Bródy Kata írása

Kutyakeksz

 

Hetyke ifjúkoromban rengeteg példátlanul üres dologgal töltöttem el az időmet. Az opera és a színház érdekeltek legfőképpen, és forrongó intellektuális lázban égve, sokszor megpróbáltam karriert csinálni hatékonyabb hegyezők feltalálásával. De amikor már önálló fiatallá nőttem ki magam, könnyedén ráléptem az útra amit a sors jelölt ki számomra, azaz elmerültem a kutyakekszgyártás rejtelmeiben.

Ugyan sok barátom próbált visszatartani, a munka veszélyességét citálva mint okot , de én hajthatatlan voltam. Lehet hogy egyszer véletlenül megeszek egy kutyakekszet –mondtam nekik sokszor – vagy beakad a lábam az egyik előállítő gépbe, de mi az nekem? Kemény vagyok mint az acél. Ezt ők is kénytelenek voltak belátni, és miután elláttak a legfontosabb egészségügyi tudnivalókkal (úgymint mi a teendő ha egy cápa betör a cégépületbe), vonakodva beleegyeztek a döntésembe.

Ezek a barátok a könnyű utat választottak. Agysebész, esetenként hegymászó, vagy háborús riporter lett belőlük, de én nem az a típus voltam aki engedi hogy olyan dolgok mint a kényelem, a magas fizetés, vagy a  könnyű előrelépés lehetősége eltérítsenek a célomtól.

Én szerettem a veszélyt és a bizonytalanságot!

A cég, amibe mérhetetlen lelkesedésem miatt hamar felvettek, viszonylag  becsületes volt. Csak néhanapján kevertek arzént a termékekbe, és akkor se túl nagy adagot.

Először még csak a gyártás mechanikusabb folyamataiban vettem részt, úgymint a kávéfőzés és az ajtónyitás.  De a feljebbvalóim hamar meglátták sugárzó intellektusomat.

A lisztporlasztó gép ugyanis egy nap rejtelmes módon abbahagyta a működést. Már maga az igazgató is feltűrte az ingét, és már majdnem becsatlakozott a liszt kézi porlasztásásba, de hál’istennek ez a katasztrófa nem történt meg. A legendás lélekjelenlétem ugyanis  megmentette a céget a teljes csődtől, és a társadalmi rendszert az összeomlástól, mivel egy ügyes mozdulattal bedugtam a konnektort.

Természetesen előléptettek. Megkaptam a sok reménnyel kecsegtető, kisegítő-segéd asszisztens-helyettes címet, és tudtam hogy sorsom ráállt a kijelölt útra. Lassan de biztosan haladtam a világuralom felé.

Először is rábeszéltem minden családtagomat és közeli barátomat (bár valami különös okból ilyentájt egyre többen tettek úgy közülük mintha nem ismernének meg, amikor találkoztunk az utcán), hogy vegyenek maguknak egy kutyát sőt, két kutyát! Még rengeteg ilyen hasznos lépésem volt és a röpke tíz év után elő is léptettek kisegítő-segéd-asszisztensé.

Ekkor megismertem a cég sötétebb oldalát. Bizony már hosszú harcban álltunk, és nem is csak a többi kutyaeledel gyárossal, de a macskaeledel és a papagáj csemege ipar tengernyi vezetőjével is.

A sötét oldallal együtt Szilva Szilviát is megismertem.  Szilva Szilvia (közeli barátoknak Szilvia Szilva) a cég legveszélyesebb titkosügynöke volt. A zsebében nunchakuk meredeztek, katanák hegyeslettek, pisztolyok fénylettek. A zsebkéseit viszont az övében tartotta.  A meglepetések embere volt. És meg kell mondanom, amikor odáig jutott a helyzet, hogy elővett egy zsebkést, már mindenki elég meglepett volt.

Szilva Szilviával akkor találkoztam először, amikor fogságba ejtettek a cég fő ellenségei, és sötét titkokat próbáltak kiszedni belőlem. Később legendás lett az akkor tanúsított hallgatásom és állhatatosságom, ami leginkább annak volt köszönhető hogy egy titkot se tudtam.

A fogságom csak négy napból állt, és először rendkívül kellemetlenül telt el. Azzal próbálták legyengíteni vasakaratomat, hogy megvontak minden emberi társaságtól és romantikus regényeket olvastak fel a cellám előtt.

De a fogság második reggelén arra ébredtem hogy látogatóim vannak

Az egyik a  gonosz macskeledel gyáros volt, aki rögtön fel is kacagott (gonoszan).

A koponyamintázatú ingje volt a legbarátságosabb rajta.

-Hah!- kiáltott fel. –Hah! Mondd el a kutyakeksz titkait vagy levest főzünk a lépedből. És eladjuk macskeledelnek! Hah!

-Soha –válaszoltam minden erőmet összeszedve. – A hallott cicák szellemei téged  fognak kisérteni Sir Walter!

(Később kiderült hogy Billnek hívják)

Halálsápadt lett.

-A lézersugarat!- kiáltotta gyilkos szemöldökökkel. – Most véged van!

Szerencsére a lézersugarat képtelenek voltak bekapcsolni, ugyanis nem volt bedugva a konnektorba. Így hát, nyertem egy cseppnyi haladékot.

De a  harmadik nap után, amikor már bevetettek minden fenyegetést és meglengettek minden ígéretet, már-már lepergett előttem az életem. Tudtam hogy soha nem lesz többé lehetőségem a kutyakeksz gyártás magas ideálját terjeszteni. A gonosz macskaeledel gyáros és a papagáj konszern igazgatója jéghidegen végigmértek, gonoszan felkacagtak, majd az arcom felé irányították az immár működő lézersugarat.

Meghaltam volna, ha meghaltam volna.

Az életem egy elektron vastagságú sugáron csügött, amihez épp egy ollóval közelítettek.

Ekkor lépett közbe Szilva Szilvia. Ügyes karaterugásaival betörte a bank negyedik emeletének páncélajtaját, nyolc napon túli sérülést okozott az őröknek, majd néhány lélegzetelállító mozdulattal kirúgta a levegőt a fogvatartóim tüdejéből.

-Gyere! – vettette oda nekem. –A sárgák a nyomunkban vannak. Siess, és maradj csöndben vagy fejberúglak.

Igy mentett meg Szilva Szilvia.

Ezután pár hónappal kezdtem el rászokni a kutyakeksz evésre. Először csak minőségellenőrzésnek szántam, és nem is lett tőle nagyobb bajom mint egy közepesen súlyos kóma és egy belső sérülés (akkor kisérleteztünk a fantáziadúsan elkeresztelt Savas kutyakeksszel, ami az egyik legsikeresebb darabunk lett, különösen orgyilkosok körében).

De az első pár darab után már nem bírtam abbahagyni. Visszahúzott a ropogása, hiába lett a bőröm halványzöld, és a hajam vöröseslilás. Abba a hitbe ringattam magam hogy a kollégáim mindig befestenek, amikor elalszom munka közben, és képtelen voltam szembenézni a valósággal.

Most is Szilva Szilvia mentett meg.

– Ha abbahagyod a kutyakekszevést – mondta – becézhetsz Szilvia Szilvának.

Úgyhogy abbahagytam.

 

Vége