Lejárt! - Foglalás nyílt órákra
2018. december 10-én és 11-én nyílt órák lesznek a Politechnikumban.
2018. dec. 6. 12.00 órától<= Ezen a linken lehet regisztrálni, majd pedig foglalni a konkrét órákra!
Segítség a használathoz:
Azok az órák, amelyekre még van szabad hely, zöld színnel, a már betelt órák piros színnel vannak jelölve.
Foglalásnál meg kell adni, hogy 1 vagy 2 helyet szeretnének lefoglalni az adott órára.
A már lefoglalt órák kék színnel vannak megjelölve, ezekre kattintva lehetőség van a foglalás törlésére.
Kérjük, hogy legfeljebb öt tanórára jelentkezzen! Amennyiben mégsem tud eljönni az ön által megjelölt órákra, foglalásait törölje, hogy másoknak lehetőségük legyen lefoglalni a felszabaduló helyeket.
A jelentkezési felületre érdemes vissza-visszatérni, mert a lemondások miatt folyamatosan esély van néhány hely felszabadulására.
A nyílt órákra jelentkező vendégeinket arra kérjük, időben érkezzenek meg a Politechnikumba. Becsengetés után már nem zavarjuk meg az órákat látogatók beengedésével, ezért a jelzőcsengő megszólalása után (2 perccel becsengetés előtt) az addig meg nem érkező, regisztrált vendégeink jegyeit átadjuk azoknak az érdeklődőknek, akiknek már nem jutott jegy, de szeretnének bemenni az adott órára. |
Probléma esetén kérjük, írjon e-mailt!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Email: felvi[kukac]poli.hu