Poli




Lejárt! -  6+1 évfolyamos felvételi eredmények, 2022

Kedves Felvételiző Diákok!

Köszönjük nektek, hogy egy alapvetően egy jó hangulatú szóbeli felvételi beszélgetésen vagyunk túl. Reméljük, ezt ti is így érzitek.

Mindannyian nagyon ügyesek voltatok, de tudjátok, hogy a hozott pontjaitok, az írásbeli eredményitek és a szóbelin látott teljesítményetek alapján egy rangsort kellett felállítanunk, mivel sajnos nem vehetünk fel mindenkit, aki hozzánk jelentkezik.

Kedves Szülők!

Az általános iskolából hozott jegyek, a központi írásbeli eredmények és a szóbeli felvételi pontszámai alapján sorrendbe tettük a felvételiző gyerekeket. A 200 pontos rendszerben az általános iskolai osztályzatok, a magyar és a matematika központi írásbeli felvételi egyenként maximum 50-50 pontot érnek. Szintén legfeljebb 50 pontot lehetett szerezni a szóbelin (25-öt a csoportos foglalkozáson, 25-öt az egyéni beszélgetésen). Minden felvételizőt nyolcan láttak és pontoztak, a felvételiztetők akár részpontszámokat is adhattak, és az általuk adott pontokat nem kerekítettük, emiatt vannak a végeredményben tizedes számjegyek is.

Két 26 fős osztályt szeretnénk indítani, ezért az első 52 diák lehet biztos abban, hogy amennyiben minket választanak, be is kerülnek hozzánk.

A szóbeli vizsgán megjelent valamennyi diákkal el tudjuk képzelni az együttműködést, ezért őket (a pontszámaik alapján) szintén rangsoroltuk. Ha a sorban előttük lévő felvételizők valamelyike nem fogadja el a számára felkínált helyet (azaz máshol folytatja tanulmányait), akkor ők automatikusan előbbre kerülnek.

Az elmúlt években a lista sokat mozdult előre, de hogy idén ez miként lesz, az csak a győri Felvételi Központ által 2022. április 22-én közzétett  „egyeztetett felvételi jegyzékből”  fog kiderülni.

Április végén fogjuk kitenni a honlapunkra a végleges listát.

A szóbelire be nem hívott, illetve a szóbelin meg nem jelent diákokat nem áll módunkban felvenni.

Üdvözlettel, a Politechnikum Felvételi Bizottsága

Felvételi rangsor

Rangsor

Oktatási azonosító / Jelige

Össz. (%)

Összpontszám (200)

Ált.isk. hozott (50)

Magyar (50)

Matek (50)

Csoportos szóbeli (25)

Egyéni szóbeli (25)

