Poli




Varga Adrienne írásai

2017. június 14.

Várostörténeti Séták – zárás, értékelés

A 2016-2017-es tanévben az NTP-KKI-16-0078 – Várostörténeti Séták címmel valósítottuk meg 69 órás foglalkozásunkat. Év elején felmértük az érdeklődést, és megterveztük a sétákat. Beszélgettünk arról, hogy ki, milyen módon tud hozzájárulni vállalkozásunk teljessé tételéhez. A program összeállt, és szeptembertől 13 külső helyszínen és az azt követő megbeszéléseken…

2017. június 13.

Fotókiállítás

2017. június 12-én egy fotókiállítással zártuk az egész éves Várostörténeti Séták című projektünket, ahol a program során készült kedvenc fotóinkat és az élményekről, tapasztalatokról készült rövid szövegeket állítottuk ki. Köszönetet mondtunk a segítőinknek: Jakab Judit könyvtáros-művészet tanárnak és Majer Tibornak, aki kezelte, megjelentette iskolánk honlapján az eseményeinket, rövid beszámolóinkat.

2017. június 9.

Get up with natural sciences! – Oláhné Nádasdi Zsuzsanna

A képzés célja: a finn oktatási rendszer és azon belül a természettudomány tanításának megismerése, az az új ismeretek adaptálása és beépítése a természettudomány politechnikumi oktatásába. Sokat tanultam a nemzetközi csoportokban (olaszok, spanyolok, portugálok, bolgárok, belgák, csehek, német, lengyelek, románok, szlovén, észt) végzett munkából: 2 napon keresztül készültünk a SciFest-re három…

2017. június 1.

Beszámoló – Játsszuk el!

A projektben sajátos nevelési igényű diákok és kortárs segítők együttműködésével olyan szituációkat modelleztünk, amelyek segítenek a mindennapi élet kommunikációjában, a problémák megoldásában. A játékok támogatást jelentettek a konfliktuskezelési technikák elsajátításában, az iskolai zaklatás felismerésében és megelőzésében. Az első alkalommal olyan egymásra hangolódó játékokat játszottunk, amelyek az egymást…

2017. május 18.

Job shadowing at BEŞIKTAŞ ATATURK ANADOLU HIGH SCHOOL – Rob Dawson

I wanted to get new ideas how to improve the teaching of English and make it more motivating for students at Politechnikum. I was most interested in differentiating in English groups and have learnt several methods how to assign individual tasks to different students. Moreover, I wanted to discover the…

2017. április 30.

Szakmai látogatás – Lycée Pilote Innovant International (LP2I) – Surányi Anna

A szakmai látogatás célja:  ismerkedés az LP2I tantárgyközi projektjeivel (az egész éves, tanórákon kívüli ACF projekt működése, értékelése minden diák részvételével, osztálytól, évfolyamtól független csoportmunka  mentor tanárok támogatásával; új értékelési, számonkérési módszerek (mentorálás, szöveges értékelés) elsajátítása; az idegen nyelvi órákon használható új módszerek megismerése. Megismertem az ACF nevű projekt működését:…

2017. március 1.

Event 1 – Dresden, Germany

February 2017

2016. december 15.

Structured Educational Visit to Schools & Training Seminar – Csürke Ibolya

A képzés célja: annak megismerése, hogy a finn oktatási rendszer eredményeiből mi adaptálható az iskola matematika oktatásában – új oktatási irányzatok, alternatív tantervek, innovatív és kollaboratív tanulási módszerek stb. A képzésen megismertem a finn oktatási rendszer felépítését és az ezt meghatározó finn történelmi és kulturális hagyományokat. Az iskolalátogatások során különböző…

2016. december 10.

Grand Tour en Europe – Gallai Zsófia

A képzés célja: a helyi, egymásra épülő (a görög antikvitástól napjainkig) művészeti fejlődés megismerése és művészettörténeti jellegű feldolgozása, beépítése a művészetismeret tananyagba, összekapcsolása az irodalmi tananyaggal (pl. középkor, barokk, García Lorca). A kurzus bemutatta a tantárgyi struktúráktól független élmény- és projektalapú, problémaközpontú megközelítés alkalmazását az iskolai oktatásban, és a tantárgyak…

2016. október 28.

Nemzetközi projekt találkozó – Narva, Észtország

Az első találkozó Narvában volt 2016.10.16. és 20. között, ahol a partnerországok lefektették az együttműködés alapjait és megosztották eddigi tapasztalataikat.

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár