Poli


Elkezdődött az AUTMENTOR 2018-as pályázati munka

Az iskola pedagógusközösségének, valamint két gyógypedagógusunk, Tarnai Dóra és Szabó Tünde munkáját segíti a projektben két autizmus szakember, mint mentor. Mindketten az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Autizmus Szakirány tanárai.

 Dr Stefanik Krisztina mentorunk a szülőcsoport tematikus foglalkozásait, az esetmegbeszéléseket, valamint a tantestület autizmus-specifikus tudásának bővítését, testületi képzéseit vezeti.

Havasi Ágnes mentorunk a kortárs segítők és az autizmussal élő diákok két alkalmas csoportját vezeti. Ismét lehetőség nyílt három többségi pedagógus autizmus-specifikus továbbképzésének támogatására a pályázat keretein belül.Áprilisban négy pedagógusunk, Szöllősy Zoltán,Nagy Ilona és Szabó Attila a pályázat támogatásával részt vesznek az Autizmus Alapítvány inkluzív képzésén, hogy az ott tanultakkal segítsék mindennapi pedagógiai munkájukat.

A két mentorált gyógypedagógus részt vehetnek szakértőkkel közösen vezetett esetmegbeszéléseken, közös csoportfoglalkozásokon, (kortárs segítők és autista diákok közös mentor által vezetett foglalkozásai) valamint a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban történő hospitálásokon.

 

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár