Poli




Lezárult a “Bábszínház az egész világ” projekt

Befejeződött az NTP-MŰV-17-0023 pályázat, melynek címe “Bábszínház az egész világ” volt.

Az Író-olvasó Önképzőkör tagjaival egész évben dolgoztunk a Bábszínház projekten. Kutattuk a világ különböző tájainak bábkultúráját, megnéztük a Budapest Bábszínház két előadását, részt vettünk feldolgozó foglalkozáson és témanapon, ahol a bábozás mesterségével ismerkedtünk. Az év kétharmadában két kisebb csoportban dolgoztunk. Az egyikben alakítottuk ki a szöveget és a jeleneteket, a másikban manuális alkotó tevékenység folyt: báb- és díszlettervezés és -készítés. A bábokat kb. 100 cm-esre terveztük, összesen 7 báb készült. A munka nehéz és izgalmas volt, sok szabadidőnket is ezzel töltöttük. Ahogy kész lett a szövegkönyv, elkezdtük a próbákat, amelyekbe folyamatosan kapcsolódtak be az elkészült bábok. Az utolsó simításokat az alkotótáborban végeztük a darabon, majd egyik este kimentünk Balatonszárszó főterére, és ott előadtuk a bábjátékot. Sok járókelő megállt és végignézte az előadást.

Június 1-én a Poli zsúfolásig telt színháztermében végre előadhattuk a Thristina, vagy akit teremt magának a boldogtalan című emberi bábjátékunkat. Az egész éves munka, sok közös gondolkodás, ötletelés, vita eredményeként megszületett előadás Ovidius Pygmalionjának parafrázisa lett, amelyben a báb és az ember egyszerre van jelen, de az eredeti történet megfordításával egészen új nézőpontot és üzenetet kapott.

 

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás