Várostörténeti Séták – zárás, értékelés
A 2016-2017-es tanévben az NTP-KKI-16-0078 – Várostörténeti Séták címmel valósítottuk meg 69 órás foglalkozásunkat.
Év elején felmértük az érdeklődést, és megterveztük a sétákat. Beszélgettünk arról, hogy ki, milyen módon tud hozzájárulni vállalkozásunk teljessé tételéhez. A program összeállt, és szeptembertől 13 külső helyszínen és az azt követő megbeszéléseken értelmeztük, értékeltük a látottakat, tapasztaltakat.
A séták mindig nagyon jó hangulatban teltek, bár gyakran viszontagságos időjárási körülményeket éltünk meg.
Bejártuk az egész Belvárost a Kiskörúttól a Várig, egy temetőtől a szigetekig. Meséltünk, sétáltunk, élményeket kerestünk és dolgoztunk fel.
A 3 napos tábor érdekes várostörténeti felfedezésekre adott alkalmat, hiszen Székesfehérvár régi belvárosa igazi gyöngyszem a városok között. Beszélgettünk sétáltunk, ismerkedtünk helyi sztorikkal, feladatlapok alapján dolgoztuk fel a város izgalmas részeinek történetét. Gorsium – mai nevén: Tác – egy olyan időutazás helyszíne volt, ami mindannyiunk fantáziáját megmozgatta. Még ideutazott a kedvünkért Pompeji is! Majkot, a csend lakóhelyét is felkerestük Oroszlány mellett egy kis tó közelében, az erdő közepén. Bepillantást nyertünk a néma szerzetesek mindennapjaiba.
A projektünket egy fotókiállítással zártuk, ami sok érdeklődő tanárt és diákot vonzott.
Hogyan értékelhető ez az egész éves munka? Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, tudással a hátunk mögött zárjuk ezt a projektet. A gyerekek, a szülők és a kollégák is pozitív értékelést adtak munkánkról. Egy összekovácsolódott, a világra nyitott, sok-sok tudást magába szívó csoport búcsúzott a programtól. Nem hagyjuk abba, folytatjuk sétáinkat!