Poli


Az IT döntései a tanév díjairól

Az Iskolatanács döntései a tanév díjairól

A karantén mindenki életét felfordította, természetesen a polis diáklétre is nagy a hatása. Sok érdekes iskolai esemény és osztályrendezvény maradt el, a sorolópontokért való verseny ellehetetlenült. Egyetértve Jakab Judit és Szöllősy Zoltán véleményével, már a májusi IT-találkozón is ez lett a központi téma.

Át kellett gondolnunk, hogy melyek az idei versenynek azon részei, amelyek az online oktatásra való átállás miatt nem minden osztály számára jelentettek esélyegyenlőséget. Az ügyelet befolyásolta leginkább az osztályok pontszámát, hiszen azok az osztályok, amelyek nem kerültek sorra, mindenféle érdekes programot terveztek. Ezért – ha az ügyelet beszámít – néhány osztály olyan előnyhöz jutott volna szert, ami igazságtalanná tette volna a versenyt.

Vajon a teljes törlés jó ötlet? Nem biztos, mert a Soroló lendületet adott, emiatt is vettek komolyan a gyerekek sok feladatot. A pontok átvitele a következő évre szintén nem tud működni, mert elmennek és jönnek is osztályok, no és két év tanulmányi eredménye számítson egy év versenyében? Ez sem valósítható meg, hisz az új osztályok hogyan versenyeznének?

Ha marad a pontverseny, milyen programok azok, amikért idén nem kellene pontokat számítani?

A szakkörökön, sportversenyeken való részvétel is igazságtalan lehet, hiszen vannak szakkörök, amik nem tudtak működni a karantén idején, és van, amit lehetett online is folytatni.

A tanulmányi eredmények, az osztálydekoráció stb. ezektől függetlenek, hisz ez utóbbi tavaszi fordulója minden osztálynak elmaradt, ahogy a kirándulások és az osztályprogramok is mindenki számára lehetetlenné váltak.

Díjazzuk a márciusig tartó időszakot, kihagyva az ügyeletet? Lehessen a karantén alatt is pontokat gyűjteni? Vajon ezt kezdeményezni mennyire lenne igazságos, két hónap után, az utolsó hetekben?
Vajon a diákoknak mennyire fontos a Soroló? Az alsóbb évfolyamokon talán igen, de később már más a motiváció. A szülők többnyire nem hallják gyermeküket otthon a Sorolóról beszélni.
A tanulmányi eredmény eddig is nagy súllyal szerepelt a pontszerzésben, most még inkább, hiszen kevesebb egyéb pontot lehetett szerezni.
A ballagási videókat készítő osztályok e közös tevékenységért is kapjanak pontot, vagy azért, ha a karantén idején bevállaltak egy jó ügyet?

Emiatt is szerencsés lenne, ha a Sorolóban a dobogón (vagy akár további egy-két helyen) álló diákok és osztályok között nem állítanánk fel rangsort. Miért ne lehetne három győztes?

Kezeljük külön az egyének és az osztály aktivitását, ne húzzon hasznot abból az osztály, ha van egy aktív tagja.

Fontos, hogy a jelenlegi időszak után legyen egy közös élmény. Ezért a díjaknak is van jelentőségük. Találjunk ünnepélyes alkalmat az átadásra, ha nem lesz tanévzáró, talán lehetne tanévnyitó, ha a kirándulások is lehetővé teszik.

A Soroló Év osztálya és Év diákja címek mellett a tanév végi IT-díjakról (Év szülője, Politzer, Post-Politechnikum, Fülig Jimmy, Év csoportja, Év szakköre), a Legtanárról és az Évfolyam diákja díjakról is szó volt, szavaztunk arról, hogy mely díjakat milyen formában adjuk ki e tanév végén. A szavazás eredménye az lett, hogy ez utóbbi díjak a hagyományok szerint, míg a Soroló alternatív módon legyen meg. A Soroló alternatívájának kidolgozása egy kis csapat műve az IT-ülésen elhangzottak alapján.

Június 9-én, az IT évzáró ülésén ismertettük és elfogadtuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet mindenki számára egyformán kedvező döntést hozni. Szeretném leszögezni, hogy a Soroló akkori állása nem befolyásolta a véleményformálást, és valamennyi osztály szülő és diákképviselője részt vehetett a döntésben.

Az Iskolatanács döntése az esélyegyenlőséget szem előtt tartva:

– Március 15-től sem osztályok, sem egyének ne kapjanak pontot ügyeletért, osztályprogramért, sporttevékenységért, szakkörért. Akkor sem, ha néhány szakkör vagy szakosztályi edzés stb. tovább működött, vagy újra indult a karatén alatt.

– Töröljük az ügyeletekért járó pontokat a teljes tanévre vonatkozóan, azaz a beosztástól függetlenül senki ne kapjon ezen a jogcímen pontot.

A tanulmányi versenyek résztvevői, helyezettjei kapjanak pontokat a karantén alatt is a kiírás szerint (pl. gazdasági versenyek, diák vállalkozások, házi versenyek /Logi-Poli, Irodalmi háziverseny/)

– Hogyan hirdessünk eredményt?

  1. Az Év osztálya díjat a nyertes megkapja, amennyiben minimum 50 pont különbséggel lesz az első. Amennyiben nincs meg 50 pont különbség, holtverseny lesz, két Év osztálya címet adunk ki. És ez megy tovább a 4. helyig, amennyiben a különbség 50 pontnál kisebb.
    Amennyiben nincs abszolút győztes, a pénzjutalmat annyi egyenlő részre osztjuk, amennyi díjazott van. Az 1-2-3-4 osztálynak jár egy-egy szabadnap. (Ami az első helyezettet illeti meg.)
  1. Az Év diákja
    Sajnos itt igazságtalanabbnak látjuk a díjazást, mert akinek ősszel volt bőven sportversenye, az sok sorolóponttal rendelkezik, és gyakorlatilag ez lesz döntő, bár lehet, hogy az illető a Poli életében semmilyen pozitív szerepet nem vállal. A tavaszi szezon pedig elmarad a sportban, és a tradicionális polis események is szüneteltek, ezért azok labdába sem rúgnak, akik ezeken nyújtanának kimagasló eredményt.
    Itt úgy gondoljuk, hogy minimum 10 pont különbség esetén legyen sorrend, enélkül a legjobb öt diák kapjon díjat.

– Mindemellett van egy javaslatunk:
Kezdjük a tanévet a kirándulások utáni reggelen, azaz szeptember 3-án vagy 7-én (a Határtalanul pályázat miatt) tanévnyitóval és osztályidővel. A tanévnyitó a tanévzárót helyettesítené, itt kerülne sor a díjak átadására.
Az osztályidőn kioszthatjuk a kapcsos könyveket, és értékelhetünk.

Köszönettel,

  1. június 16.

Kováts Lívia, az Iskolatanács titkára

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár