Poli




Lejárt! -  Iskola-fenntartási hozzájárulás

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 31. § (2) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Budapesti Politechnikum Alapítvány (a továbbiakban Fenntartó) és a fenntartásában lévő Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium (a továbbiakban Politechnikum) a tanulói jogviszony létrejöttét és annak fenntartását iskola-fenntartási hozzájárulás (a továbbiakban IFH) fizetésének kötelezettségéhez köti.

Az intézmény éves költségvetésében a kiadások fedezetét az alábbi források biztosítják:

  • iskola-fenntartási hozzájárulás – 50 % feletti részarány,
  • állami költségvetési támogatás – 40 % alatti részarány,
  • bérleti díjak és egyéb bevételek – 5 % alatti, időszakonként változó részarány,
  • mindezt változó módon kiegészíthetik pályázati, céljellegű bevételek, melyeket az adott pályázati tevékenység megvalósítására kell fordítanunk (pl.: nemzetközi csereprogramok), így ezek a szokásos működésre nem nyújtanak fedezetet.

Tekintve, hogy az állami költségvetési támogatás az intézmény költségvetésének csak kisebb részét biztosítja, a Politechnikum fennmaradásában a szülők vállalják a legjelentősebb szerepet.

1.      Iskola-fenntartási hozzájárulás

Az iskola-fenntartási hozzájárulás fedezi a pedagógiai programban szereplő összes kötelező vagy kötelezően választandó tevékenység költségét, így ezekre a Politechnikum további fizetési kötelezettséget nem ír elő.

A következő tanévre vonatkozó IFH előírt összegét a Politechnikum pedagógiai vezetőjének előterjesztése alapján a Fenntartó hagyja jóvá. Az összeget az egy tanulóra jutó átlagos éves működési költség, a várható állami költségvetési támogatás mértéke és a Politechnikum infrastrukturális fejlesztési tervei határozzák meg.

Az előírt IFH nem egységes, az a beiratkozás időpontjától függően eltérő. Törekszünk azonban arra, hogy a beiratkozáskor megismert anyagi feltételek változása a tanulmányok során ne okozzon aránytalan tehernövekedést.

Az IFH előírt összege a Politechnikum működési költségeihez való hozzájáruláson (működési költségrész) túlmenően felhalmozási jellegű részt (fejlesztési hozzájárulás költségrész) is tartalmaz, ezért az IFH összegét is ebben a bontásban közöljük.  

A fejlesztési hozzájárulással a szülők iskolaépületünk és taneszközeink XXI. századi elvárásoknak megfelelő színvonalú fejlesztésében vállalnak szerepet, amit ezúton is nagyon köszönünk. Az e jogcímen meghatározott keret felülről nyitott, annak csak a minimumát határozzuk meg. A tényleges hozzájárulásról a szülők a család jövedelmi helyzetétől függő, önkéntes vállalás alapján döntenek. Az előző évben megvalósított fejlesztésekről szóló beszámolót, benne a szülői hozzájárulás összegét és arányát a Politechnikum az adott év március 10. napjáig a honlapján közzéteszi.

A 2021/22-es tanévre beiratkozó új tanulók után fizetendő IFH 960.000 Ft, melyből

  • a működési hozzájárulás költségrész 912.000 Ft / tanév / tanuló
  • a fejlesztési hozzájárulás költségrész minimuma – 48.000 Ft/ tanév / tanuló

A tanuló után az adott tanévben fizetendő IFH-t a szülők – saját választásuk alapján – 1, 2, 4, 8, 10, 12 részletben teljesíthetik. Új tanulói jogviszony létesítése esetén a beiratkozással egyidejűleg meg kell fizetni egy ún. kezdőrészletet, mely nem többletköltség, hanem az IFH 1. részlete. Az első tanévben az e feletti részre választható csak részletfizetés, azzal, hogy 12 helyett maximum 11 részlet lehetséges.

A 2021/22-es tanévre beiratkozók esetében fizetendő kezdőrészlet

  • a 2021. július 31-ig beiratkozók – 124.000 Ft
  • a 2021. augusztusában beiratkozók – 200.000 Ft

Amennyiben egy új tanuló jogviszonya az első tanévben vagy akár az első tanév előtt megszűnik, a kezdőrészlet a Politechnikumot illeti, még akkor is, ha a jogviszony már a szorgalmi időszak kezdete előtt megszűnik.

2.      Az iskola-fenntartási hozzájáruláshoz kapcsolódó kedvezmény és támogatás

Az IFH fizetési kötelezettség teljesítéséhez az alábbi kedvezményt és támogatást biztosítjuk.

2.1. Testvérkedvezmény

A 2021/22-es tanévtől megújul a testvérkedvezmény. Új jogosultságot a 2021/22-es tanévtől már csak az új feltételek szerint lehet szerezni. Erre vonatkozó igény esetén ugyanakkor a 2020/21-es tanév végéig szerzett jogok alapján – kifutó rendszerben – az eddigi feltételekkel biztosítjuk a kedvezményt mindazoknak, akik ezt választják, megteremtve ezzel annak feltételét, hogy az áttéréssel senki ne járjon rosszul.

E kedvezmény vonatkozásában testvérek: a közös háztartásban élő édes- vagy féltestvérek, illetve olyan nem vér szerinti testvérek is, akiknek a szülei a gyermekeket közös háztartásukban nevelik.

A testvérkedvezmény megújult feltételei

  • A testvéreknek a kedvezményt csak a szülők erre irányuló kérése esetén biztosítjuk, akkor azonban automatikusan;
  • A családból egy időben a Politechnikumba járó második és többedik gyerek jogosult a kedvezményre, a családból beiratkozó első gyerek nem;
  • A kedvezmény csak addig jár, amíg a családból egy időben több gyerek az iskola tanulója, ezért jogviszonyváltozás esetén a kedvezményre való jogosultságot felül kell vizsgálni;
  • A második és minden további gyermek az utána előírt IFH-ból 7,5% kedvezményre jogosult, így – mivel az előírt IFH a beiratkozás időpontjától függően változó összeg – a kedvezmény konkrét összege is eszerint eltérő.

A 2021/22-es tanévben beiratkozók esetében a kedvezmény 72.000 Ft/tanév/tanuló.

2.2. Pályázati támogatás

A Politechnikum pedagógiai programjában is megfogalmazott egyik alapértéke „a társadalmi szolidaritás, a szociális elkötelezettség. Célunk az, hogy amennyire anyagi helyzetünk és egyéb lehetőségeink engedik, törekedjünk a szociális hátrányok kompenzációjára.”

A Politechnikum az általa rendelkezésre bocsátott szociális keretből támogatást biztosít azon szociálisan nehezebb helyzetben lévő tanulók és új beiratkozók számára, akik esetében a családnak nehezen vállalható terhet jelentene az előírt IFH maradéktalan megfizetése. Támogatási igényüket a szülők a Politechnikum felhívására benyújtott pályázatukkal kérelmezhetik.

Sikeres pályázat esetén az elnyert támogatási összeggel csökken az adott tanévre előírt IFH fizetési kötelezettség.

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás