Látogatás a Magyarság Háza programján
Kitaposott utak a Muravidéken – film, Gaál Anasztázia rendezésében
A gyülekező a budapesti Szent István Bazilika ellőtt történt -ahonnan egy fagylaltozást és egy kellemes beszélgetést követően- elindultunk az Arany János utca felé. Az oda vezető kis séta meglepően csendes volt, de az is lehet, hogy csak én éreztem annak. Mindenesetre a sok új emlék és inger hatására a térdünk meg-meg roggyant a kikoptatott köveken, melynek sorai kis kalandunk utolsó állomáshoz vezettek. Ahogy odaértünk az Aranytíz épületéhez, rögtön szíven ütött a grandiózus épület látványa. Szerencsére egy percet sem kellett várakoznunk, rögtön beengedtek minket a vetítés helyszínére, a Nagylovag terembe.
A film a Magyarság Háza Filmklub programsorozatának keretén belül került a vászonra. A program eredetileg 6 órakor kezdődött volna, de a megszűnni nem akaró technikai malőrök áradata után csak fél óra késéssel, fél hétkor kezdtük el a filmet. A Muravidéken élő emberek letaglózó, keserédes történeteit mutatta be a rendező, melyet az eseményeket átélt magyar nemzetiségűek szájából, dokumentumfilm formájában hallhattunk. Fontos dolog megemlíteni ezeknek a szerencsétlen események történelmi hátterét. A Muravidék a Trianon után az egyik Magyarországtól elcsatolt terület neve, melyre Jugoszlávia részeként hivatkoztak a szereplők, és sajnos, a jog is. A gond eredendője, hogy az újonnan megalakult állam földreformot igényelt, mely egy csöppet sem kedvezett a Muravidék magyarjainak. A területen egyáltalán nem épültek gyárak, így a földművelés és munkahely híján az ott élőknek más módszerekhez kellett folyamodniuk. Voltak, akik a zöldhatár mentén próbáltak meg átszökni Ausztriába, egyesek sikerrel, mások sikertelenül.
Az egyik szereplőt le is tartóztatták emiatt és elvitték egy munkatáborba, ahol szerencséjére három hétre rá kiengedték onnan, barátaival karöltve. Ugyanez a férfi, mikor kicsit idősebbé és családos emberré vált, kiment Ausztriába dolgozni a jobb fizetés reményében. A műszakja az ottani gyárban 2-ig tartott, de ő más munkát is vállalt, amely hatkor fejeződött be. Kint élt egy pár évig, amikor viszont sikerült annyi vagyont felhalmoznia, hogy haza tudott menni a családjához, megragadta a lehetőséget. Otthon, a Muravidéken vett egy kombányt a megtakarított pénzéből, aminek jó hasznát vette körülbelül 2 évig, azonban a technikai újítások folyományaként bejött az aratógép és így az egykor hasznos kombány feledésbe merült. Mások nagyobb álmokkal rendelkeztek.
Akkoriban tömegesen vándoroltak ki Latinamerikába, a szegények Amerikájába. Voltak akik gyermeküket a szomszédokra hagyva mentek el a tengerentúlra, hogy munkát, pénzt és megélhetést keressenek családjaik számára. Az egyik elbeszélő nagymamája és férje mentek ki Uruguayba, míg a kisfiukat (az elbeszélő apukáját) a Muravidéken hagyták. Ott dolgoztak 3 évtizedet, ezalatt persze küldtek haza pénzt gyermekük támogatására. Alig volt mit enniük, és folyamatos nélkülözésben éltek. Nem tudtak annyi pénzt összegyűjteni, hogy haza tudjanak jönni. A nagypapa hosszú betegség után, Uruguayban tért nyugovóra. Az volt az utolsó kívánsága a felesége felé, hogy még egyszer jusson haza fiukhoz. A nagymama így is tett, hónapokig konzerveken tengődve össze tudott annyit spórolni, hogy megvegyen egy repjegyet. Egy ottani magyar diplomata segítségével hazaérkezett a családja körébe. A reptéren először nem ismerték meg egymást a fiával, olyan rég találkoztak. Voltak még más szomorú sorsok is, de ha mindegyiket leírnám, ez a fogalmazás nem állna meg tíz oldalnál.
A film után volt lehetőségünk a rendezővel beszélgetni, kérdezni a film kapcsán. Ezt kihasználva ottmaradtunk és végighallgattuk a rendezői szemszöget is. Azt mondta, hogy ezek olyan nehezen emészthető családi traumák, amelyet –érthető okokból- nem szívesen osztanak meg az emberek. Így nem is csoda, ha nehéz volt a film szereplőit megtalálni és meggyőzni őket történetük megosztásáról. Volt egy vers azonban, mely a filmben található mérhetetlen feszültség feloldására vissza-vissza tért. Kováts Tibor muravidéki költő verse ez, melynek címe: Itthagytak engem a bátrak.
Tóth Janka Lilla