Poli




Önkéntesek Határok Nélkül

Európai fiatalok részvétele egy önkéntes projektben

Az Önkéntesek Határok Nélkül „Erasmus+ Youth in Action” 9 napos projekt helyszíne Szlovénia volt kora októberben. A 37, különböző háttérrel rendelkező és intézmények által delegált szlovén, horvát, litván, észt, román és magyar fiatal életkora 17 és 30 év között mozgott.
A projekt főbb céljai a következők voltak:
• az önkéntesség fogalmának megismerése és gyakorlata a program keretén belül, a későbbiekben adaptálva az otthoni körülményekhez,
• a résztvevők magabiztosságának és önbecsülésének fejlesztése és erősítése,
• és kisebbségi csoportok helyzetének megismerése, azon belül a Pomurje megyéből érkező hátrányos helyzetűek segítése az önkéntesek segítségével.
A programterv magában foglalta az önkéntesség olyan gyakorlati tevékenységek végzését, melyek javítottak a környékbeli lakosok élethelyzetén.

„A fantasztikus és csodával felérő munkátok eredménye, és hogy egy ilyen összetartó nemzetközi csapattal dolgozhattam együtt,  büszkeséggel és reménységgel tölt el.” – Dr. Alexander, Muraszombat polgármestere
A résztvevők betekintést nyerhettek a fogyatékkal élő és más segítségre szoruló emberek életébe és nehézségeibe. Csoportunk egyik fele közös kézműves foglalkozás során ismerkedhetett meg idősekkel, áthidalva a generációs különbségeket, míg másik fele a közelben lévő kastély körüli séta alatt élvezhette az őszi napfény utolsó sugarait és a fiatalok élménybeszámolóit. Az idősek otthonán kívül a Fruit of Society közösségi házban (egy hely, ahol fiatalok és öregek megoszthatják egymással tapasztalataikat, értékeiket) végeztünk önkéntes munkát. A nemzetközi csapatmunka ledöntötte a társadalmi és kulturális korlátokat, miközben folyamatosan tanulhattunk egymástól is.
„Az egyik legfontosabb tanulsága az ehhez hasonló projekteknek, hogy új szemszögből és élményekkel tekinthetünk az adni és kapni mindig jóleső körforgására.” – Kamile, litván résztvevő
Az önkéntesek feladata, hogy a másfél hetes program után nem csak új tudással és lelkesedéssel, hanem konkrét tervekkel térjenek vissza országaikba. Az Önkéntesek Határok Nélkül  kivételes lehetőséget biztosított arra, hogy a különböző nemzetek fiataljai együttműködve, új ötletekkel gazdagodva, gyakorlati tudással felszerelve tudjanak segítséget nyújtani a társadalom idősebb és fogyatékkal rendelkező rétegeinek, miközben ők is folyamatosan gazdagodjanak ezekkel a tevékenységekkel.

Written by Xaris Miller and other group leaders, translated by Hanga Lauko and Virág Orosz (Hungarian students participants)

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás