Poli




Lejárt! -  Felhívás a nyílt órákra érkező vendégeink részére

Kedves Érdeklődők! Bár a jó szándék megvolt bennünk, és sokféle nyílt órát ajánlottunk fel Önöknek, sajnos az élet és az omikron variáns néhány helyen felülírta az elképzeléseinket. Kollégáink egy része, valamint a diákok közül is többen megfertőződtek, és karanténban vannak. A link élesedése előtti helyzeteket még úgy tudtuk korrigálni, hogy ez ne okozzon kényelmetlenséget a látogatóinknak, azonban csütörtök óta is szép számmal akadtak új esetek. Épp ezért kérjük, nézzék el nekünk, ha esetleg az utolsó pillanatban is variálnunk kell még, és nem fogják tudni minden esetben éppen azt az órát megtekinteni, amire regisztráltak; előfordulhat ugyanis, hogy az órát tartó tanár sem tud munkába jönni a vírus miatt.
Minden ilyen esetben természetesen igyekszünk majd megoldani, hogy a regisztrált látogatók mindenképpen bejussanak egy másik tanórára.
 
Üdvözlettel, a Politechnikum Felvételi Bizottsága

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás