Mészáros Emma
< vissza a Tanári arcképcsarnokba
Angol nyelv
Angol-magyar szakos tanárként végeztem 2023-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Poliban jelenleg angolt tanítok.
Gyerekkoromtól kezdve imádtam angolul tanulni, megfogott, hogy mennyire kinyílik a világ, ha az ember érti ezt a nyelvet. Aztán később, egyetemi éveim során ahhoz, hogy ezt első kézből is megtapasztaljam, kilenc hónapot töltöttem Thessalonikiben az Erasmus+ mobilitási pályázat keretében. Hatalmas lehetőség volt csak az angolra hagyatkozni egy nemzetközi környezetben. Ugyan mindeközben a pandémia egyik legnehezebb évében jártunk, ez rávilágított arra, hogy milyen kicsi is a bolygónk, és mennyire fontos figyelnünk egymásra. Úgy gondolom, hogy a figyelem célja mindenekelőtt a megértés és az önfejlesztés. A görög utam során közvetlenül éltem meg, hogy mennyi különböző és hasonló karaktere van az egyes kultúráknak, és ennek fontosságát valamint az angol mint közvetítő nyelv jelentőségét mindig is igyekszem képviselni a tanórákon.
Dunaújvárosban születtem, de a középiskola befejeztével Budapestre költöztem. Örök rejtély számomra a város, tele meglepetésekkel. Imádom a pezsgését, a folyton megújuló kulturális életét és az elképesztően sokszínű közegét. Nekem a főváros egy intellektuális fellegvár, ahol teret lehet engedni az individuumnak. Ha csak tehetem, eljárok különböző művészeti eseményekre, kiállításokra, koncertekre, színházba, moziba. És rajongok azért, hogy ha igazán elvonulni vágyom, akkor is találok magamnak egy zugot a Normafánál vagy a Pilisben.
meszarose@poli.hu