BS – Memento Park
- 02. 11.
Hatalmas szerencsénk volt, hogy az eredetileg február elejére tervezett sétánkat elhalasztottuk egy héttel. Ugyanis akkor olyan szélvihar tombolt, hogy elvitt volna minket. Így hideg, ám szél nélküli délelőttünk volt. A nap nem sütött, Sztálin csizmái feketén álltak a dísztribün tetején.
Sokan voltunk, kisebbek, nagyobbak, akik érdeklődtek a téma iránt. Hogyan lehet bemutatni a diktatúrát a szobrokon, köztéri alkotásokon keresztül?
Javaslatra (egy nagyon kedves itt dolgozó adott ötletet) a bejárattal szemben, a park végénél kezdtük a sétát. Egyenes út vezetett a falhoz. Találkoztunk az Osztyapenkónál. Persze Steinmetz kapitány is üdvözölte a népes társaságot. Innen nyolcas hurkokat leírva (lejárva), úton a végtelenbe néztük meg az összes szobrot, emlékfalat, táblát. Felíratok magyarul, oroszul… Gondolkodtató és sematikus, hatalmas és kisebb szobrok között jártunk. Volt (nyilván szándékkal) valami nyomasztó az egészben. A képeken láthatók az arányok. Törpék voltunk az óriások között. Végtelenbe néző tekintetek, óriási bronzzászlók, reliefek, komor, egykor hatalommal rendelkező politikusok (határokon innen és a szocialista barakkon belül) figyeltek minket.
A szobrok körbejárhatók, mindet meg lehet kocogtatni, tapogatni, fel lehet rájuk mászni. Ki is próbálta a csapat minden tagja. Még a kutyusok is.
A parkkal szemben felépítették a tervezők a valamikori felvonulási tér emelvényét. Rajta Sztálin félig lerobbantott csizmája. A tribün alatt néhány szobor, kissé megbújva a nagyember csizmája alatt. (Gyermek Lenin, olvasó Lenin, Sztálin kicsiben és nagyobban, vaskos forradalmi hevületben lévő asszony…)
Az egyik barakkban folyamatosan film megy. Kiderült, hogyan tudták a besúgók üzeneteiket átadni a hivatalos szerveknek. (Még jó, hogy ez már a múlt…)
Mire kiértünk, a sétánk véget ért, halványan még a nap is kisütött. Sztálin csizmái azonban feketék maradtak.
Erdei Erika, történelemtanár
