Lejárt! -  Az önképződők a karanténban sem tétlenkedtek

Ezt a szöveget együtt írtuk online, névtelenül:

Karantén

2020 márciusa (április van)

Minden lélegzetvételt hallok. Az enyémet, a macskámét és a természetét is. Csupán az ablak lett a külvilág, a szobám a társam. Nyugati tájolásban, premierben nézhetem végig, ahogy az élet minden mozzanata elhalad mellettem. Ahogy a tavasz átveszi a hatalmat az erdő felett, megújulva, de én csak az ágyamon gubbasztva maradok a régi. A kardvirág mellettem egyre szebb, egyre fehérebb. Levelein megül a pollen, ahogy a macska néha megpofozza. Tegnap elkezdtem megszámolni, egy szem szirmának a látható ereit. Vagy ez tegnap előtt volt? Ahogy rávetül a fény a fehér falakra, a megtömött könyves polcokra, ahol a szürke por már csak emléke a mozgalmas hétköznapoknak. Már csak ott ülnek. Nem kavarognak a levegőben. Nincsenek már siető mozdulatok sem, melyek megzavarnák a levegő nyugalmát. Az ágy sincsen bevetve, talán még ki sem kászálódtam belőle. Már azt sem tudom, mennyi naplementét láttam az ablakban ülve. Vajon mikor téphettem le a függönyöket és mikor tört össze a kedvenc agyag edényem? A nap soha nem megy le. Ezért soha nem is jöhet föl. Kezd minden egybefolyni. A monotonitás elkerülhetetlen. Már nem emlékszem.

Akármilyen szürreális is ez az egész, mégsem érzem elég szürreálisnak. Talán egy-két hónap múlva már az lesz, bár logikusabb lenne, hogy addigra szokjuk meg. Hogy történt a Ragyogásban? Hány hónap alatt játszódott is le? Ha jól emlékszem, kettő. Szeptemberig pedig öt hónap van. Mik fognak történni odáig?

Most, hogy elkezdtem én takarítani, hirtelen rádöbbentem, hogy a leghatalmasabb és kérlelhetetlenebb természeti erő a por. A összes sarokból, repedésből a padlóban, a gardróbban lógó ruhák gallérja alól, a saját pórusaimból is, csak por, por, por, és száll a levegőben, és összegyűlik az ágy alatt, és ez már rég nem pormacska, ez már oroszlán, sárkány, olyan levegőben tekergő, és a nyakam köré tekeredik éjjel, és megfojt. És akkor aztán ki fog engem felporszívózni. 

Eltávolodom a külvilágtól, ha ez így folytatódik. Mikor lesz ennek vége? Amikor elfogy mit enni. Akkor majd ki kell mennem, ki az ajtón, ki a kerítésen kívülre. Minden üres, a boltok zárva. Azok is, amelyeknek nyitva kéne lenniük. Kínálat, kereslet, a többi meg csak salak.  Sok álarcos figura jön-megy, vicces. Katonák mindenütt – Tartsák a két méteres távolságot! – nem engedik, hogy beszéljünk sem anélkül, hogy hallanák.

A szociális érzékenység fogalma a szociálisan érzéketlenek találmánya. 

Új értelmet nyernek régről ismert mondatok. “Az iskolát, attól tartok, be kell majd zárni.”- Harry Potter. Mi mással ütnénk el az időnket. Azon gondolkodom, ha most megszólalok, belehallatszik-e az én videóhívásomba, amit a többiek telefonálnak a szomszéd szobákban.

A világ egy terasz. Meg ami onnan látszik. Egy épülő szarkafészek. Őket nem zavarja a karantén.

Egy gyerek visít a szomszédban. Mióta bezárták az összes parkot, minden nap, kettő és három között a “hintájáért” sír. A Szülei hangját sose lehet hallani. A kutyájukat bezzeg igen. Éjjel mikor a főépületben felújítás alatt álló lakásban a fúrók hangja elcsendesedik, ugatni kezd a kutya. Túlságosan hozzászokott a folyamatos zajhoz. Ilyenkor pedig, amikor a ház összes lakója egyszerre anyázik, az már szinte szimfónia, és én vagyok az egyszemélyes közönség.

Mi fordulunk el perverz tekintete elől naponta.

Két hete ki sem raktam a lábamat az utcára, amikor kisüt a nap, kiülök a teraszra. Olyan, mintha múlt péntek csak három napja lett volna. Tényleg, hány nap telt el azóta? Milyen nap van? Péntek. egy hete volt? Úristen, lehet, hogy tényleg akkor volt. De mi történi azóta? Nem is emlékszem már. Biztos nem lényeges

Az egész világ pánikba esik. A sajtóból ömlik a kulimász. 

Excuse me: Mi az a kulimász? Ragadós építőanyag (de több jelentése is van) 

Köszönöm. Imádlak, Névtelen mókus 🙂
én is szeretlek névtelen kivi         <——<3

Ez most online graffiti, csak nem az éj leple alatt, hanem titkos profillal, és ez sajnos legális. Így már nem is olyan jó.

Olyan, mint egy színházi előadás. Ülünk a szobában, nézünk egymásra. A fölöttünk lakó dobol. Anya balra el. 

Különben a tisztaság jó dolog, csak álmodni utálok, de nagyon. Meg le is fogytam, bár nem tudom, ez összefügg-e. Pedig csak fekszem egész nap, és néha-néha sétálok egyet.

Mi az utolsó mondat, ami ezt a csendet elindította?

“Kitöröltem valakit a rendszerből. Bassza meg! Ki leszek rúgva. Talán még meg is vádolnak hazaárulással.”

Irigykedve nézem a szomszéd nénit az ablakból. Neki van ereje kimenni minden nap sétálni.

De ugye tudod, hogy az nem néni? Az biodrón. A kormány biodrónja. Mint a galambok. Azért van a karantén, tudtad? Hogy a kormány kicseréltethesse az elemeket a galambokban.

Ülök a teraszon, ahol még lehet. Ennyi a tényleges kint. Most fejben megyünk messzebbre. Egyébként is, de akkor azt jövőképnek nevezzük, most képzelődésnek. Fülemben zene. Űrhajósrock. 

Egyébként most történelmet írunk.  Úgy gondolod? Nem inkább egy online üzenőfalat? Az egész történelem egy online üzenőfal.  Tényleg. 

Find me a way out. Sadly its either illegal or very bad for your health, but most of the time its both. ( 🙁 )

Tojásrántotta recept:
1. Vedd fel az ajtó előtt hagyott doboz tojást.
2. Tedd a lakás egy olyan pontjára, ahol még véletlenül sem ér hozzá senki és hagyd állni két napig.
3. Moss kezet fertőtlenítővel.
4. Miután letelt a két nap, hozzányúlhatsz gumikesztyű nélkül. Vegyél ki három tojást.
5. Tartsd őket egyesével a csap alá, majd alaposan dörzsöld be szappannal. Tojásonként legalább egy percig folytasd ezt a mozdulatsort.
6. Ha végeztél, elkészítheted a rántottát.

Szorongásaim erősödnek a négy fal fülsüketítő csendjében, terápia, videochaten, vér, rohanás, szívverésem gyorsul megint. Szorongás. Szorongás. Szorongás. 

A halogatott tervek időt kapnak, a többit kitöröltük a naptárból. Utazni nem fogok, de ráérek rendet rakni a szobámban.

Minden nap egy új lehetőség. Minden nap pontosan ugyanazok a  (levegőben lógó szavak helyett itt ez a tátongó űr) 

Most van idő aludni. Enni. Lélegzethez jutni. Most jut idő a létszükségleteknek. Mégis el-elmarad az alvás, és enni is nehezebb, egyre többször fáj a gyomrom, és az asztalnál is egyre feszültebb a hangulat napról napra. Nincs kedvem velük leülni enni. Nincs kedvem enni sem, de csak még jobban fáj a gyomrom, ha nem teszem.

Egy hete nagy unalmamban megtaláltam a régi naplómat. Azóta minden este, lefekvés előtt, fogok egy csavarhúzót és felfeszítem a játéklakatot. Ahogy betörök a négy évvel ezelőtti Én gondolataiba, elpirulok. A napló az Én (vagyis a kis én) osztálytársainak jellemzéséből áll. Az egyes szám első személy nem kaphat helyet egy ilyen fontos dokumentumban.

A nagyszüleim 100 méterre laknak. Először okoz dilemmát, hogy átmenjünk-e Húsvétkor.

Megint álmodok éjszaka. Megint álmodozom. Megint csak ez van.

A karantén első hónapja végen bepakolok egy bőröndbe. Fel kell rá készülnöm, hogy ő lesz a társam a bajban, hisz mindig velem lesz, akárhova megyek. Már ha megyek. Ha megnyitják a határokat elmenekülök. Kezdek félni, hogy majd nem tehetem. Hova kéne mennem? Németországba könnyen kaphatok akár menekültstátuszt is, ha rosszabbra fordulnak a dolgok. Szerencsére már nem is hivatalos a demokrácia kifejezés erre, úgyhogy biztosan megadják. Élnek kint családtagok is. Minden rendben lesz.