Poli




Úton Váradra

A kirándulásunk első napján Nagyvárad városába látogattunk el. Budapestről reggel 7 órakor indultunk, miután megismerkedtünk barátságos buszvezetőnkkel. Első megállónk egy autópálya menti parkoló volt, ahol csatlakozott hozzánk egy osztálytársunk. A buszutat, annak ellenére, hogy hosszú volt, nagyon élveztük.

Dél környékén érkeztünk meg Nagyváradra,  ahol először elfoglaltuk nyugalmas szállásunkat. Először a várba mentünk, ahol felfedeztük az ortodox húsvéti vásár és a történelmi események vegyülését egy kürtős kalács mellett. Mivel kaptunk egy kis szabadidőt, volt aki még különleges programokat is kipróbált. Nagyon meleg volt, ami kicsit kifárasztott minket.
A jellegzetes ötszög alakú várba egy kis hídon jutottunk be. Megtudtuk, hogy a várban egy obszervatórium is működött, mely több évszázadon keresztül ide helyezte a nulladik délkört.  Védelmi szerepe mellett számos vásárt is tartottak a vár területén.
Nagyváradot “a Körös menti Párizs”-nak is nevezik. Sétáltunk egyet a Sebes-Körös partján. A folyó nyugodtan folyik  a városon keresztül, számos pad, és liget is található itt, mely nekünk is enyhülést adott a nagy melegben.

Ezt követően a római katolikus székesegyházhoz vonultunk, ahol megismertük Szent László történetét a templommal kapcsolatban, a hermájáról és annak történelméről. Ekkortájt érkezett meg az eső, mely egyszerre jelentett felfrissülést és fáradalmakat. Utána átkeltve a városon meglátogattuk a gyönyörű mozaikokkal díszített Fekete Sas Palotát, mely egykor szállodaként üzemelt, ám ma már csak üzletek és éttermek csarnoka, egyik osztálytársunk a csarnokban mesélte el a palota történetét. Itt is vészeltük át a záport. Az üvegablakokon a két fekete sas nagyon jól mutatott.  A Holdas- templomot is megnéztük, mely érdekes élmény volt. A 28 napig fordul körbe a  gömb, mely a Hold fázisait imitálja, az óraszerkezet által mutatott időnek megfelelően.
A sétálóutcán, sajnos esőben megnéztük Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, és Emőd Tamás szobrait is, ahol ismét osztálytársunk tartott egy rövid ismertetőt a szoborcsoportról, és a Holnap irodalmi társaságról.

A következő megálló egy játszótér volt, ahol eltölthettünk egy kis időt. A  napot egy közeli vendéglőben elköltött kellemes vacsorával zártuk, majd visszatértünk a szállásunkra. Az osztály este még különböző tevékenységekkel foglalkozott, mint például társasjáték, ének és tánc.

 

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás