BS-6.5 – A pesti zsidónegyed, avagy a „gettó”

Elért engem is az idegenvezetők rémálma, a csoport „elvesztése”.

Egy gyönyörű szombat délelőttre beszéltük meg a találkozót a zsinagóga elé, mivel a terv a „gettó” bejárása volt. A program hirdetésekor a Dohány utcai találkozót jelöltem meg, a meghívókba azonban a Szent István Bazilika előtti teret írtam. Tehát én és néhány csemete a zsinagóga előtt vártuk a csoportot, a többi lelkes BS-rajongó – követve a leírtakat – a bazilikánál várt. Kicsit gyanús volt a csapatnak a helyszín. Miért kell a bazilika előtt találkozni, mikor a zsidónegyedbéli séta a program? Hamar rájöttek ügyes polisaink, és pillanatok alatt megérkeztek a Dohány utcai zsinagóga elé.

A kis malőr után ment minden tovább a rendes kerékvágásban.

Kívülről néztük meg a világ második legnagyobb zsinagógáját. Gyönyörű, keleties stílusban épült neológ imaház. Micsoda élénk hitélet, milyen nagy hitközség lehetett itt az építésekor és azt követően. Egészen a 30-as évek végéig, amikor a szélsőjobboldali politika megfosztotta alapvető emberi jogaitól a Magyarországon élő zsidóságot. Mikor bekövetkezett a soá.

Meséltem a zsidó mindennapokról, a szombatról, a szokásokról, amelyek meghatározták az itt élők napjait.

Elsétáltunk a Dohány utcában felállított emlékfalhoz. Megnéztük a „térképet”, amin bejelölték a gettó életének fontos helyszíneit. Fotókon – apró nagyítók mögött a falon – követhettük a háború alatti borzalmak helyszíneit. A tömegsírokkal teli tereket, a kifosztott, raktárként használt zsinagógákat, a gettó kapuit. Nehéz volt itt állni és végiggondolni azt, hogy erre a pici területre zsúfolták be a magyar állam, a kormányzat rendeletei alapján a pesti zsidóságot.

Továbbsétáltunk és a „bulinegyed” kellős közepén, a híres romkocsma mellett megmutattam egy szerényen, szinte láthatatlanul működő épületet, a mikvét. A csoportból senki sem tudta, hogy ez az épület itt van és a rituális fürdő szerepét tölti be.

Innen továbbhaladva elérkeztünk a Kazinczy utcai ortodox zsinagógához. A 20. század elején épült, monumentális, tömbszerűen zárt épület. Hatalmas fából készült kapuja gyönyörű, keleties stílusú belső teret rejt. Körben, a keskeny utcácskában kóser éttermek, büfék, találkozóhelyek.

Kimentünk a Király utcába. Egy ház belső udvarában mementóként helyreállították a gettó eredeti falának egy részletét. Milyen lehetett itt lakni, tudván azt, hogy a fal másik oldalán emberek ezrei élnek összezsúfolva, betegségtől, éhségtől, a hidegtől megnyomorítva? Segítettek-e az itt lakók a fal túloldalán élőknek? Sajnos kevesen voltak a segítők.

Gozsdu udvar. Ki volt Gozsdu Manó, akinek a fejében megfogalmazódott egy ilyen hatalmas épületegyüttes alapítása, működtetése? Híres marhakereskedő, cincár család tagja volt, aki ügyvédként, sőt főispánként is tevékenykedett. Eredetileg nem volt ilyen impozáns az udvar. Raktárak sorakoztak két utca között, összekötvén a Dob és a Király utcát hat belső udvaron keresztül. A Manó által tett alapítvány építtette a mára különleges házat.

A Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán emlékmű. Carl Lutz emlékére állíttatta a főváros. Embermentő, svájci diplomata volt, neve szinte feledésbe merült. Mi emlékeztünk itt sok embermentőre: a híres svéd Wallenbergre, az olasz Perlascára, a magyar apácára, Salkaházi Sárára, az evangélikus lelkészre, Sztehlo  Gáborra.

A kis térről visszasétáltunk a Rumbach Sebestyén utcai – status quo ante – zsinagógához. Éppen felújítás alatt áll az épület, de már jól láthatók szikrázó színei, gyönyörű kupolái. (Valamikor – titokban – be tudtam jutni a romos épületbe. Megrázó élmény volt! Elképesztően szép belső tere az enyészeté volt. Fából épített karzata omladozott, színei megkoptak. De még halódó romjaiban is – szerintem – a világ egyik legszebb épülete volt és remélem lesz is.) A háború alatt itt, a gettó területén a kifosztott családok kincseit, értékeit hordták ide. Raktár volt.

A Rumbach utcán végighaladva visszatértünk a nagy zsinagógához. Út közben „botlatókövek”-et láttunk.

„A botlatókövek Gunter Demnig német szobrász alkotásai; a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblák, amelyeket az áldozatok egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet. Nevükhöz híven rövid időre megállítják és – a személyes történetek bemutatásával – emlékezésre, elgondolkodásra késztetik az arra járókat, a véletlenül „beléjük botlókat”.” – a Wikipédia szójegyzéke alapján.

A zsinagóga hátsó kapujánál megálltunk, benéztünk az emlékkertbe. Mennyi áldozatot temettek el itt a vészkorszak idején. Egy fémből készített fűzfa őrzi emléküket.

Sétánk végén kimentünk a Kiskörút – Wesselényi utca – Dohány utca metszéspontjában található térre. Itt újra találkoztunk apró, kerékpáros emberkénkkel. Gerillaszobor, Kolodko alkotása. Korábban – Jakab Judit utánajárása alapján – kiderült, hogy ő nem más, mint Herzl Tivadar, a Zsidó Állam megálmodója. Búcsúzkodtunk, fotózkodtunk.

Legközelebb irány a Duna-part! Budapest a vizek városa (is).

Erdei Erika