Poli




Tanulmányi kirándulás

  1. nap (2025. május 5.)

A Határtalanul program keretében indultunk útnak a hetedik évfolyam két osztályával (MZ/X, PáHoly) Erdélybe négy napos tanulmányi kirándulásunkra, amely során számos természeti és kulturális élményben volt részünk. 

Első megállónk Nagyvárad volt, ahol idegenvezetéssel jártuk végig a városközpontot. A város arculatát elsősorban a szecessziós épületei határozzák meg, de barokk negyed is fennmaradt a múltból.

A barokk stílusban épült Püspöki Palota felfedezése és Szent László hermájának megtekintése után után ellátogattunk a Fekete Sas palota üvegkupolás passzázsához, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült a századelőn, és szállodaként, kávéházként, étteremként szolgált, valamint számos üzlethelyiségnek adott otthont. A városnézés felénél kapott a csapat egy óra szabadidőt, amely során a gyerekek csoportokban tudták felfedezni a környéket.

Mivel Nagyvárad Ady Endre városa is, számos Adyhoz kötődő helyszín történetét is meghallgathattuk, például Lédával való első találkozásának a legendáját az Állami Színház környékén, illetve a Holnap irodalmi társaság életnagyságú szobránál is elidőztünk, amelyhez feladatok is kapcsolódtak.

Nagyváradon a 2. világháború előtt majd 30 zsinagóga működött, mára a néhány fentmaradt közül mi a körös-parti Neológ Zsinagógát tekinthettük meg.

Két órás kitérőnk után buszunk a barokk negyedhez tartozó Kanonok sor közelében várt minket, és folytattuk utunkat a Király-hágó felé, ahol ismét elidőztünk, ezúttal a természetben gyönyörködve.

Nagyváradon a fenti helyszínek (püspöki palota, Szent László király hermája és szobra, Kanonok-sor, Fekete Sas-palota, régi magyar-zsidó paloták, Kőrös-part) mind részei a Kárpát-medencei Bakancslistának.

Késő délutáni órákban érkeztünk első napi szálláshelyünkre, Magyarvistára.

  1. nap (2025. május 6.)

A második napra tervezett számos program miatt igen korán keltünk útra Szovátára, ahol egy gyermekotthon (Szent József Gyermekotthon) látogatásával indult a napunk. Átadtuk adományainkat (tanszerek, játékok, tartós élelmiszer), majd ismét a természeté lett a főszerep, és némi eső közben lesétáltunk a Medve-tóhoz. Ennek a tónak a különlegessége, hogy sós, amely gyógyító hatása miatt igen sok feltöltődni vágyó embert vonz a környékre, ezért számos régi panzió található itt, amelyek különleges építészeti látványosságot nyújtanak a csipkeszerű faszerkezetükkel. Különleges időutazás ezek között az egykori villaépületek között sétálni.

Az utunk ezután Korondra vezetett, ahol a helyi kézműves mesterektől tanulhattak a diákok a taplászat és fazekasság hagyományairól. Gyönyörű kézműves termékeket láthattunk, Pál Ágoston, Józsa János vagy akár a Illyesveszti műhelyek boltjaiban. Korond kirakodóvására és némi szuvenírvásárlás után besétáltunk a székelyföldi falu csendes, eldugott részére, Fábián Zoltán és felesége, Tófalvi Erzsébet házához, ahol taplászműhelyük is működik. Lenyűgöző élmény volt a diákoknak végignézni azt az aprólékos, türelemmel viselt munkafolyamatot, ahogyan egy gombából kézművestermék készül. A mesterek és a környezet autentikussága elvárázsolt mindnyájunkat.

Nagy sajnálatunkra egyik állomásunkat, a parajdi sóbányát ki kellett hagynunk műszaki okok miatt, helyette a MiniErdélybe látogattunk, ahonnan egy óriási vihat üldözött minket vissza a buszunkhoz.

További utunk Székelyföld természetének egyre vadregényesebb részébe tartott, a zeteváraljai víztározó után nem sokkal megérkeztünka  szállásunkra, amely egy erdei kemping volt, patakkal, medvékkel körülvéve. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, az eső utáni pára közül kibukkanó hegyekkel. Sötétedésig szinte kivétel nélkül a szabadban töltöttük az időt.

  1. nap (2025. május 7.)

A második napi szállásunk hangulatának és a szállásadó vendégszeretetének köszönhetően kipihenten ébredtünk, ismét kora reggel. Első megállónk Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban volt, ahol az erdélyi örmény közösség múltját ismerhettük meg, Vákár P. Artúr és fia, Vákár Tibor életútja mentén. A kiállítás során nagy hangsúlyt kapott az országváltás, Erdély Romániához kerülése. A kiállítás során idegenvezetést is kaptunk. A gyerekekkel utána megnéztük az Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásával kapcsolatos fotókiállítást, illetve egy ásványkiállításra is betekintettünk a múzeum földszintjén. A diákok visszajelzése szerint nagyon érdekes volt mindegyik kiállítás.

A múzeum után ismét a természeté lett a főszerep. A Békás-szoros sziklafalai között tettünk egy rövid kirándulást, majd a visszahúzódóban lévő Gyilkos-tónál meghallgathattuk a tó mondáját és keletkezésének a történetét, végül pedig hosszas szabadidőt tölthettünk itt sétával felfedezve a környéket, illetve a gyerekek nagy örömére kürtöskalácsot ebédeltünk.

Délutáni órákban érkeztünk vissza a szállásra, amit a gyönyörű környezet miatt már mindenki nagyon várt, és ahol sportolással, rajzolással, a feladatok elkészítésével töltötték a diákok az időt a szabadban.

  1. nap (2025. május 8.)

Hazafelé a kora reggeli órákban indultunk. A hosszú buszutat csak egy hosszabb kitérővel szakítottuk meg, Kolozsváron. Az itteni felfedezést a Kárpát-medencei Bakancslista egyik elemével, a híres Házsongárdi temetővel kezdtük, ahol ellátogattunk Apáczai Csere János és Dsida Jenő sírjához. Ezt követően elsétáltunk Kolozsvár főterére, ahol megnéztük Erdély legkorábbi csarnoktemplomát, a Szent Mihály-templomot és a város híres szülöttének, Mátyás királynak a lovasszobrát, valamint röviden betekinthettünk a város kávézókkal teli nyüzsgő hangulatába. Rövid pihenő után megálltunk Hunyadi Mátyás szülőházánál is.

Hazafelé újra megálltunk a Király-hágónál, hogy el tudjunk búcsúzni Erdélytől. Az egész utazás során nagyon sok új dolgot tudtunk meg Katitól, az idegenvezetőnktől és reméljük, hogy a tanultak mellett arra tudjuk sarkallni a diákjainkat, hogy hamarosan visszatérjenek Erdélybe, több időt töltve akár csak egy-egy helyen is.

Este nyolckor értünk haza.

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás