Poli


Két elgondolkodtató novella

Géhberger Máté: Kezdetek

 

Szabályos alakzatban hulltak alá a nehézkes hópelyhek. Beterítettek mindent, amit csak tudtak, és lefedték fehér leplükkel az embereket. Voltak, akik a fabódék között szállingóztak, de olyanok is voltak, akik csak a kályhák melegét élvezték, és kezüket melengették a fagyos decemberi naplementében. Mostanra azonban ők is szétszóródtak már, és elvegyültek a néma tömegben.

Búgás hallatszott valahonnan távolról. Egy zenekar lépett fel épp a színpadra, és hangszereiket hangolták. Énekes is volt velük. Gyönyörű magas hangja volt, mintha csak sikoltozott volna végig az előadás alatt.

Egy csapat óvodás is részt vett a téli vásáron. Szabályosan egymás mellett mentek, tanítójuk parancsára figyelve, hogy a sort meg ne bontsák, úgy közelítettek. Mire megérkeztek, már nagy volt a zsivaj és a káosz, a megannyi érdekes áru, forralt bor, ajándékok és feldíszített illatozó fenyőfák körül.

Fényesség és melegség töltötte fel az emberi szíveket. A boldogság és a szeretet szinte tapintható volt, ahogy kisebb-nagyobb embertömeg indult meg vállt vállnak vetve, hangosan, nagy izgalommal, hogy mielőbb a tér túlsó oldalán lehessenek. Ott aztán szembetalálták magukat egy másik csapattal, és forró ölelésben találkoztak, mindörökre.

Csodálatos éjszakának ígérkezett, tele színekkel és érzelmekkel, melegséggel és illatokkal.

A búgás is fokozódott és a zenekar elkezdte a koncertet. Szárnyaló dallamok zúgtak el a tömeg felett. Tátott szájjal lesték, mint pendülnek a húrok, fonódnak össze egy hatalmas egésszé és töltik ki az eget. És mikor már mindenki azt hitte, vége a számnak, az visszakanyarodott, és ismét lelkesen hangosodott fel.

De most halálos némaság lett, amit csak a változások szelének hangja tört meg. Az első süvítve érkezett meg, és gyengéden érintette az emberi lelkeket. Aztán társa követte és annak a társa. Sokan voltak.

A hangulat a tetőfokára hágott, és mint megkönnyebbült angyalok, szárnyaltak tovább a B-17-esek.

 

Perger Viktória: A kéksapkás kisfiú              

 

Hideg volt, dermesztő hideg.  A fák ágai merevek voltak. Fagyos hangon suttogott a szél. Hó borított mindent. A táj letisztult, szenteste van.

Csak egy gyermek fagyoskodik odakint. Egy kisfiú, akinek kék bojtos sapkája van, s lefelé néz. Kezei csupaszok és pirosak. Egy udvar előtt áll, az utcáról néz befelé. Az ablakból kivilágító fény megtölti boldogsággal, csak egy pillanatnyi öröm ez, melyből ő soha nem részesül majd. Lyukas nadrágjába beleesett a friss hó. Szemei csupán az ablakot kémlelték vágyódva. Egy pillanatig azt hitte, hogy megtörténhet a csoda, hogy kijön az anyja és behívja, hogy kész a vacsora, de neki nem volt sem anyja, sem apja. A kishúgát is elveszítette, egy sikátorban fagyott meg, miközben ő élelem után kutatott.

Azzal szórakoztatta magát, hogy a kerítés teteje mentén húzta végig az ujját s nézte, ahogyan a hó a földre hullott, mikor nyikorgást hallott: egy nagy tölgy adta a föl a harcot a hideggel szemben. Aztán, mit sem törődve ezzel, tovább piszkálgatta a havat a kerítés tetején.  Az ablakon túl, bentről, a melegből pajkos nevetések szűrődtek ki, melyek még kíváncsibbá tették. Úgy határozott, hogy beugrik a kertbe, és meglesi a boldog családot is közelebbről.

Már az ablakpárkánynál kapaszkodott, mikor meghallotta az elvetemedett bejárati ajtó nyikorgó, rozzant hangját. Miközben nyílt az ajtó, ő ijetében eléesett,és a mohás tetőről rázuhant egy  óriási hóhalmaz.

Ekkor egy hang zendült:

–         Jól vagy fiú?

A kisfiú kitúrta magát a hókupac.

–         Bo- bocsánat, i-igen.

Boldog kacagás szakította meg a szóváltást kettőjük között, a férfi felesége volt. – Oh, milyen figyemetlen is vagyok –  gondolta a nő. Kissé szórakozott asszony volt, s mindjárt ott is termett egy süteményes tállal, széles mosollyal az arcán s megkínálta a fiút, aki bizonytalanul, de csakugyan elvett egy süteményt.

–         Még életemben nem ettem ilyen finomat­ – szaladt ki a száján nagy őszinteséggel.

A fiú elköszönt illedelmesen, s a jeges út felé vette az irányt. A tenyerét a sütemény alá tartva akadályozta meg, hogy a morzsája a földre essen, mert nagyon éhes volt, és nem volt mása, mint ez a süti, ez a szép fehér mázzal megkent csoda.

A szél nem suhog. A fák merevek, nem hallani semmit. Sem a baglyok szárnysuhogását, sem a fák dermesztő hangját. Mindenki otthon van, csak az a fiú fekszik ott a híd alatt, akinek kék sapkája van, szemei lehunyva, halvány mosoly az arcán.

 

 

2 hozzászólás

Zielinski Krisztián
2016. február 18. 11:52

Sziasztok, az elgondolkodtató leírás elég csalóka kifejezés ezen alkotmányokra, de minden esetre szép megfogalmazások.

Tóth Krisztina
2012. január 9. 11:40

Rövid művek, de hosszan tartó hatás. Kedves Írók: írjatok még nekünk!

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár