Poli




Kapi Márton

< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Kapi Márton

Testkultúratanár, 2016 óta a Főn-X osztály egyik osztályfőnöke

Tősgyökeres pestiként az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára jártam magyar-testnevelés szakra, melyek közül a testnevelést 2009-ben el is végeztem, a magyart pedig majd egyszer, ha lesz egy szabad évem.

Bár az elején a magyart tekintettem a fővonulatnak, időközben nagyon megtetszett a sport és egyáltalán az egészségmegőrzés. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a diploma megszerzése után egyből munkába állhattam mint testnevelőtanár. Négy gyönyörű és rendkívül hasznos évet töltöttem el a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Speciális Készségfejlesztő Szakiskola testnevelőtanáraként. Végérvényesen elköteleztem magam a mozgás mellett, noha sosem voltam ellene. Gyermekkorom óta folyamatosan mozgok, a környezetemnek hol örömére, hol bánatára. 😉

 2013 nyarán megtalált a lehetőség, hogy a Közgazdasági Politechnikum tanára lehessek, és – bár nagyon szerettem az előző iskolámat – vállaltam a kihívást. 2013 és 2016 között az L-ME osztály egyik osztályfőnökévé váltam. 2016-ban a Főn-X osztály osztályfőnöke lettem Nádasdi Zsuzsával. Pedagógiai tanulmányaim során ugyan találkoztam az alternatív oktatással, de eddig még nem volt alkalmam szerepet vállalni benne. 

 Szabadidőmben is szívesen foglalkozom emberekkel, kicsikkel, nagyokkal, akár mint teniszedző, akár mint vízitúra-vezető, akár mint hivatásos édesapa, ill. nagybácsi.

kapimarci[kukac]gmail.com

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás