Poli




Összefoglaló az IT március 18-i üléséről

A következő témákkal foglalkoztunk:   

1. Betegség miatti hiányzások pótlása:

A diákok kezdeményezése, hogy kapjanak pótlási haladékot betegség után (ne kelljen az első nap dolgozatot írni, miután meggyógyulva ismét iskolába jönnek).
  * Némi vita után azt a verziót fogadtuk el, hogy a diák max. 3 nap hiányzás esetén egy nap, 3 napot meghaladó hiányzás esetén 3 munkanap haladékot kap a dolgozatírás tekintetében.
  * A módosítás még nem hatályos. Bíró Szilvi (polaroid) és Mérő Barnabás (Lamanteam) megkeresik, hova lehet ezt a passzust beilleszteni a Házirendbe, majd hivatalos megszövegezés után az IT tanári oldala a Huhogás elé terjeszti.

2. Soroló:

Hivatalosan is megszűnt a Soroló. Mivel az Iskolatanács SZMSZ-ben volt rögzítve ez a feladat, a végérvényes megszüntetéséhez is az IT döntésére volt szükség. Az IT szavazott róla és egybehangzóan elfogadta az előterjesztéseben leírtakat.

Az SZMSZ-ben az Iskolatanácsra vonatkozóan a j) pontot töröltük:

j) Felügyeli az iskola pontrendszerét, a Sorolót, szükség esetén – a tanév elején – módosítja azt.

3. Tanév végi díjak:

A Soroló megszűnésével némileg átalakulnak az IT-díjak is.

Megszűnt az Év osztálya díj, valamint az egyéni tanulmányi-közösségi díjak is, amik régebben pénzjutalommal (csoport esetén szabadnappal is) jártak.

Már az előző tanévben is a hagyományos Iskolatanács díjak mellé betettünk két plusz kategóriát, amit díjaztunk hasonlóan jelentős összeggel. Ezeket megtartjuk és beépítjük a hivatalos IT-díjak közé.

+kategória:

A Poli közösségért csoportja (100ezer forintot kapott 2024-ben)
A Poli közösségért egyéni díjazottja (100ezer forintot kapott 2024-ben)

Az Iskolatanács nem érezte magát kompetensnek abban, hogy “az évfolyam diákja” díjakat ítéljen oda, ami az utóbbi években elveszítette jelentőségét a diákság körében. Felkértük a DÖKöt, hogy a diákság döntsön ennek a díjnak a további sorsáról.

Legtanári díjak: Szintén átkerült a DÖK hatáskörébe ennek a megújítása, a jelölések-szavazások lebonyolítása és a díjak kiosztása is.

Az SZMSZ Iskolatanácsra vonatkozó k) pontja ennek megfelelően a következőképpen módosul:

  • k) A tanév végén dönt az iskolai díjak odaítéléséről.
  • Helyette:
  • k) A tanév végén dönt az Iskolatanács díjainak az odaítéléséről, amelyek a következők:

Az Év szülője
Post Politechnikum-díj
Fülig Jimmy-díj
Politzer-díj
Az Év csoportja
Az Év szakköre
Poli közösségért csoportja
Poli közösségért egyéni díjazottja

4. A függőségprevenciós stratégia:

Kapi Márton beszámolt az eddigi tapasztalatokról, ötletelésekről.
  * Egy csomó anyag összegyűlt, egy sor szakemberrel beszélt, akik mind szívesen segítenek.
  * Látszik, hogy a feladat nagy, valószínűleg felmenő rendszerben lehet majd bevezetni, úgy, hogy elsőként a most hetedik-nyolcadik évfolyamok kapnak belőle valami kézzelfoghatót.
  * A cél egyébként az, hogy a diákoknak minél nagyobb hányada tudjon nemet mondani, ha cigarettával, alkohollal vagy egyébbel kínálják; hogy ha fogyaszt is alkoholt, tudjon mértéket tartani és hogy tudja, hogyan kaphat segítséget, ha függőség kialakulását észleli (ill. ezt egyáltalán felismerje).

5. Az Iskolatanács döntéshozatali szerepe:

Újra szóba került, hogy voltaképpen a Poli életében az Iskolatanács mi is: döntéshozó szerv-e, avagy csak vitafórum.
  * Az iskola jelenleg hatályos SzMSz-e és a köznevelési törvény között egyelőre nem sikerült valódi ellentmondást találni, de nem mindenki érti ugyanazt a tartalmat a megfogalmazott szöveg alatt, ami nem feltétlenül jó. A döntések köre vet fel kérdéseket.
  * Javaslat született arra, hogy az SzMSz-be bekerüljön az a szöveg, amit jogász szülőkkel együtt fogalmaztak meg 2023/24-es tanévben az IT-s szülők és amelynek értelmében az iskolavezetés önként vállalja, hogy az Iskolatanács nagy többséggel meghozott határozatait a törvényben biztosított jogkörével élve végrehajtja. Itt kérdés, hogy akkor kikerüljön-e az eredeti szövegből a döntéshozásra vonatkozó passzus, vagy csak kiegészítené azt.

Abban maradtunk, hogy áprilisban még visszatérünk a témára.

6. Mindennapos testnevelés.
* A jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, főleg a legfelsőbb évfolyamokon. Az iskolavezetés megpróbálja megtalálni a nulladik-sokadik órák rendszerének valamilyen rugalmasabb alternatíváját.
* Vannak olyan alapítványi iskolák, akiknek az egyedi engedélyezett kerettantervük lehetőséget biztosít, hogy a testnevelés is a NAT-tól eltérően van szabályozva, így megtehették, hogy nem törődnek a jogszabálymódosítással. A Poli kerettanterve sajnos a testkultúra tekintetében nem tartalmaz semmi egyedit (az osztályozás mellőzésén kívül), így muszáj volt ténylegesen minden nap testnevelésórát tartani, mert a Kréta rendszerben azonnal látszana, ha ez nem teljesülne.
* Egy lehetséges csapásirány a Poliban is az egyedi kerettanterv, de ez egy hosszadalmas folyamat lenne. Még keressük a tanároknak és diákoknak egyaránt jó lehetőségeket.

Következő alkalom 2025. április 08-án lesz. Levezetők a tanárok lesznek.

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás