PEALS Erasmus+ Kick off exchange – Budapest
2018. október 11-17. között a Physical Education and Active Lifestyle” Erasmus+ projekt keretében részt vevő diákok és tanárok megrendezték az első diákcserét Budapesten.
A nyári szünetből visszaérkezve a munkás hétköznapokba, hamar kaptuk a hírt a pályázatunk sikerességéről, ezért sürgősen nekiláttunk a részt vevő diákok kiválogatásához. A projekt a 15-17 éves korosztályt célozta meg, így elsősorban a 9. nyelvi és azt követő 9. évfolyamon hirdettük meg a programot. Szép számmal akadtak jelentkezők, akik érdeklődéssel, nyitottsággal, több esetben félénken, de tele a várakozás izgalmával adták be pályázatukat, hogy részt vehessenek a nemzetközi kapcsolatok építésében, a részt vevő országokat (Cseh-, Görög-, Lettország és Litvánia) képviselő iskolák nagyon széles palettájú sport és kulturális programjain.
Az első találkozót mi szerveztük, amelynek fő célja volt, hogy a Politechnikumban hagyományosan megrendezésre kerülő Nagy Durranás, és a Tornaházi Party rendezvényeinket megmutassuk külföldi vendégeinknek.
Az előkészületek egyik fő pontja a részt vevő diákok összepárosítása volt, külföldi vendégeinket elhelyeztük a részt vevő magyar diákok családjainál, azaz így első körben megadtuk nekik egymás elérhetőségét. A legtöbben már a találkozó előtti napokban felvették egymással a kapcsolatot, igyekeztek felmérni, hogy milyen ételeket, programokat szeret a cserediák, hogy ez alapján tudják tervezni a szabadidős és családi programokat.
A megérkezés napján minden fogadó diák kiment a repülőtérre, vagy pályaudvarra, hogy az ideiglenes „testvérüket” fogadják, majd gardírozzák őket, ismerkedjenek és lehetőséget biztosítsanak a másnapi kipihent érkezésre.
A diákcsere kezdetén minden csapat bemutatkozott, megtartotta a prezentációját országukról, városukról, iskolájukról és annak sportéletéről, majd egy jó hangulatú, mozgással egybekötött, vidám ismerkedés, névtanulás, és ha valakiben maradt volna még feszültség, annak oldása következett. A közös iskolai ebéd után a délután folyamán, estébe nyúlóan bonyolítottuk le a Tornaházi Party-t, ahol vegyes nemzetközi csapatok mérkőztek meg egymással kosárlabda, floorball, röplabda és frizbi sportágban, és a meccsek között a részt vevő országok műsorszámait, fellépéseit tekinthettük meg. Az estét közös vacsora zárta, melyet az iskola tanárai és a projektben részt nem vevő diákok készítettek el számunkra, és egy hatalmas tortával tettük még ünnepélyesebbé az estét. Hazaindulás előtt mindenki megkapta a projekt logójával ellátott pólóját, aminek nagyon örültek.
A következő reggel a vasútállomáson találkoztunk, együtt utaztunk Gárdonyba, ahol a kerékpárok bérlése után nyeregbe pattantunk, és körbetekertük a Velencei tavat. Gyönyörű indián nyári napunk volt, végig napsütésben, jó időben túrázhattunk. A terep nem bizonyult nehéznek, néhány eltévedés és kisebb balesetek, sérülések akadályozták csak a gördülékeny haladásunkat, cserébe viszont a látvány, a vidék mindenkit elkápráztatott. A nap végére mindannyian kellemesen elfáradtunk, így jól esett a késői ebéd a vonatindulás előtt. Volt, aki ebéd helyett inkább úszott egyet a Velencei tóban. Késő délután és este szabad program volt a diákok és tanárok számára is.
Vasárnap délelőtt Budapesttel ismerkedős program volt, ahol a diákoknak csapatokban kellett a várost egy megadott útvonalon körbejárni, egy feladatlapot megoldani, és megfigyelni a szabadtéri sportolásra alkalmas helyeket, majd ott olyan fotókat kellett készíteni, amelyek bemutatják, hogy az adott tér milyen sportok űzésére ad lehetőséget. Délután szabad programra nyílt lehetőség a családokkal együtt. Voltak, akik Visegrádra vitték vendégeiket bobozni, mások egy fürdőt választottak, vagy Budapestet fedezték fel, fotóztak, megnézték az esti fényben is a várost.
Hétfőn újabb kerékpár túra várt ránk, az iskolából indulva a város kerékpárútjain jutottunk el Szentendréig. Itt a Duna csodálatos látványa, valamint a város turistáktól hemzsegő macskaköves utcái tárultak elénk, a kedves kis kézműves boltok, a város hangulata vendégeinket teljesen lenyűgözte. Hogy még sötétedés előtt visszaérjünk Budapestre, sajnos nem maradt sok időnk az ebéd elfogyasztása után felfedezni Szentedre zegzugos központját, ezért többen is úgy döntöttek, hogy inkább tömegközlekedéssel jönnek vissza, így több idő jutott a szuvenírek beszerzésére, a pihenésre, a város hangulatának átélésére. Vendégeink megismerkedhettek az egyik hagyományos népi ételünkkel, a lángossal, ami a többségnek elnyerte a tetszését.
Kedden a diákok polis testkultúra órákon vettek részt, megmutattuk nekik, milyen eszközökkel, játékokkal vonjuk be diákjainkat a mindennapos testmozgásba, és az együtt sportolás milyen örömöket és kihívásokat rejt magában. Ezután Magyarország egyik büszkeségével, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely vízilabdázóval találkozhattak. A barátságos, nyitott, kedves sportolóval közös fotókat is készíthettünk, miután beszámolt nekünk arról, milyen kemény munkával tudta elérni céljait, és milyen nehézségekkel kellett megküzdenie diákként, miből tudott újra és újra motivációt meríteni, és nem elcsábulni a haverok és a bulizás irányába a kemény edzések helyett. A közös ebéd után hagyományos magyar népi játékokat (háromszínország, méta) játszottunk a közeli parkban. Jókedv, barátságos légkör, aktív küzdelem és versenyszellem jellemezte a délutánt, de a pálya egyenetlensége és a fáradtság miatt történt egy kisebb baleset, ami miatt az egyik diák résztvevőt kórházba kellett szállítani. Szerencsére az ijedtség nagyobb volt, mint a sérülés (bokaficam). A délután további részében került sor a projekt zárására, amelyben a diákok csoportokban adták elő a vasárnapi városnézés alatt szerzett élményeiket, és mutatták meg számunkra, hogy a városban hol tudnának elképzelni falmászó, görkorcsolyázó, rúdtáncos és egyéb sportolási lehetőségeket, majd egyéni emléklapot és Europass-t kaptak a diákcserén való részvételükről. Az estet közös vacsorával zártuk, iskolánk diákjai és tanárai által készített pizza került az asztalra.
A szerdai nap már az utazásé volt, minden diákunk kikísérte vendégét a repülőtérre vagy vasútállomásra. Azóta is tartják a kapcsolatot egymással, sokan már egy nyári találkozást terveznek.
Boncz Betti
My trip to Hungary
I really enjoyed coming to Hungary: meeting new friends and people, learning a bit of Hungarian. The teachers were very energized to do new things we didn’t do yet, they were very friendly and nice to talk to! My host family were very friendly, cheerful and funny. It was very nice to talk with them about our country, families and other things. The activities and tasks were amazing, the Hungarian students explained perfectly how to do, what to do, where to go, they were very nice! The funniest thing is that I almost remembered all the pupils’ names of our project. I think I liked most meeting new people and enjoying the activities. What I didn’t like, was… I don’t think there was anything I didn’t like, I really liked everything. The tiring part was when we had to ride our bikes, it was very tiring, the second day my leg started really to hurt. I really enjoyed being in Hungary, the project was amazing, I really had a lot of fun! I think the city needs more sporty people, physical sport is very good for your body, you think what’s the point of doing sports if you don’t get anything. Believe me, in the future you will see the difference, you will achieve your goals in life and of course be sporty!
Victoras – Lithuania
I loved this week! I made some new friends in another country and met interesting, funny people in my school. I am a very sporty guy so this week was awesome! We rode our bikes and did many exercise. I had some adventures with my guest. For example we were at a party and it was very funny, we arrived at school with a fire track and Marek traveled in the trunk. On Sunday morning we went to school by bike and we got two flat tires. So I think the best in this Erasmus+ program was traveling to school.
N. Bálint – Storno