Poli




Oláh Dóra

< vissza a Tanári arcképcsarnokba

Oláh Dóra

Némettanár, 2021-től a Polaris osztály egyik osztályfőnöke

Pécsen születtem, ott voltam középiskolás. Egyetemre már Budapesten jártam, az ELTE német szakára. Később elvégeztem a Fekete Doboz dokumentumfilmes iskoláját, a Károli mentálhigiénés szakember képzését, néhány éve pedig mozgás- és táncterápiás csoportvezető is vagyok.

Tanítottam többek között a Berzsenyiben, a Belvárosi Tanodában, a Burattinóban, az Eötvösben, dolgoztam az IBM-nél és a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projektben. Éltem fél évig Angliában, fél évet Olaszországban. Dramaturg és dokumentumfilmes is sokáig akartam lenni, ebből annyi maradt, hogy az olvasást, a színházat, a filmeket nagyon szeretem.

Tízéves korom óta sportolok, eleinte kosaraztam, aztán beleszerettem a futásba, és ez még nem múlt el. Az utóbbi években pedig – főleg a mozgás- és táncterápiának köszönhetően – egyre újabb lehetőségeket fedezek fel a mozgásban.

odorka[kukac]poli.hu

Tájékoztatjuk, hogy a megfelelő működés érdekében a honlap sütiket használ. A sütik útján végzett adatkezelésről bővebben itt tájékozódhat: Adatkezelési Szabályzat

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás