Poli


BS. 4.6 A reformkori Pest

2017. március 18-án úgy tűnt, leszakadt az ég. Szomorú, esős idő várt minket. Mivel gyakorlott sétálók vagyunk, és semmi nem tántoríthat el minket, megszavaztuk a sétát a „legesősebb napon”.

Átéltük, sőt! a bőrünkön éreztük a márciusi ifjak forradalmi napjának hangulatát és nyirkosságát. Esernyők, fiatalok, idősebbek, családtagok és ismerősök jöttek velünk. Nem voltunk sokan, de annál lelkesebben indultunk útnak.

A Nemzeti Múzeum lépcsőjénél találkoztunk. Hol nem szavalta el Petőfi a Nemzeti dalt? Mi volt itt 48-ban a környéken? A Múzeumot Arany János, Toldi és szerelme Piroska őrzi. Hogyan lehet egy szobrot „olvasni”? Milyen jelképei vannak szoborba öntve a szabadságharc leverésének és az újabszolutizmusnak?

A múzeumot elhagyva – némi segítséggel – bejutottunk egy magánházba, ahol még megtalálható a régi pesti városfal maradványa. Hányan éltek Pesten, a forradalom idején? Milyen nyelven beszéltek az itt lakók? Hogyan épül fel és működik egy „gangos ház”? Ki lakik az utcai fronton és ki a „hátsó traktusban”?

Egy gyönyörű, apró, ám annál különlegesebb ház az Unger ház. Finoman csipkézett homlokzata sok titkot rejt. Két belső udvarát fa kockakövekkel borították. (Sajnos a háborúk és az idő megritkította a fakockák hálóját.) Átjáróház ez a mór stílus és a romantika jegyében. És minden ablakát griffek őrzik!

Hol állt az első pesti Magyar Színház? Már csak az emléke maradt a Rákóczi út elején. Itt adtak elő részleteket a Bánk bánból azon az ominózus forradalmi napon.

Hová tűnt a Hatvani kapu? Miért kellett lebontani? Ennek is csak az emlékhelye maradt meg. (Hiába: a város kinőtte magát már a 18-19. század fordulóján. Le kellett bontani az akadályokat.)

A Kossuth Lajos utcába fordulva elmentünk a Landerer-Heckenast nyomda épületéhez. No nem akartunk nyomtatni semmit, de elidőztünk kicsit a szakadó esőben a ház előtt. (Nem is kellett sokat gyalogolni a márciusi ifjaknak a Pilvaxtól a nyomdáig. És akkor is vacak idő volt.)

Ki volt az „árvízi hajós”? Az a délceg főrend, aki 38-as árvíz idején – saját egészségét kockáztatva – életeket mentett, aki barátjával, Széchenyi Istvánnal beutazta Nyugat-Európát. Hazatérve rávilágított Magyarország elmaradottságára. Wesselényi Miklós így került be a történelembe és az irodalomba is.

Merre van a Pilvax? Az eredeti épületet hiába is keresné bárki. Lebontották. Pedig ma bizonyára népszerű lenne.

Irány a 100 éves étterem! A régi Pest egyetlen világi, barokk stílusban megmaradt épülete ez. (Ha be akarsz lépni, figyelj a lábad elé, mert itt lefelé visz a lépcső! Bizony, a lépcső alja mutatja a régi utca-szintet.)

A Váci utca miért váci? Nézz a lábad elé itt is, mert a régi váci kapu maradványait veheted észre!

Theátrom Piatz, Harmincad tér, Régi Színház tér, Gizella tér… Hol vannak ezek a helyek? A Vörösmarty tér régi nevei ezek. Kissé elgondolkodva, 19. századi emberekkel körbevéve, márványba szorítva ül a költő a tér közepén.

Nem ugrunk be a Gerbaudba egy kuglert enni?

Eredeti terveink szerint meglátogattuk volna József nádort is, de egy őrületes! építkezés miatt kitelepítették a térről. Kíváncsian várjuk, visszatér-e?

Irány a Széchenyi tér. (Nekem jobban tetszett a Roosevelt elnevezés, de engem nem kérdeztek az átkeresztelés idején.) Nagy és még nagyobb politikusok, tudósok „laknak” itt. Miért épültek környezetbe nem illő szállodák a Duna-partra?

Át akarsz menni Budára? Vigyázz, mert a hidat oroszlánok őrzik! Van nyelvük? Tökéletesek?  Az is lehet, hogy az esőben – hogy el ne ázzon – be is tolják a hidat az Alagútba!

A séta nagyon hangulatos volt, jókedvünket nem zavarta meg semmi! (Csak a fényképezőgép nem bírta a nyirkosságot. Félidőben megadta magát a sorsnak. Beázott és nem akart rögzíteni semmit!)

Legközelebbi séta: 2017. április 15. Andrássy út.

Várunk!!!!

Erdei Erika (Csöre)

 

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár