Poli


Budapesti séták 4.3

IMG_0186Hét! Mi ez a szám? Mit takart ezen a borongós, esős-szeles napon?

Heten voltak Ott. Kik és hol? Talán törpék, gonoszok, mesterlövészek, sárkányok? Nem, nem! Hét BS-hős, aki állta a sarat (szó szerint is!) és végigsétált a Nemzeti Sírkert legjelentősebb állomásain. Mindez 7°C-ban, miközben 7 mm csapadék esik. És a séta is (1)77 percig tartott.

A Nemzeti Sírkert helyén valamikor a 19. század első feléig még mezőgazdasági területek voltak, az ún. kerepesi földek. Ide gondolta a pesti városi tanács az új temető helyét. És lassan érkeztek is sorba a halandók a halhatatlanná válásukért.

Ki volt az első híresség? Csongor és Tünde megálmodója, a Szózat szerzője. Vörösmarty. Nem messze tőle, a tölgyek alatt nyugszik Toldi életre keltője, Arany János.

Hatalmas Pantheonban alusszák álmukat a munkásmozgalom híres-hírhedt alakjai.

Hogyan lehet bizonyítani fizikai jelenséget gróf Károlyi Mihály – Magyarország első köztársasági elnöke, miniszterelnök – családi sírboltjánál?

Monumentális építményként emelkedik a temető kiemelt helyén a „Haza Atyjának” mauzóleuma. Oroszlánok, mitológiai alakok őrzik örök álmát. Nem tudunk bemenni, szigorú a lakat a hatalmas kapukon.

Rövid séta után megérkeztünk az 56-osok parcellájához. Egyszerű, hétköznapi emberek, fiatalok, idősebbek, munkások, értelmiségiek, pesti srácok emlékműve áll itt.

A közelben a „Haza Bölcsének” mauzóleuma áll. (Ide be tudunk menni néhány nyugdíjas segítségével.) Stróbl Alajos, Székely Bertalan munkája az emlékhely.

Irány a művészvilág! Zeneszerzők, színészek, festők, szobrászok, írók, költők, hitvesek és szeretők nyughelyénél jártunk. Micsoda túlvilági művészvilág! Ady, Jókai, Laborfalvi, Jászai, Babits, Barcsay, Léda, Csontváry, Egressy, József Attila, Karinthy, Kisfaludi-Stróbl, Munkácsy, Móricz…

Honnan lehet következtetni egy síremlék alapján az ott nyugvó személy néhai életére, munkásságára? Jellemző-e a fejfa a halottra? Kinek a síremléke a legszebb? Kié nem tetszik? Nehéz kérdések, érdekes vélemények és beszélgetések, sztorik hangzottak el.

Miért temették el József Attilát négyszer is? Miért ül egy pásztor Veres Péter sírján? Miért van kotta Ferenczi Béni fejfáján? Mi volt az első fejfája Jókainak és hogyan alszik a „Nemzet Csalogánya”?

Milyen hírességek fekszenek még itt? Ki volt az „Anyák megmentője”? Ki alkotta meg a hungarikummá vált réteges sütit? Kik voltak 1848-49 hősei, akik már itt nyugszanak?

Visszafelé megnéztük a süllyedő hajót(?), vagy az eldőlő toronyházat(?) is. (A háborúkban elesettek emlékművét.)

A temető-látogatásunk utolsó állomása a szovjet katonai sírkert volt. 1944-45-ös felszabadító harcok halottai nyugszanak itt.

A hideg, esős idő ellenére nagyon szép utunk volt a Nemzeti Sírkertben.

Erdei Erika (Csöre)
sétavezető

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár