Az én Budapestem
Az én Budapestem
Lezárult a tehetséggondozó projektünk
Kisfilm a bánki táborból
Elkészült a bánki táborban készült kisfilm! A projekt zárásának utolsó simításai mellett jutott időnk élvezni a tavat, s az együttlétet is.
6. Kiállítás (zárórendezvény)
Kiállításmegnyitó az Előszoba Galériában. Én Budapestem projekt képeit megtekinthetik a látogatók június 8-tól, június 29-ig.
5. Bánk
Projektzáró táborunkat Bánkon tartottuk, ahol a kiállítás képeinek, szövegeinek rendezése mellett jutott idő a fürdőzésre, közös játékra is.
4. Óbudai Légszeszgyár
Az Óbudai Légszeszgyárat, a munkáslakótelepet, a tisztviselőtelepet és az újonnan épült számítástechnikai parkot ismét a Budapest Beyond idegenvezetőjével tekintettük meg.
3. Csepel Művek
Sétánkat a Csepel Művek területén folytattuk, ahol Szikra Mihály volt az idegenvezetőnk, aki a hajdani gyár mérnökeként dolgozott.
2. Poli környéke
Folytattuk munkánkat a kilencedik kerületben, először a Poli környékével, majd a Soroksári út és a hajdan volt Dzsumbujjal ismerkedtünk.
1. Nyolcadik kerület
Ezen alkalommal a város kialakulásával, a nyolcadik kerület régi és új arcával, épített környezetével ismerkedtünk.