Összefoglaló az IT december 10-i üléséről
A következő témákkal foglalkoztunk:
- Munkaterv:
* Megismertük a Politechnikum éves munkatervét. Lendvai Györgyi pedagógiai vezető a korábban már az iskolatanács számára közzétett hivatalos munkaterv lényegét egy PPT segítségével összefoglalta és ismertette a jelenlévőkkel.
*Kérdések többnyire csak a nyelvi évvel kapcsolatban merültek fel. Most kezdenek gyűlni a tapasztalatok az új nyelvi éves rendszerről, amikor már sokkal magasabb óraszámban tanulják a diákok a második idegen nyelvet, mint korábban. A begyűjtött tapasztalatok hosszabb távon indokolhatnak korrekciókat a nyelvoktatásban.
*Az Iskolatanács elfogadta a Politechnikum 2024/25-ös tanévre szóló munkatervét.
- Diák előterjesztés a betegség miatti hiányzások pótlásával kapcsolatban:
* Azt jártuk körül, hogy hogyan lehetne a házirendben szabályozni a betegség miatt hiányzó diákok tananyag-pótlásának a követelményeit? Jelenleg érvényes eljárásrendünk csak az Erasmus miatt hiányzók esetén van, ami két hét pótlási lehetőséget jelent, de hosszabb betegség miatt erre nincs lehetőség.
Két diák, Bíró Szilvia (PL) és Mérő Barnabás (LT) vállalta, hogy következő alkalomra egy konkrét szövegjavaslatot írnak, ami a Házirendbe beilleszthető lesz, céljuk a méltányosság és rugalmasság.
- Közösségi terek:
* Még ebben a tanévben átalakul a Dühöngő, amivel kapcsolatban megismerhettük Majer Tibor látványterveit.
Eltűnnek a babzsákok, a szekrények, valamint a számítógépállomás és egy többcélúan átrendezhető közösségi tér jön létre, közkívánatra sokkal több konnektorral, ugyanakkor egyelőre megtartva a tér jelenlegi hangulatát, lehetőségeit a pihenésre, tanulásra, zenélésre.
- Diákmentorok:
* A diákok Szabó Áron (BM) vezetésével ötletelni fognak “az iskolai közösségi élet javítása” és/vagy “diákmentor-rendszer” témában, külön figyelemmel a hetedikesek és az átjelentkező diákok integrációs nehézségeinek enyhítésére.
- Tanulói szekrények:
* A tervek között szerepel, hogy az alagsor egyik szekrényes helyiségéből közösségi tér lesz a diákok számára, ahol az otthonról hozott ételek felmelegítésére és kulturált étkezésre is lehetőség nyílik majd.
* A tanulói szekrény továbbra is alanyi jogon jár majd mindenkinek, ugyanakkor a könnyebb szervezés és tervezés miatt hasznos lenne, ha minden tanévben rendelkezésre állna arról szóló információ, hogy hányan nem tartanak rá igényt.
Azoknak a diákoknak, akik nem használják a szekrényt, tartalékban továbbra is fenntartaná a Poli, csak esetleg félreesőbb helyen.
* Az IT javaslatot tett, hogy amennyiben technikailag lenne rá lehetőség, akkor a net.poli.hu-n kellene a szülők számára kötelezően nyilatkozni minden tanév végén arról, hogy kérnek-e a gyermekük számára szekrényt a következő tanévre.
- Digitális bérlet:
* Megvitattuk a bérletrendszert érintő elvi és gyakorlati kérdéseket, a felmerült problémákat.
* A tanári oldalhoz az a kérés érkezett, hogy a Huhogáson próbálja meg felfrissíteni a rendszer működésének alapelveit. Jó lenne felmérni, hogy tényleg szükség van-e a bérletrendszer digitalizálására, vagy csak kicsit több odafigyelésre. Fontos látni, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járna egy digitális bérletrendszer és egyáltalán milyen formában lenne kivitelezhető.
Következő alkalom 2025. január 14-én lesz és a levezető a tanári oldal lesz.