2^128 = 3,4*10^38, tehát ennyi homokszem tömege kb. harminc darab Nap tömegével azonos tömegű. A Szaharában kb 10^25 darab homokszem van, tehát több mint tízezer milliárd darab Szahara minden egyes homokszeme számára elegendő 2^128 darab IP cím 🙂
(A fenti számok persze becslésből származnak, egy részüket innen vettem: http://www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/jce/avogadro.html ).
Ha a Föld minden emberének 1000 darab elektronikus “kütyüje” lenne, akkor ezek eléréséhez mindössze kb. 10^13 darab IP cím is elegendő lenne…

Kellemes matekot mindenkinek! :))))

Azért a pazarlásnak ezek után sem lesz vége. IPv6 esetében a legkisebb kiosztható címtartomány 2^64 méretű. (szemben az IPv4 eredetileg 2^8, jelenleg 2^2 méretével) Ennek – végfelhasználóként – az a nagyszerű pozitív oldala, hogy garantáltan minden kütyüdnek lesz IP címe – viszont az Internet-szolgáltató szemével nézve minden apró ügyfél – beleértve az egyszerű otthoni felhasználókat is – legalább 2^64 darab IP címet igényel, és akkor még az ügyfél nem tud magának al-hálózatokat kiépíteni. (amire pl. egy céges környezetben nagy szükség van) Éppen ezért, az az ajánlás, hogy minden végfelhasználó kapjon legalább 2^8 (256), de inkább 2^16 (65536) darab, egyenként 2^64 méretű tartományt. Ha így vesszük, valahol brutális, hogy egy Internet szolgáltató, akinek 2^96 darab IP címe van, valójában csak egy kisvárosnyi ügyfelet tud kiszolgálni…

(Azt azért zárójelben hozzáteszem, hogy erre a szolgáltatók is gyorsan rájöttek, így manapság főként “csak” 2^8 darab tartományt osztanak ügyfeleiknek, 2^16 külön kérésre csak a nagyvállalatoknak jár, így pedig azért elegendőek lesznek a címek. Ezt csak érdekességképp, hogy hogyan lesz a felfoghatatlanul sok cím hirtelen olyan kevés, hogy gyorsan újra kelljen gondolni a címek kiosztását…)

Mi is az a címtartomány, hogy ilyen nagynak kell lennie? Talán akkor jobban érteném a pazarlást 🙂

Az IP protokollal történő kommunikáció során, a kommunikációban részt vevő összes szereplőnek szüksége van egy egyedi IP címre.

Ha feltételezzük, hogy a kommunikációban több szereplő van (ez nem magától értetődő, mert egy szereplő önmagával is kommunikálhat IP protokollal!) akkor látható, hogy egy tipikus hálózatban több (legalább a kommunikációban részt vevők számával megegyező) IP címre van szükség.

A hálózatok számára a szükséges számú IP címet egy számtartományból, folytatólagosan osztják ki. Az “IP tartomány” tehát az egynél több IP cím megnevezése – amelynek meg kell felelni még pár további formai követelménynek. (Lásd később!)

A kommunikációban részt vevő gépek csak a velük egy IP tartományban lévőkkel tudnak közvetlenül kommunikálni, ezek alkotnak együttesen egy IP alhálózatot. A más IP tartományban lévő gépek más IP alhálózat(ok)at alkotnak. Az alhálózatok közötti kommunikációt (átjárást) az úgynevezett átjárók (gateway-ek) biztosítják.

Az IP tartományokkal kapcsolatban a formai követelményeket úgy a legegyszerűbb megérteni, hogy ha szem előtt tartjuk, hogy a kisebb tartományok mindig egy nagyobb tartomány “darabolásával” jönnek létre. A tartományokban, illetőleg a tartományok között ugyanis “lukak” nem lehetségesek. Az IP tartományokban található IP címek száma mindig kettő hatványa.

Ha tehát kapsz az Internet-szolgáltatódtól egy olyan IP tartományt, amely 256 darab IP címet tartalmaz, akkor azt te feloszthatod két, 128 darab IP címet tartalmazó kisebb tartományra. Sőt, feloszthatod három tartományra is, 128+64+64 arányban. (stb.)

Ez az egész “darabolósdi” egyébként csak a 90-es évek közepe óta működik mai formájában, előtte csak fix, 2^8, 2^16, és 2^24 méretű tartományokat lehetett igényelni.

Ugyan nem értem teljesen a “tudományoskodást”, de ha a fejlesztéstől gyorsabb, jobb lett a nethálózat, az remek. Mindenképpen gratulálok!

Gratulálok! Akkor már csak diákok által használható ingyenes WiFi elérés hiányzik :c

Kedves T!

Tervezzük publikus WiFi hozzáférés megvalósítását, egyelőre technikai és pénzügyi akadályai is vannak. A Politechnikum “A” és “B” épületének adottságai miatt (roppant vastag falak) a WiFi érdemben csak abban a helyiségben használható, mint ahol az accesspoint el van helyezve. Falakon és födémeken keresztül nem, vagy csak pár métert megy át a jel, illetőleg ha úgy is mutatja a számítógép, hogy van jel, akkor az olyan gyenge, hogy az állandó szakadozások miatt csak az ember bosszantására alkalmas. Első körben valószínűleg az “A” épület földszinti folyosóján lesz egy accesspoint elhelyezve, későbbiekben talán a második emeleti “dühöngő” következhet. Konkrét időponttal nem tudok szolgálni, jelenleg az “A” épület földszintjén működő két központi switch nem alkalmas a vendéghálózat fogadására (nem VLAN képes) így a projekt jelenleg a switchek cseréjére vár. Támogatásként 16-24 portos, gigabites, menedzselhető rackmount switcheket elfogadunk 🙂

Sosem értettem, hogy ha a kiosztott 2^64 címes tartományt további alhálózatokra lehet osztani (márpedig gondolom lehet, különben minek annyi cím?), akkor milyen konkrét akadálya van annak, hogy eleve kissebb blokkokat osszanak ki… Vagy ott tévedek, hogy a /64-es subneteket egyáltalán nem lehet tovább osztani?

Ha jól értem, akkor egy háztartásnak jár egy /64, amiből a router osztogat címeket a hálózaton lévő eszközöknek… (Először azt gondoltam, hogy azért, mert nincsenek portok, helyette a programok külön címeket kapnak a végpontokon, amit nem értenék, de magyarázná a rengeteg címet… De tudtommal mégsem így van, mert vannak portok.)

Akkor viszont mi történik, ha a routeremre további routereket akarok csatlakoztatni de csak egy tartományom van? NAT, mert “nincs elég” cím? Vagy működne a dolog, csak nem tudnának külön subnetet alkotni, de valahogy mégis? (meg ilyenkor a tartományból pl. a router osztja az IP-t, mint most, hogy a router egyben DHCP is, mert NAT van, vagy az ISP-től kapja minden végpont?)

Ezekre a kérdésekre még nem nagyon találtam választ, mert elég kevés ember látott még IPv6-ot közelről, de hátha Ti tudtok 😀