Poli




admin írásai

2012. március 21.

Meghívó nyelvtanároknak

Tisztelt Nyelvtanárok! Szeretettel meghívjuk Önöket a Grimm Kiadó Szótárismeret, szótárhasználat szótármódszertani továbbképzésére.

2012. március 16.

Javítások 2011-2012. III. negyed

2012. március 20., kedd. A harmadik negyed javításainak részletei a táblázatban.

2012. március 14.

Másik Színház bemutatók

Idén szokatlanul korán, az Osztályszínjátszó Fesztivál napján (április 12-én) lesz a Másik Színház legkisebb és legnagyobb társulatának is a bemutatója. A kicsik a fesztivál végén, a nagyok este 7-kor kezdenek. Az Oda az igazság?-ot következő hét szerda (18-a) délutánján, a Chioggiai csetepatét szombaton (14-én) este játsszuk újra.

2012. március 6.

Oláh Béla

Szeretettel emlékezünk iskolánk régi munkatársára, Oláh Bélára, aki 2012. március 6-án 43 éves korában, váratlanul, betegségben halt meg.     Oláh Béla 2010-ben, a Fülig Jimmy-díj átvételekor…

2012. március 6.

7 évfolyamos gimnázium – Felvételi eredmények (2012)

Az alábbi táblázat az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján felvett hatodikosok listája. Azok a jelentkezők, akik nem találják a kódszámukat, eredményeikről az iskola titkárságán érdeklődjenek!

2012. március 1.

Színes várost! Szavazz a Polira!

A Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola pályázatot adott be, hogy színesre festhessen egy nagy tűzfalat az iskolába vezető úton. Sok más iskola is pályázott, s a lehetőséget az kapja, akinek a legtöbb internetes szavazata gyűlik majd össze. KÉRLEK , SZAVAZZATOK A POLIRA!

2012. február 28.

5 évfolyamos gimnázium – Összesített felvételi eredmények (2012)

Az alábbi táblázat a hétvégén lezajlott szóbeli felvételi forduló után kialakult végeredményt mutatja. A végeredmény - a felvételi tájékoztatónkban meghatározott arányban - tartalmazza a hozott általános iskolai átlagot, a központi írásbeli pontszámait és a szóbelin nyújtott tejesítmény eredményeit.

2012. február 22.

Bemutatkozó foglalkozás a hét évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek (2012)

Kedves Jelentkező!   Örömmel láttuk, hogy jelentkeztél a Politechnikumba.   Szeretnénk mihamarabb megismerkedni veled, s lehetővé tenni, hogy Te is megismerhess bennünket. Ezért arra kérünk, hogy gyere el hozzánk 2012. március 3-án, szombaton 9:45 órakor, és vegyél részt egy csoportos bemutatkozó foglalkozáson.

2012. február 15.

A szóbeli meghallgatás időpontjai öt évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek (2012)

Kedves Jelentkező!   Ahogy azt előre jeleztük, a szóbeli meghallgatásra február 24-én (pénteken) délután és 25-án (szombaton) délelőtt kerül sor. Mivel a felvételizőt bizottságok hallgatják meg, más időpont kérésére nincs lehetőség. Az értesítések postázása után a szóbeli felvételi beosztásán nagyon nehéz (olykor lehetetlen) változtatni, ezért arra kérünk minden jelentkezőt, hogy egyéb helyen történő felvételi esetén az időpontütközés miatti különleges igényét mielőbb (lehetőleg már a jelentkezési lap elküldésekor) az 1/215-4900 telefonszámon jelezze.

2012. február 13.

(ELAVULT) Felvételi – átjelentkezéshez szükséges adatlap letöltése

Az alábbi, átjelentkezéshez szükséges ADATLAP tanévtől függetlenül használható. Letöltés és kitöltés után kérjük, juttassák el az iskola titkárságára.

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás