Poli




Pintér Zsolt

< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Pintér Zsolt

A földrajz és a gazdasági ismeretek tanára, 2021-től pedagógiai vezető, 2021-től az  O-Zone osztály egyik osztályfőnöke

A Vajdaságban születtem 1971-ben. Azóta is Zenta a legkedvesebb városom. Budapesten végeztem az ELTE Tanárképző karán földrajz-testnevelés szakon, majd a TF-en sportmenedzserként, végül a Corvinus Egyetemen közgazdász-tanári szakon. Később a Műszaki Egyetemen közoktatás-vezető szakon szereztem oklevelet és pedagógus szakvizsgát.
Tanári pályafutásomat Újpesten kezdtem, ami után egy budai alapítványi gimnázium tanára és igazgatója lettem. 2014 őszén érkeztem a Politechnikumba, ahol a gazdasági összefüggésekre próbálom rávezetni a diákokat.
2016 és 2021 között a STORNO osztály egyik osztályfőnöke voltam.
A korszerű info-kommunikációs technológiák elkötelezett híve vagyok, és a készségfejlesztést tartom a legfontosabb tanári feladatnak. Az eTwinning projekt egyik nagykövete vagyok.
Időnként szerb és horvát idegenvezetőként kísérek külföldi csoportokat Budapesten és a környéken.
Három gyermek – Blanka, Dani és Bogi – boldog édesapjaként koordinálom a családi életünket.
A családom és a munkám mellett a sport és az utazás a legfontosabbak számomra. Szabadidőmben természetjáró túrákat vezetek Norvégiában és maratont futok.

pinter.zsolt[kukac]poli.hu

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás