Tájékoztató a beiratkozáskor megkötendő szerződésről
A Közgazdasági Politechnikumban a tanulói jogviszony létrejöttével egyidejűleg a szülők szerződést kötnek az iskolával. A beiratkozás egyik adminisztratív feltétele, hogy a szerződés és a kapcsolódó dokumentumok a család részéről érintettek eredeti aláírásával ellátva 2 példányban a beiratkozás alkalmával a rendelkezésünkre álljon.
-
Általános tájékoztatás
A tanulói jogviszony létesítésére vonatkozó szerződés az általános alapelveket rögzítő törzsszövegből és a konkrét iskola-fenntartási hozzájárulás (IFH) fizetési kötelezettséget tartalmazó, személyre szabott tanévenkénti mellékletből áll. Minden további tanév megkezdéséhez már csak a szerződés aktualizálása szükséges, amely a soron következő tanévi melléklet aláírását jelenti, melyre minden év májusában kerül sor.
A szerződést az iskolaválasztás kérdésében döntési joggal rendelkező személyekkel kell megkötnünk.
(1) E jog – alapesetben – a tanuló édesapját és édesanyját együttesen illeti meg. A Ptk. 4:175. §. (2) bekezdése értelmében a tanuló iskolájának megválasztása a gyermek sorsát érintő lényeges kérdés, mellyel kapcsolatban döntési jogukat a külön élő szülők is közösen gyakorolják. Ez a jog a különélő szülőt is megilleti függetlenül attól, hogy a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján esetleg csak egyikük gyakorolja. (Ha a különélő szülők e közösen gyakorolt felügyeleti jogosítvány tekintetében nem tudnak megegyezni, az iskolaválasztás kérdéséről kérésre a gyámhatóság dönt.)
(2) Valamely szülő kizárólag akkor nem vesz, vagy nem vehet részt az iskolaválasztással kapcsolatos döntésben, ha
- a különélő szülő együttdöntési jogát e tekintetben a bíróság kifejezetten korlátozta vagy megvonta (ez meglehetősen ritka és nem azonos azzal, hogy a gyermeket a bíróság az egyik szülőnél helyezi el, kérjük ezért, hogy szíveskedjenek a bírósági határozatot alaposan áttanulmányozni),
- a szülő ezen döntési jogával saját elhatározásából nem kíván élni,
- a szülő valamely elháríthatatlan, objektív ok miatt nem tud a döntésben részt venni (pl.: elhunyt, ismeretlen helyen tartózkodik, személye nem ismert, stb.)
A szerződéshez ilyen esetben csatolni szükséges a döntési jogát egyedül gyakorló szülő indoklással ellátott egyoldalú Felelősségvállalási nyilatkozatát. valamint az a.) esetben a hivatkozott jogerős bírósági határozatot, a b.) esetben pedig a szülőtárs önkéntes Lemondó nyilatkozatát.
(3) Ha fentiektől eltérően a tanuló iskolaválasztásának kérdésében a vér szerinti vagy örökbefogadó szülőkön kívüli más személy(ek) bír(nak) döntési joggal, akkor az erre ő(ke)t felhatalmazó okirat másolatával a jogosultságukat még a beiratkozásra megjelölt időpont előtt szükséges igazolniuk.
-
A személyre szabott dokumentumok elkészítése
A személyre szabott dokumentumok generálását internetes felület segíti. Kérjük, hogy ehhez szíveskedjenek az IFH adminisztrációs felületre belépni: „Hozzáférés típusa”-ként a legördülő menüből az „Iskola-fenntartási hozzájárulás azonosító”-t kiválasztani, majd a kapott felhasználónevet és a hozzátartozó jelszót begépelni. Sikeres belépést követően a felületen lévő „Kitöltési segédlet” iránymutatása alapján szíveskedjenek az alábbi hat lépésen végigmenni:
- Személyes adatok rögzítése és/vagy aktualizálása,
- Tájékoztatás a fejlesztési hozzájárulás összegéről
- A vállalt fizetés ütemezés megadása
- Nyilatkozattétel két kérdésben
- Adatok ellenőrzése és a szükséges dokumentumok generálása
- A rendszer által generált, személyre szabott dokumentumok letöltése
A letöltött dokumentumokat kérjük a megfelelő példányszámban kinyomtatni és minden szükséges aláírással ellátva a beiratkozásra elhozni.
A fentiekkel kapcsolatban felmerülő bármilyen kérdés vagy probléma esetén kérjük, hogy keressék Nagy Alice Zitát a következő elérhetőségek valamelyikén: ifh[kukac]poli.hu, 30/915-9714.
.