1

72749254339

92,57%

185,1

50

45

45

21,8

23,3

2

MICI NÉNI

91,75%

183,5

50

42

42

24,5

25,0

3

72619443332

91,15%

182,3

50

43

41

24,3

24,0

4

72918016201

89,18%

178,4

50

40

41

22,7

24,7

5

72634388084

88,65%

177,3

50

41

49

17,0

20,3

6

72913513133

88,25%

176,5

50

44

40

19,5

23,0

7

72872838518

88,05%

176,1

49.5

40

38

24,6

24,0

8

72820353082

87,88%

175,8

50

42

37

24,1

22,7

9

72897108664

87,65%

175,3

50

44

36

21,3

24,0

10

72884737044

87,58%

175,2

46

40

43

23,5

22,7

11

72965937466

86,77%

173,5

50

43

34

24,2

22,3

12

72702037887

86,58%

173,2

43

39

43

23,5

24,7

13

72892350559

86,40%

172,8

50

37

41

23,7

21,1

14

72813139153

86,35%

172,7

50

44

42

18,7

18,0

15

72787240105

86,15%

172,3

49

38

40

23,2

22,1

16

72890205414

85,08%

170,2

50

40

35

21,5

23,7

17

72937627784

85,07%

170,1

48

36

46

16,8

23,3

18

72791327580

85,02%

170,0

50

43

36

21,7

19,3

19

72794060303

84,78%

169,6

50

44

35

19,9

20,7

20

72807875152

84,67%

169,3

50

39

45

18,0

17,3

21

72861999421

84,25%

168,5

50

35

37

22,5

24,0

22

FENDER

84,07%

168,1

50

34

37

23,8

23,3

23

72873238725

84,00%

168,0

48.5

41

40

19,5

19,0

24

72922778862

83,90%

167,8

46.5

48

34

21,0

18,3

25

MAZSOLA

83,58%

167,2

45

41

37

24,5

19,7

26

72716918470

83,53%

167,1

50

40

36

22,4

18,7

27

72826829439

83,30%

166,6

47.5

40

32

23,1

24,0

28

SCALYMERCURY

82,87%

165,7

44.5

40

37

23,9

20,3

29

72913977642

82,62%

165,2

45

39

37

22,9

21,3

30

LONDON2010

82,53%

165,1

49

42

32

19,4

22,7

31

KEFIR

82,45%

164,9

50

39

43

14,9

18,0

32

72801708255

82,37%

164,7

50

36

36

18,4

24,3

33

73130197912

82,25%

164,5

46

33

38

22,5

25,0

34

LUPITEK

82,15%

164,3

46

42

31

22,3

23,0

35

72873253392

82,07%

164,1

47

45

29

20,8

22,3

36

72807815397

82,00%

164,0

46

35

36

22,0

25,0

37

72734490527

81,93%

163,9

48.5

44

25

22,7

23,7

38

72883372833

81,92%

163,8

47.5

34

35

23,0

24,3

39

72735051361

81,83%

163,7

48

37

32

23,0

23,7

40

72745464187

81,77%

163,5

50

38

33

21,2

21,3

41

72624331471

81,72%

163,4

48

42

35

16,1

22,3

42

72808349347

81,63%

163,3

50

40

30

22,6

20,7

43

72950765623

81,55%

163,1

50

40

32

22,1

19,0

44

72794911578

81,43%

162,9

47.5

36

38

22,7

18,7

45

72909562024

81,32%

162,6

49.5

35

42

15,8

20,3

46

BAU STÚDIÓ

81,25%

162,5

49.5

33

32

23,0

25,0

47

72770139758

81,20%

162,4

49.5

35

29

23,9

25,0

48

72734992420

81,17%

162,3

49

45

23

22,0

23,3

49

72917812355

81,08%

162,2

49

40

32

18,5

22,7

50

72750145954

81,07%

162,1

50

37

34

19,8

21,3

51

72882642219

80,87%

161,7

50

34

32

22,4

23,3

52

72924848376

80,77%

161,5

49

32

37

20,2

23,3

53

72902927197

80,70%

161,4

49

40

26

23,1

23,3

54

72710541961

80,65%

161,3

47.5

35

33

22,8

23,0

55

72968902802

80,62%

161,2

50

27

35

24,9

24,3

56

72782067203

80,43%

160,9

43

38

37

19,2

23,7

57

72634421385

80,40%

160,8

50

42

27

18,8

23,0

58

72733748098

80,05%

160,1

49

33

37

19,1

22,0

59

72723046387

79,77%

159,5

48

40

31

20,2

20,3

60

72675591731

79,68%

159,4

50

42

34

18,7

14,7

61

72917761158

79,67%

159,3

49

36

33

17,0

24,3

62

PANDANI

79,60%

159,2

49

34

34

19,2

23,0

63

RANDOM

79,57%

159,1

45

36

36

21,8

20,3

64

72871107626

79,50%

159,0

46

30

33

25,0

25,0

65

73033876789

79,38%

158,8

49

31

34

21,1

23,7

66

72796264287

79,32%

158,6

43

38

34

24,3

19,3

67

72766805958

79,14%

158,3

46

41

27

20,6

23,7

68

73023312074

79,05%

158,1

48

32

37

20,1

21,0

69

72893308353

78,98%

158,0

48

40

29

22,3

18,7

70

72730367650

78,97%

157,9

50

42

19

23,6

23,3

71

72895103023

78,92%

157,8

49

38

24

23,5

23,3

72

72902248214

78,83%

157,7

44.5

27

41

20,5

24,7

73

72774705474

78,80%

157,6

47

35

36

23,6

16,0

74

PÚP2010

78,75%

157,5

47

31

39

20,5

20,0

75

73147620141

78,72%

157,4

48.5

30

46

17,6

15,3

76

72735796577

78,65%

157,3

47

36

41

16,0

17,3

77

72893578297

78,60%

157,2

44

36

36

20,2

21,0

78

72804193426

78,35%

156,7

43

35

37

19,7

22,0

79

72888820873

78,28%

156,6

50

35

32

19,9

19,7

80

72911116831

78,10%

156,2

49

37

33

14,9

22,3

81

72888281339

78,04%

156,1

49.5

39

29

19,9

18,7

82

72656537458

77,75%

155,5

47.5

38

26

22,0

22,0

83

72897790281

77,68%

155,4

47

30

32

22,7

23,7

84

72920497610

77,67%

155,3

45.5

35

31

22,5

21,3

85

FOKAR_2022

77,60%

155,2

43.5

35

29

24,7

23,0

86

72938040062

76,90%

153,8

48

36

34

15,8

20,0

87

72728824223

76,62%

153,2

48

35

28

23,9

18,3

88

72861742366

76,53%

153,1

43

38

31

24,4

16,7

89

72899598045

76,33%

152,7

45.5

38

30

17,5

21,7

90

KAMELEON

76,17%

152,3

50

32

25

22,0

23,3

91

72806184177

75,93%

151,9

39.5

31

43

21,7

16,7

92

72900005496

75,43%

150,9

42

34

28

23,2

23,7

93

72899979121

75,40%

150,8

42.5

34

28

22,3

24,0

94

72707143846

75,33%

150,7

48.5

39

32

9,5

21,7

95

72891696792

75,28%

150,6

43.5

32

36

19,4

19,7

96

73075112769

75,25%

150,5

43.5

23

36

24,0

24,0

97

72782574564

74,95%

149,9

43

32

35

19,9

20,0

98

72691372322

74,79%

149,6

37.5

32

36

20,4

23,7

99

72885784138

74,73%

149,5

44

38

28

21,8

17,7

100

72895372344

74,25%

148,5

44

33

24

22,5

25,0

101

72882425502

73,73%

147,5

40

25

35

23,8

23,7

102

72637566448

73,53%

147,1

47

37

24

19,4

19,7

103

LUCKY

73,50%

147,0

46

28

23

25,0

25,0

104

72823246101

73,45%

146,9

45.5

31

29

23,4

18,0

105

72639109458

73,07%

146,1

47

32

25

23,8

18,3

106

72879028224

72,68%

145,4

46

31

36

17,7

14,7

107

72933714157

72,63%

145,3

43.5

35

27

22,1

17,7

108

72908388517

72,45%

144,9

45.5

29

38

12,4

20,0

109

72919700741

72,32%

144,6

45.5

31

23

22,8

22,3

110

72778016834

72,15%

144,3

50

24

22

24,3

24,0

111

73271009362

72,00%

144,0

46.5

23

39

12,5

23,0

112

72917204154

71,50%

143,0

42

33

27

19,0

22,0

113

72730608066

71,28%

142,6

42

37

26

14,9

22,7

114

72891955651

71,13%

142,3

48

29

29

18,6

17,7

115

72919670268

71,08%

142,2

40.5

38

25

22,0

16,7

116

72634392891

71,00%

142,0

50

46

46

0,0

0,0

117

72636367145

70,50%

141,0

50

47

44

0,0

0,0

118

72889283712

69,98%

140,0

47

33

28

18,3

13,7

119

72883485390

69,85%

139,7

46

31

19

19,7

24,0

120

72744313277

69,78%

139,6

50

29

29

19,9

11,7

121

72895300149

69,20%

138,4

47.5

30

18

21,9

21,0

122

72638391201

69,12%

138,2

43

20

38

18,9

18,3

123

72654760636

69,03%

138,1

44.5

29

29

13,9

21,7

124

72872710834

69,00%

138,0

37.5

38

29

13,5

20,0

125

72917795639

68,50%

137,0

45

39

15

19,0

19,0

126

72620268979

68,29%

136,6

47

34

15

21,9

18,7

127

72729332447

67,75%

135,5

44.5

35

21

19,0

16,0

128

72820871210

62,95%

125,9

39.5

35

24

14,4

13,0

 

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás