BS-6.2 – Aquincum

Aquincum Anonym-módra

Újra időutazáson voltunk Aquincumban.

Az Anonym osztály néhány családtaggal kiegészülve, tanarakkal, „vendégtanulókkal” egy szép, napsütésesnek induló októberi szombaton felkerekedett és meglátogatta a Romkertet.

A Romkert játszóteréről indultunk rövid bemelegítés után. Meséltem a város felfedezéséről, az ókori alapítástól napjainkig. Kalandok övezték a város szinte minden fontosabb korszakát.

Első állomásunk a „Festőház”-ba vezetett. Nagyon érdekes volt betérni egy igazi romanizált kézművescsalád otthonába.  Elképzeltük, hogyan zajlott a vendégfogadás, a hivatalos élet. Bekukkantottunk a hálószobába, a konyhába, kamrába. Gyönyörű színek a falakon, finom kelmék a kereveteken….

Innen átsétáltunk a frissen rekonstruált „Szentély”-be. Ez a polgárváros egyik fontos liturgiai helye volt. Mindenki megkereste azt a csillagjegyet, amelyben született és a szentélyben a jegy jelölése mellé állt. Kis film segített nekünk elképzelni egy-egy szertartást.

Kiléptünk és bekövetkezett az a pillanat, ami a BS-ek során szinte elmaradhatatlan.  Nyakunkba szakadt az eső. Átfutottunk az egyik rekonstruált, gazdag, polgári házba. Itt megcsodáltuk a mozaikokat, a padlófűtést. Biztosan minden igényt kielégített valaha ez az impozáns ház.

Rövid idő elteltével az eső is csendesedett. Benéztünk átriumos házakba, megcsodáltunk fali kárpitokat, padlómozaikokat. (Egy kis házban időszaki kiállításon mutatták be azt a bűnesetet, amikor Aquincumot kirabolták. A bűnözők azóta is szabadlábon vannak, az ellopott értékek is lapulnak valahol.)

Innen irány: a színház. A rómaiak itt nem sok újat hoztak színház terén. A görögök nyomdokain járva játszották drámáikat, tragédiáikat, komédiáikat.

Színház után: lapidárium. (Nem más ez, mint a kőtár.) Sok sírkő-, oszlopfő-darab. A feliratokból kiderült, ki volt az elhunyt, mi volt a foglalkozása, és milyen nagyszerű ember volt életében. (Itt nem beszéltek átkokról, rontásról.) Mi azonban – a kőszarkofágoknál – megbeszéltük az átok-táblák jelentőségét. Nem volt az megnyugtató egyik elhunytnak sem, ha kis átoktáblával a feje alatt temették el.

Szarkofágoktól elbúcsúzva bementünk a régi múzeum épületébe. Nagy meglepetés volt. Korhű ruhába öltözött hölgyek vártak minket. Megkóstolhattuk a lencsés-gabonás finoman fűszerezett köretet. (Tényleg nagyon finom volt!) Megfigyeltük, hogyan fontak a római asszonyok, hogyan rendezték be az üzleteket, hogyan teltek a szorgos hétköznapok.

Elsétáltunk a Fórumra. Micsoda pezsgő élet lehetett itt – az utak találkozásánál – a főtéren úgy 2000 évvel ezelőtt!

Betértünk a fürdőbe. Mit hallhattak itt a falak! Pletykák, hírek és álhírek, politikai gondolatok, üzletkötések születhettek itt. Milyen jó állapotban maradt meg a padlófűtés! No és a nyilvános WC? „A pénznek nincs szaga! – kiáltotta Vespasianus császár, mikor fia Titus, felelősségre vonta a nyilvános WC-k megadóztatása miatt.

Innen elsétáltunk a kézművesek utcájába. Elképzeltük az apró boltokat, szinte éreztük a hús szagát a húspiacon.

Lassan abbamaradt az eső is. Sétánk végén kisütött a nap. Legközelebb Buda vár minket.

Budapest, 2018. november 13.