MyPolis gyűlés
A Tolerancia Napunk délutánján tartottuk meg azt a nemzetközi gyűlést, amelynek megszervezésében a Skandináv Ház Alapítvány, a Ferencvárosi Önkormányzat és a portugál MyPolis Egyesület működött együtt a Poli három osztályával. Diákjainknak az elmúlt hónapokban fel kellett tárniuk egy helyi problémát, erre ki kellett dolgozniuk egy megoldási javaslatot, majd ez alapján egy részletes cselekvési tervet. A nyolcadikos AtlAntis osztály a Kerekerdő Park focipályájának felújítását tervezte meg, az Azúr egy júniusi multikulturális fesztivál megvalósításába kezdett bele, a LamanTeam pedig hátrányos helyzetű kisgyerekeket hív meg egy játékos és vidám tanévzáró bulira. A vendégeink mindhárom tervet értékesnek ítélték, és támogatásukról biztosítottak minket. A zsűri döntése értelmében október közepén Portugáliában az Azúr osztály képviselői mutathatják majd be a projektjüket.