradása mégis Franket viselte meg a legjobban. A három nap alatt pont kezdett hozzászokni Maryhez, ahhoz, hogy a lány mindig egy kérdést is intéz a kávéhoz és hogy rózsaillatú. Most, hogy a kávét megint csöndben és kávészagúan kapta az egész hely szürkébbnek tűnt. Már-már fontolgatni kezdte, hogy hazamegy, hogy aznap nem iszik kávét és nem ír, mikor befutott Mary. Kimerült volt, feldúlt és szomorú, és az sem segített sokat a hangulatán, hogy Janine és Paul, akit épp leváltani készült, azonnal veszekedni kezdtek vele. Gyors, hangos és csattogós vita volt. Ők szidták, Mary hallgatott, ők elmentek és Mary ott maradt az összes vendég tekintetét magán érezve. Egésznap egy szót sem szólt, csak felvette és kivitte a rendeléseket. Frank késő délután rekedtes hangján utána szólt, mikor a lány elment mellette, megkérdezte, mi baja, de ő meg sem hallotta.

Frank még a szokásosnál is mogorvábban folytatta az írást.

„Nem válaszol… nem néz rám… baj van… nagy baj… vele van baj vagy körülötte… rossz neki… nem jó hogy… nem kéne érdekelnie… de kedves… jó hozzám… nem válaszol… Ő se válaszolt mielőtt elment… egész nap nem nézett a szemembe… és az a levél… csak egy levél… „10 nap múlva ugyanitt”… de nem jön… letelt a 10 nap és még mindig nem jön… ha nem látom többé… Marilyne…”

 

5. nap

Frank a délutánt várta. Mary érkezését.

„Vajon jobban van már?”

A lány bár fáradtabb, de vidámabb volt, mint előző nap és, ahogy belépett, első dolga volt elnézést kérni Janine-től és megmagyarázni a helyzetet.

Frank fülelt, de csak foszlányokat értett a beszélgetésből, hogy Mary az anyjáról mondott valamit, mire Janine elsápadt és a részvétét nyilvánította, de Mary megnyugtatta, hogy annyira azért nem súlyos a helyzet.

Pár órával később, mikor a lány épp egy hátsó asztalt takarított, Frank megszólalt:

– Hogy van az édesanyja?

Mary csodálkozva nézett rá.

– Tessék?

– Az édesanyja… Mi történt vele?

Mary letette a rongyot és leült Frank asztalához.

– Hallgatózott?

Frank lesütötte a szemét.

– Elnézést.

Mary elmosolyodott.

– Elütötte egy busz. Combnyaktörés és pár repedt borda, de két nap múlva hazaengedik, azt mondják rendbe fog jönni.

– Értem…

– Köszönöm, hogy kérdezte.

Frank felnézett és akkor, először, találkozott a tekintetük.

Paul hatkor váltotta Maryt, hogy a lány be tudjon menni a kórházba, Frank pedig írt. Úgy, ahogy már rég nem tette.

„Gyönyörű szeme van… hatalmas… igéző… belezuhanni, elmerülni benne… csak nézni… nézni hosszú órákon, napokon, éveken keresztül… és ahogy beszél… csak hallgatni a hangját… a színt, a magasságot, a szavakat… közelről érezni az illatát…”

 

6. nap

Frank Maryt nézte. A lány dél körül, mikor már kezdte zavarni a dolog, meg is kérdezte, segíthet e valamiben. Erre Frank az édesanyja felől kérdezett, majd a fesztiválról kezdtek beszélni, utána az időjárásról. Mary már vagy 20 perce ült az asztalnál, mikor pár másodperces hallgatás után Frank megkérdezte:

– Nincs kedve inni velem egy kávét?

A lány elnevette magát.

– De hisz maga mindig kávézik, mikor itt vagyok.

– De valahol máshol. Valamikor, amikor épp nem dolgozik.

Marynek elakadt a lélegzete.

„Lehetséges ez?” – gondolta.

A csendet Janine törte meg, mikor odakiáltott Marynek, hogy már fél egy. A lány felpattant.

– Egyre a kórházban kell lennem! De holnap délután jövök. Legyen itt és megbeszéljük a részleteket!

Búcsúzóul még rámosolygott Frankra, aztán, a faggatózást meg sem hallva, elköszönt Janine-től és elsietett.

Frank remegő kézzel hajolt a notesza fölé.

 „Találkozom vele… holnap megbeszéljük… itt fogom várni… egy randevú…”

 

7. nap

Frank naphosszat az ajtót leste. Ha meghallotta a kis csengőt, várakozva kapta fel a fejét, ha a kávégép berregni kezdett, odapillantott, hátha Mary kapcsolta be. De Mary nem jött. Nem jött délután és nem jött később sem. És senkin nem látszottak az értetlenség nyomai, senki sem kereste.

Egy fiatal fiú jött be estefelé, akinek Janine a kávégép használatát tanítgatta.

Frank egész nap egy szót sem szólt. Írt.

 „Egy új fiú jött… még a gépet sem tudja használni… nem jön… azt mondta itt lesz… hiányzik az illata… biztosan holnap… Mary…”