Poli


Új novella született az Önképzőkörben

Molnár Dávid Márk: Lotár Lázár naplója
(Részletek egy pre-öngyilkos, vidám srác naplójából)

 

L. Lázár naplójának elején vidor betűkkel áll e pehelykönnyű bekezdés, bohókás gondolataival:

 

Az óra lüktetésének monotonitásába merülve feltűnhet, hogy egy kattanás elmarad, de biztosan feledteti veled a sok ezer másik. A vidám, mégis peckes, a lassú, de modoros, a tudálékos, olykor kócos, a jószívű és öregemberes,

a kegyetlen, mégis sármos,  az álmodozó, örök ifjonc,  a buta, épphogy csak vonzó, az öntelt, egyértelműen paraszt, az intellektuális, sajnos kiégett kattanások hada majd megrohamozza gondolataid, és fel se tűnik a zavar közepette, hogy egy megszokott kattanás elmaradt.

 

Jól látható, hogy Lázár kitűnő humorral lett megáldva, és ezt ő maga is tudja. Légiesen fogalmaz és minden bizonnyal boldogan éli mindennapjait. De ha ez még nem lenne elég bizonyíték arra, hogy nem volt semmivel különb egy átlagos tinédzsernél és legfőképp nem lehetett gondolataiból kikövetkeztetni valami féle eltorzulást, hát olvassunk sokkal későbbi bejegyzéseket naplójából. Például élete utolsó öt napjának eseményeit. Biztos vagyok benne, hogy ez bizonyítékul fog szolgálni ártatlanságomra.

Kerekes Emil („nyugalmazott” pszichológus) – Kozma utca 13 (A objektum)


2004. 07. 29. – Csütörtök

Szóval ma éjjel az volt, hogy torok szakadva üvöltök és így üldögélek egy székbe láncolva, melyet a hitetlenek raktak alám, majd láncoltak rá. Kényelmes, puha szék. Kényelmetlen, acél láncokkal. Tiszteletlenek és piszkosak az emberek. De azért hiába kötöztek le és tartottak ocsmány pondrónak, mindenáron hozzám akartak érni. Meg akartak érinteni, és én próbáltam elmenekülni, de hát le voltam láncolva.

De nem is foglalkoztat az álmom, mert megtaláltam Istent. Gyújtsunk hát gyertyát. Gyertyák ezreit lobbantanám lángra hitemmel. Hatalmas lángokba borítanám az eget és a földet, és ez boldoggá és erőssé tenne. Erőssé és boldoggá… és gyűlölnének. Gyűlölnének a hitetlenek és felszólalnának. Dühösen szólalnának fel, és rettegve. Mert megértenék, hogy én, aki megtaláltam Istent, bizonyosan magasabb rangú vagyok, mint ők, és az ember nem akar embert tisztelni, és nincsen akaratában, hogy alárendelődjön egy másik embernek. Mert az ember csak önmaga sorsfordító gondolataira és Isten boldogító szavára hallgat. Ezért hallom imák ezreit a házak között ballagva.

És imák ezreit hallom a székben üldögélve. Egy székbe láncolva, melyet a hitetlenek raktak alám, majd láncoltak rá. Kényelmes, puha szék. Kényelmetlen, acél láncokkal. Tiszteletlenek és piszkosak.

Szóval ma nem fogok sokat írni, megint megyek a pszichomamihoz, aztán olvasgatok, így a nyári szünetben úgy sem akad más dolgom. Írtam egy kedves kis versikét valami dal alapján, amit hallottam a rádióban. Mindjárt megkeresem a papírt, amire felírtam.

Nos, itt van. Jó olvasást:

 

Imádom, kívánom, hiányzik, nem adom fel.

Hiányzik, imádom, kívánom, nem adom fel.

Kívánom, hiányzik, imádom, nem adom fel.

Szeretlek. (Azt olvastam, alaptanítás, hogy ha látod Buddhát, öld meg)

Megöllek.

 

2004. 07. 30. – Péntek

Tudjátok, miért szeretem a pénteket? Tudjátok, hát persze hogy tudjátok. Imádom. Ugyanazért, amiért a vasárnapokat. Mert találkozóm lesz. Minden pénteken és vasárnap 14:42-kor találkozóm van a Kálvinon. És nem egy büdös doktorral vagy doktor nénivel vagy agyturkásszal vagy ilyesmivel, hanem Vele.

Levegő. Fuvallat. Édes szellő borzolja szőrzetem. Vágyakkal teli lépteim vezetnek, végig a szürkén kövezett utcákon. Látni akarlak. Érinteni. Tapintani. Markolni. Észveszejtve, mosoly nélkül kacagni és szaladni az utcákon, a szürke népek közt. Az egybe olvadt embertömegek közé bújni és hangos üvöltéssel szakadni ki belőlük. Botrányosan beszélni, kiszámíthatatlanul viselkedni.

Az utca végén megtorpannánk és nekikezdenénk óriási tervünk megvalósításának: életet lehelni a halott massza unalmas, megállás és súrlódás nélküli, nyugodt, kiszámítható délutánjába. Szétszórnánk a felhőket, emberek ezrei kapkodnának lencsék után, amivel szemüket fedhetik. De mi fellöknénk a napot, az seggre vágódna, és tömegek csodálkoznának rá szemüvegük hatékonyságára, és csak néhány embernek tűnne fel a vaksötét. A holdat megragadnánk és a föld felé billentenénk, hogy vizek áradjanak, házak taszíthassák ki lakóikat örökre falaik rabságából. Fekete lyukakat válogatnánk a csillagok között egy óriási lencsés tálba és a hitvány emberek szájához tarthatnánk őket, hogy fásult gondolataik gyökerestül eltűnjenek a semmibe.

Levegő. Fuvallat. Édes szellő borzolja szemöldököm, és vágyakkal teli lépteimet követem, végig a szürke-köves utcákon. Találkozónk lesz, és én nagyon várom. Rég láttalak már, az az öt nap villámgyorsan telik el másnak, de nem nekem. Én szenvedek hat napot, aztán kétszer fél napot izgulok a találkozók alatt, de azért ez egy jó fajta izgalom. Most is épp izgulok. Épp nagyon izgulok. Amúgy szörnyűt álmodtam este, de úgy döntöttem, ma nem azzal kezdem a naplóírást, hogy ezt megosszam veletek, hanem inkább lezuhanyozom, beveszem a gyógyszereket és készülődök lelkileg arra, hogy megint találkozzunk ****-val.

 

2004. 07. 31. – Szombat

Tümm-tüm-tüm. Parányi doboz, az asztalon. Szívecske alakú doboz, kellemes parfüm illattal. Az lengi őt körbe. Parfüm illat. Gyertyafény meg ilyenek. Az is körbe lengi.

Szívecske alakú dobozban mi lapulhat? Egészen nyilvánvalóan, (tümm-tüm-tüm) egy szív. Halkan dobog a dobozban. Leszorítva ingereit, vágyait, álmait. Leszorítva boldogtalanul dobog a doboz falának feszülve. Kitörni próbál. Készül a kitörésre, de nehéz lendületet vennie.

Egy doboz egy asztalon. Fényképek kupacai közt. Fényképek egy lányról és egy fiúról, kik talán csak a fényképein élnek, esetleg péntekenként. A valóságban nincsenek is, a valóságban nincsen más, csak egy lopott szív. Az éltető sugárzásait nem kapja meg ez a szív. Nem kap semmit, csak öttnapnyi didergést, és egy héten kétszer jut csak napsugárhoz.

Valami ilyesmit álmodtam. Naturálisnak naturális volt.

Rossz kedvem van a tegnap miatt. Nem lehet rá egy rossz szavam se, csak nem akar többet látni. Sebaj, vannak még barátaim.

 

2004. 08. 01. – Vasárnap

Elegem van abból, hogy minden este le kéne írnom az álmaim nektek. Nem fogom. Ez nem is tartozik rátok. De talán az, ami reggel történt, az igen.

Vidámsággal vegyes enyhe agresszióval léptem ki a csempével enyhén lerakott erkélyre. Finoman leülök egy finom karosszékbe és unalmas tekintettel bámulok a távolba. A távol meg üvöltő tekintettel bámul vissza, szóval elkapom a tekintetem és a rétre tekintgetek. A rétre, ami finoman van virágokkal borítva és enyhén fújdogál rajta a szellő.

A kecses természet kedélyesen szól hozzám:

­− Imádod te teremtményeim? Csodálod te teremtményeim? Sosem hozol bajt a természet kincseire? – kérdezi, de nem vár választ. Kétségbeesést vár.

− Atyaúristen! Vajon eléggé imádom én a természetet? Vajon csodálom teremtményeit, és nem hozok bajt a természet kincseire? – esem kétségbe.

− Te rohadt könnyen beszélsz, nem okoz gondot neked, hogy higgy magadban. Nekem szükségem van csodálók millióira, hogy elhiggyem, hogy vagyok valaki, hogy ha a tükörbe nézek, ne csak a puszta köveket lássam, ne csak a kopár, kietlen hegyeket, a forró sivatagokat, a jeges tengereket. Hanem lássam a hűsítő patakokat, a sivatagban az oázisokat, az erdős, kék hegyeket, hogy elhihessem, erős vagyok és fiatalos még most is. Te meg csak magaddal foglalkozol. Dalolsz, táncolsz, lövöldözöl, akire csak tudsz, és kétségbe vagy esve, hogy valami felsőbb erő megbüntet-e, hogyha leszarsz. Hát nem, nem büntet meg senki. Maximum majd kivet a föld és nem hagy nyugodni. Ennyit oldhatok én meg, de nincs itt büntetés, csak rosszul esik − fakadt ki ő.

− Figyelj, gyere be kicsit a városba és nézz szét. Jelenj meg itt-ott, és meglátod, hogy még mindig végtelenül tisztelnek. Az is lehet boldogságod kulcsa, hogyha félnek tőled, nem?

− Menjél te a városba, téged várnak ott, engem nem.

Hangosan csaptam be magam mögött az erkély ajtaját és káromkodtam egy durvát.

Megyek. Találkozóm van?

 

2004. 08. 02. – Hétfő

Volt találkozóm, kedves olvasók, de valami miatt mintha csak én lettem volna ott. Nem hittem volna, hogy betartod ígéreted ****, és nem jössz el. Nem hittem, hogy nem érek neked semmit sem.

Többé nem zavarlak, többé nem ígérek, nem követlek és nem hallod a hangomat sem. Kimondatlan ígéreteim miatt nem vonhatsz többé felelősségre. Elbújok és eltűnök, köddé válok számodra. Sose féltem félni, szembe nézek most is vele. Boldogságodnak útjába nem állok, csak most ne forduljak vissza.

Csak most ne fordítson vissza szenvedélyem, keserűségem, félelmeim.

Hullámzó aszfalttengeren rohanva hullnak rám szavaim, tetteim és gondolataim. Óriási tömbökben zuhannak felém istenkáromlásaim, szélsebesen repkednek pofonjaim csattanásai, hatalmasan döngetnek az aszfaltba vérszomjas és testre éhes gondolataim. Dübörög a föld, elvakul az ég, és elvakulok én is.

Megvakított a tűz, a lobbanó lelkem tüze, mit a szembesítések lobbantottak fel.

A mennyországot csodálom. Vakságomban angyalokkal hálok, angyali létről álmodok.

Megszűnt minden zaj, és megszűnt minden dallam. Sikításom, körmeim roppanása néma.

Csak a víz csobogását hallom, a földön fekve érzem, az eső nedvesen csapódik testemnek.

Szagot nem érzek, a keserűségtől, a félelemtől elhalt arcom a földnek szegezem.

Csak a föld illatát szívom, és könnyem csordul az aszfaltra, mely nem nyugszik alattam.

Ízek tovaszálltak, erőszakosan a vér édes aromája költözött számba, minden más helyére.

Csak a szél kapkodja arcom. Felállásra utasít, hogy ne hagyjam a földön heverni életem, de

Élve fabatkát se érek,

Istenhez halva kel a lélek.

Apró harangok halk kongása hallatszik. Keserű kérgek bűze csap meg, földrögöket vet rám a sors.

 

2004. 08. 03. – Kedd

Végre tisztán látok. Tisztán látok egy repülőt. Egy gigantikus repülőt, rajta apró emberekkel, ahogy száguldanak a halhatatlanság felé, aminek egyetlen módja a halál.

Mintha hatalmas rotor forogna az íróasztalom lámpája előtt ezen a keddi napon, − a gondolkodós kedden − és minden, mi agyamig jut érzékszerveimen keresztül, akadozna, lassulna. Spanyolos ritmusban jutnak tudatomig a képek, a hangok, a gondolatok is csak fel-felvillannak. A gondolatok az alkotásokról. Az alkotni vágyásról, arról, hogy minden pólusomat szétszakítaná a vágy, hogy alkossak valamit, valamit, ami maradandó, ami nagyszerű, ami MINDENKINEK tetszik. A vágy, hogy megtehessem azt, amiről mindenki álmodik, aki valamire való ember, mindenki, akinek vannak tervei, vágyai és álmai. Maradandót alkotni. Persze ez lehetetlen, hogyha egyszer minden elmúlik, minden, ami valaha agyakból pattant ki, tovább pattog a világegyetem rettentő lépcsőjén, aminek végén a semmi guggol és felmarkolja a nagyszerű gondolatokat és magáévá teszi.

De van-e értelme alkotni úgy, hogy tudhatod, sose jutsz a csúcsra, hogy tudod, hogy mindig lesznek, akik jobbak nálad, akik akár húzhatnának is a magaslatokba, de inkább csak taszítanak a habokba. Van-e értelme bárminek úgy, hogy nem lehetsz a legjobb? Vagy válasszuk inkább az örökkévaló sötét kiskapuját és ragadjunk baltát, kést, ollót, fűrészt, rajzszöget és feszítsük ereinknek. Vagy ne? Döntsetek ti.

 

„L. Lázár gyakran üldögélt velem szemben a fotelben, görcsös tekintettel, fejet hajtva, meghunyászkodva, mintha csak szégyellne valamit. Mintha borzalmas bűnnel lenne terhes a lelke, és nem merne feltekinteni. Arcizmai néha megrándultak, de alapvetően semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni róla, csak koncentrációt. Fejét leszegve koncentrált órákon keresztül, karját maga mellet tartotta és papírt szorongatott benne. Egy papírt, vagy néha többet. Szörnyű felismerés volt, hogy semmi önbizalom, semmi tartás nem volt benne. Órákon keresztül csak ült ebben a pózban és olvasott…”

…Mint te vagy én. Vagy te.                              Lótusz Boglárka ( Lázár másik pszichológusa)

Dobd el ezt a nevetséges tartásod, és ne olvass tovább.

(MDM)

1 hozzászólás:

Hargitai Bea
2010. december 3. 19:13

Márk, ez nagyszerű! Köszönjük.

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár