Poli




Labrosse Dani (ex-JOKER) sajátos Budapestjéből

Vigyél haza egy szeletet Labrosse sajátos Budapestjéből

A francia származású illusztrátor, Labrosse Dani bár nem csak papírra rajzol – telefont, faliórát, széket és egyéb bútort is ellátott már vicces felirataival, rá jellemző zsúfolt tömegjeleneteivel –, mindig tart magánál egy A5-ös sketchbookot, hogy ha éppen eszébe jut egy ötlet, azonnal le tudja rajzolni. Idén eddig hatot skiccelt tele, most kezdte a hetediket. Egy ilyen kis füzetben gyűltek budapesti grafikái is, mielőtt a HYPEANDHYPER lecsapott volna rájuk.

A Keith Haringet mesterének tekintő Dani karakterei jól felépített, sajátos világ szereplői. Akad köztük pár visszatérő alak is, mint például a permanensen parázó galambok, a fekete-fehér csíkos kígyó, a virágfejű srác és a piros kapucnis falfirkász. 2019 nyarától ezek a figurák egy évig minden hónapban egy-egy újabb ikonikus fővárosi épületet leptek el, még a házi karantén idején is bennük tobzódtak.

„Emlékszem, az Instáján figyeltem fel a Palatinus házról készült képre. Meg is kerestem azonnal, hogy »Dani, mesélj, mi ez?«. Pár héttel később a Kelet Kávézó emeletén már fixáltuk is: elindítjuk ezt a Budapest-fókuszú illusztrációs sorozatot a HYPE-on. Nagyon szeretek vele dolgozni, nemcsak azért, mert borzasztóan kedves és szerény srác, hanem mert nagyon klassz ötletei vannak, mindig keresi az új technikákat és eszközöket, eszelősen kreatív és persze nagyon-nagyon tehetséges! Bár a Margitszigeti Víztoronnyal lezárult a Budapest by Labrosse HYPE-os sorozata, vannak további terveink – nem titkolt vágyunk például kiadni ezeket egy kötetben” – mondta el Lili.

 

Forrás: https://hypeandhyper.com/vigyel-haza-egy-szeletet-labrosse-sajatos-budapestjebol/?fbclid=IwAR1eYSq1TrBQZKzgQCNJ0-LcUnJNzCw50FNfwkIolV3LU_E9PGN-N7jqdfI

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás