Poli




Előadók voltunk a XXVI. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián

A tehetséggondozás a jövőbe való befektetés. Minden pillanat, amit a fiatal tehetségeinkre fordítunk, a holnap világát alakítja.

Mindannyiunk életében vannak olyan tanítványok, akik megmutatják, hogy mekkora ereje van a támogatásnak, az iránymutatásnak, és a mentorálásnak. A Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium hisz abban, hogy a tehetség önmagában ajándék, de a kibontakoztatása közös munka.

Mentoráltam, Bacsur Dániel példája is azt mutatja, hogy megfelelő figyelemmel és törődéssel elérhetjük, hogy a fiatal tehetségek ne csak kiemelkedjenek a tömegből, hanem meg is találják a saját útjukat, legyen szó a tudomány, a technológia vagy a művészetek világáról.

A tehetség olyan, mint egy mag: benne rejlik a lehetőség, hogy valami naggyá és különlegessé váljon. A mi feladatunk az, hogy tápláljuk és segítsük növekedni. Hiszünk abban, hogy minden egyes tehetség megérdemli a lehetőséget, hogy kivirágozzon.

Képzeljék el, hogy egy 17 éves fiatalember 2023-ban megjelent az OTIO-n, egy bankkártya méretű számítógéppel a zsebében. Ettől kezdve számos projektben, versenyen vett részt. Időnként megnyert egy-egy Hackathont, döntős lett a SZIIV-en, a Neumannon, az EdisonKids-en, a Vodafone Zöld kód-on, az OTIO-n, járt a Szilikon-völgyben és keresték már meg befektetési ajánlattal is.

2024-ben az Avatar, az AI alapú virtuális tanár és a Farfler önvezető kerekesszék projekttel Bacsur Dániel és Vajda Ádám sikert sikerre halmozott. Így fordulhatott elő, hogy meghívtak minket előadónak az Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferenciára, Egerbe. Itt 26. alkalommal találkozhattak az oktatási szakemberek, pedagógusok, oktatók, szakértők, szaktanácsadók, intézményvezetők, szakpolitikusok, felsőoktatási szakemberek, oktatáskutatók azért, hogy megvitassák a tapasztalatokat, beszámoljanak a fejlesztések eredményeiről, innovatív eszközöket, módszereket ismerjenek meg.

A VÁLTOZÓ VILÁG, ÁTALAKULÓ NEVELÉS–OKTATÁS–KÉPZÉS Konferencia rendezője és szervezője: a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. és a Suliszerviz Pedagógiai Intézet.

A konferenciáról kétkötetes kiadvány jelent meg, melyben az előadásunk is szerepel:
https://kiadvany.suliszerviz.com/kiadvanyok/35-kiadvany-2024/1755-2024-kovats-livia-bacsur-daniel-vajda-adam-a-33-orszagos-tudomanyos-es-innovacios-olimpia-2023-2024-tanev-a-samsung-edisonkids-a-szegedi-innovativ-informatika-verseny-valamint-az-orszagos-koezepiskolai-diakprojektverseny-dijazottjai-es-dijazott-projektjei-avatar-ai-alapu-virtualis-tanar-az-oktatas-joevoje-farfler-oenvezeto-kerekesszek

A tehetség gondozása nem egyszerűen egy feladat. Ez egy olyan küldetés, amely során minden apró sikerrel nemcsak a fiatalokat, de saját magunkat is gazdagítjuk. 

Kováts Lívia

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás