A Nemzeti Összetartozás Napja -témanap
Június negyedikén a kavics osztály diákjaival közös bemutató foglalkozást szerveztünk iskolánk színháztermében. Előző osztályidőkön sokat készültünk a bemutatóra. A Poliban kétszer vannak témanapok, mi eddig csak résztvevői voltunk a programoknak, de most nekünk kellett megszerveznünk. Összegyűjtöttük mik voltak a legjobbak a témanapokon, mi tetszett, s megterveztük a bemutatónkat. Készítettünk egy fényképes összeállítást a 6 napról.
Bemutattuk az útvonalat, kiemeltük az egyes napok legfontosabb történéseit. Milyen történelmi nevezetességeket láttunk, mit tanultunk, mit hallottunk vendéglátóinkról, milyen szavakat hallottunk, tanultunk. Mi is az a firhang, vagy a fuszékli, vagy a fuszujkából készült főzelék, vagy a rántott húshoz pityókát sütöttek nekünk. Sok új érdekes szót tanultunk.
Arról is beszéltünk, hogy hányféle népviseleti ruhát láttunk, illetve Válaszúton ahol aludtunk, már a 7 éves diákok is kollégiumba költöznek, hogy tanulhassanak magyarul.
Az előadásunk után egy Kahoot kérdőívet készítettünk az erdélyi magyarsággal kapcsolatban, a másik osztály diákjainak. Majd a kisfilmünket is bemutattuk.
Majd megnéztük a kavics osztály bemutatóját. Sok hasonlóságot fedeztünk fel, de sok különbséget is találtunk a két program, a két helyszín között.
Izgalmas esemény volt a tanítási nap végén a közös program, s a közös étkezés is. Mi padlizsánkrémet és kukoricakását készítettünk.