United in diversity Erasmus+ projekttalálkozó Olaszországban
Együttműködés vagy elszigetelődés?
Ez volt a fő témája a 2022. október 3. és 7. között megszervezett olaszországi diákmobilitásnak. A Puglia megyében lévő közepes kisvárosban, Corato-ban találkozott kb. 50 diák és 10-12 tanár 6 különböző országból. A vendéglátó olasz művészeti középiskola számára ez volt az első Erasmus+ projekt, amelyben fogadhattak vendégeket. Minden programot kellő gondossággal, körültekintéssel szerveztek meg, így olyan élményekben és szakmai programban volt részünk, amit sokáig fogunk emlegetni.
Alapító országként az olasz partner által szervezett szakmai program elsősorban az EU történetével, fejlődésével foglalkozott, de a diákok beszélgethettek Európai Parlamenti képviselővel is. E mellett megismerhettük Puglia szépségeit (Trani, Alberobello, Matera, Polignano, Bari), illetve azt az olasz vendégszeretetet, amelyben mindvégig részünk volt.
Sokat köszönhetünk Silviának, az olasz iskola tanárnőjének, aki kidolgozta és kézben tartotta a programpontok megvalósulását.
A projekttalálkozók sora decemberben Metkovicban, Hortvátországban folytatódik.
Pintér Zsolt, Erasmus+ koordinátor