BS-6.1 – Szoborpark

Mementó park (Szoborpark)

Valamikor a ’90-es évek elején fogalmazódott meg a fővárosi vezetés fejében, hogy rendezni kellene a köztereink sorsát, különös tekintettel a közelmúlt szobraira.

Ki is ötlötték: legyen minden koramúltra („elmúlt 40/80 évre”) emlékeztető szobor egy helyen. (Voltak olyan elvetemült gondolatok is, hogy be kellene mindet olvasztani. Bár a „vas és acél országa” projekt már elmúlt.)

Lett is egy híres Szoborparkunk, ami a Mementó Park nevet kapta.

Gyönyörű októberi napon látogattunk el ide apró csapatunkkal, szobornézőbe. Már az úton, messziről lehet látni néhány óriás szobrát, némelyek csizmájának maradványait is.

Sztálin szelleme itt járt, csizmadarabokat hagyott. Hatalmas timpanon zárja el a mindennapi embereket a bemutató elől. Mintha egy színház díszletei közé lépnénk be. Rendezte: Karl Marx, Friedrich Engels, Vlagyimir Iljics Uljanov (álnéven: Lenin).

Háttérmunka: Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (álnéven: Acélember/Sztálin)

Beszélgettünk az ideológiáról, az alapokról. Megállapítottuk, hogy egyetlen filozófiai rendszert sem kell megvalósítani, mert rosszul sülhet el a valóságban. (A kommunizmus papíron, vitaklubokban, beszélgetésekben egészen más lehet, mint a való világban.)

Minden szobrot megnéztünk, beszélgettünk róluk. Némelyeknél nem értettük, miért lett ide száműzve, a világ majdnem-végére. Voltak kedvencek. Spanyol polgárháborús emlékmű, nemzetközi összefogást jelképező szobor. Itt még találkozhattunk Osztyapenkóval. Neve fogalommá vált a budapesti tömegközlekedésben.

Voltak propagandisztikus és igazi művészi alkotások. Közös kedvencünk (szoborba öntve) a Kun Béla szobor.  Szinte lebeg a térben. Körötte (balról jobbra „olvasva”) egy letűnt kor társadalma. Lelkes járókelők, akiknek sora masírozó katona-renddé alakult a háború során. Kiemelkedik Kun Béla, mögötte vészjóslóan egy lámpavas.

“Kun Béla repülőn menekült az országból. (…) A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vicsorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. (…) Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére.”

(Kosztolányi Dezső: Édes Anna)

Elgondolkodtató hely ez. Kifelé jövet megnéztük a kor jellegzetes autóját, a Trabantot. (Kicsit viseltes papundekli külsővel.) A nyitott tér túloldalán egy barakkban képzést kaptunk arról, hogyan legyünk kémek, esetleg besúgók. (Nem leszünk sem ez, sem az.) Felmentünk Sztálin csizmájához, integettünk a „tömegnek” a tribünről. Majd a tribün alatt megnézhettünk elrejtett szobrokat. Megsimogattuk a gyermek Lenin bodros-fürtös buksiját, meghúzgáltuk Sztálin bajszát.

Még mindig ezer ágra sütött a nap.

Budapest, 2018. október 13.